Egy szál rózsa hatalma ( III. )
"Nincsen nékem saját igazságom."
"Isten kinyújtott keze a világban."
"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy indiai testvérpár. Abból éltek, hogy akrobataként léptek fel a városok piacain. A fiú tartotta a rudat, míg a lány a rúd csúcsán egyensúlyozott.
Egy nap a fiú így szólt:
- Ma úgy fogunk fellépni, hogy Te figyelsz magadra, én meg magamra. Ha így teszünk, minden jól fog menni, bemutatjuk az ügyességünket, és megkeressük a kenyérre valót.
Nem így lesz, felelte a lány:
- Te figyelsz rám, én meg rád, így mutatjuk be ügyességünket és keressük meg a kenyérrevalót!"
Ez egy indiai tanmese, remélem jól adtam vissza sok-sok évvel ezelőtt olvastam, így emlékszem reá.
Nagyon jó történet, s komoly fejtörést okoz nekem máig.
Kinek van igaza?
Minden szabály a hatásából ítélhető meg..., melyik mellett valószínűbb, hogy el fognak esni?
Szergej Mihalkov A szófogadatlanság ünnepe című regénye alapján
készült egy film, gyerekkoromban moziban is láttam, a Tótágas
(https://videa.hu/videok/film-animacio/totagas-1978-teljes-film-ifjusagi-moor-marianna-epeG6XaLvDwafKfK).
Maga a felvetés az izgalmas..., lehetséges-e, hogy annyira elmérgesedjen a szülők és gyerekek kapcsolata, hogy végleges eltávolodás, szakítás lehessen belőle?
Engedelmeskedjetek egymásnak szeretetben, tanácsolja Pál apostol.
Ő a második, a lány által javasoltat ajánlja, szerinte ez jobban segíti az egyensúlyozást, ahogy korábban a mester is tanácsolta a zen történetben..., "bátoríts másokat", figyelj rájuk!
Ez a könnyebb és járhatóbb út..., s biztonságosabb, egymásra figyelni, szeretetben!
"Menjetek be a szoros kapun! Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.” ( Mt 7,13-14 )
Ez a keskeny út, s a szoros kapu, nem elveszni saját egónkba, de "feloldódni" a mások iránti szeretetben.
( A "szeresd felebarátodat, mint önmagadat", csak akkor értelmes parancs, ha szeretjük magunkat. Aki gyűlöli önmagát, felebarátját is gyűlölni fogja! )
Duccio Di Buoninsegna-nak van egy festménye, Jézus pokolra szállásáról. Már gyerek koromban is foglalkoztatott a kép tartalma, mondanivalója. Krisztus nem dicsőségesen áttöri, ledönti a pokol kapuit, hanem észre sem veszi..., átsétál rajta, szinte véletlenül az ördögre is rálépve! Mulatságos kép, ám saját tapasztalataim is alátámasztják, ez a valóság.
Az "ördögöt" nem lehet úgy legyőzni, hogy rá koncentrálunk, ha erőt fejtünk ki vele szemben. ( "Ne állj ellen a gonosznak!" ) Észre sem kell venni, figyelmen kívül kell hagyni, ahogy Jézus teszi a képen, tekintetével a kárhozottakat keresi, le sem veszi róluk a szemét; a jóra kell emelni a tekintetünket! ( "morfogenetikus mező" )
Még Marianumos koromban volt egy vitám egy akkori kollégámmal, lényegében Aquinói Szent Tamás egyik tételéről, ahol bebizonyítja, ördög nem létezhet. ( A tétel lényege, a teljes és abszolút rossz a szeretet teljes hiánya, tehát nem létezhet. A rossz csak akkor létezhet, ha valamiféle jóhoz kötődik, ebből nyerve energiáját! )
Szerinte, mármint a volt munkatársam szerint van ördög, ő már találkozott is vele, én szelíden és visszafogottan csak annyit vetettem ellene, én még nem.
Erre azt felelte, mert nem vagyok értékes, mert még az ördögnek sem kellek...
Izgalmas elmélet ez is, én mégis inkább, hasonló szerénytelenséggel megközelítve a témát a misztikusokra támaszkodnék..., aki Istenben van, az láthatatlan a "gonosz" számára.
Lehet választani!
De nem is kell! Van erre is egy jó történetem:
Ám mielőtt belekezdenék ezt előrebocsátanám:
"Felolvastam neki és elkezdtem magyarázni, hogy ha csak a reánk váró gyötrelmektől félünk és ezért kerüljük a bűnt, az sem nem jó, sem nem gyümölcsöző." ( A zarándok, 43 )
Kórodi Tivadar nevű egykori tanítóm, aki a Szatipatthána szútra gyakorlataira tanított minket, elmesélte, egy napon becsöngettek hozzá az egyik szekta képviselői, s mikor megtudták, hogy buddhista, megfenyegették: "Pokolra fog jutni!"
"Oda is készülök." - felelte.
Ahol a legnagyobb a szükség…, ott a segítség.
Hölderlin izgalmas szemponttal bővíti Tivadar álláspontját..., lehet nem is ott van a pokol, ahol képzeljük; mint a szamuráj történetében, aki megmutatja a tanítványnak.
"Közeledtem, látni akartam az égieket,
most épp ők vetnek a mélybe, élők
közé, hamis papot, sötétre: zengjem
ott az intő éneket, hátha okulnak,
Ott..." ( Hölderlin, Mint ha ünnep-hajnalban, 54 )
Ugyanezt mondja Szent Ferenc is imájában: "Uram, tégy engem békéd eszközévé, hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek, hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak, hogy összekössek, ahol széthúzás van, hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz, hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik, hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik."
Szent Ferenc szerint is háborúba mégy, de szemedet a békén tartod!
Aki "Istenben lakozik" az nem fél a kihívásoktól. Isten a legnagyobb harcokat legjobb katonáinak tartogatja! S mi nagyobb kihívás, mint pokolra szállni? Minden valódi együttérző szív arra fordul, oda vágyik, ám ha mindenki oda megy, ahol legnagyobb a szükség..., mi lesz a "pokollal"?
Észre sem veszed a csapdákat, s talán azt sem, "pokolban" vagy. S valahogy mégis működnek a dolgok.
Így elmondhatod Pállal:"Nincsen nékem saját igazságom." ( Fil 3,8 )
De akkor kié?
„De én mégis a Krisztusért mindent kárnak és szemétnek ítélek, és tudom, hogy nincsen nekem saját igazságom a törvény alapján, de van Istentől kapott igazságom a hit alapján.” ( Fil 3,7-8 )
Így mindenki jól jár.
Ám ez nem könnyű út így sem, "buldog természetet" és nagy-nagy türelmet kíván, főleg magunkkal szemben. ( "A lélek ugyan kész, de a test erőtlen!" )
"Jóllehet a jóakaratú emberek útja egyenes és könnyű, a vándor mégsem juthat messze és csak fáradsággal juthat előre, ha nincsenek jó lábai, fogytán az ereje és ha ellankad az úton." ( Keresztes Szent János )
 |
| "...háborúba mégy, de szemedet a békén tartod!" |
Duccio Di Buoninsegna: Discesa per INFERNO Szeretem ezt a képet, olyan mintha Jézus minden erőfeszítés nélkül csak úgy átgázolna a pokol kapuin és az ördögön, észre sem véve őket..., lehet ez?
S egy kis zenehallgatás: https://www.youtube.com/watch?v=mzscDr62Iz0 ( Mozart: A varázsfuvola - II. felvonás No. 21 Finale )
"És mindhalálig egy az út,
Mely égbe visz, vagy porba sújt!"
"A poklok vésze vár ott,
De társad én leszek!
Így minden földi bajt,
A szívünk győz le majd!"
2019. 06. 05.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése