Pro nobis I.
Én a sötétségért vagyok, ő meg ellenem, én vagyok tehát az erősebb...
„Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is.” ( Mt 5,39 )
( ἐγὼ δὲ λέγω ὑμῖν μὴ ἀντιστῆναι τῷ πονηρῷ · ἀλλ’ ὅστις σε ῥαπίζει εἰς τὴν δεξιὰν σιαγόνα, στρέψον αὐτῷ καὶ τὴν ἄλλην · )
"Egyetlen hét alatt Reden és Redding, két szénbánya, tűz és víz, robbanás és árvíz, háromszáz halott és hatvan halott; ismét két csatavesztés azon az arcvonalon, ahol az ember a természettel vív, és aminek kárát mindig a szegény ember, a kétkezi munkás vallja. Megint néhány darab szénnel több, amihez vér tapad; a föld pedig tovább forog; senki kalaplevéve nem tiszteleg a munka örökös harcterén elesett ismeretlen hős előtt. Reden és Redding, egy lengyel és egy skót bánya, két új név a vesztett csaták hosszú listáján. Az újságok megírták, hogy a Reden bánya égésekor háromszor szállt le a tárnába egy bányász, hogy betemetett társait mentse, kétszer húzták fel eszméletlen állapotban, harmadszor már holtan. Ez az ember különös véletlen folytán olyan nevet viselt, amelynek jelképes volta megdöbbentő: Pronobis volt a neve, azaz Érettünk vagy Helyettünk. Érettünk" háromszor szállt le az égő tárnába, és meghalt „Helyettünk". „Érettünk", a mi nevünkben vitt segítséget a betemetett embereknek. Nem tudjuk meg az újságokból, milyen ember volt. Lehet, hogy olyan, mint általában a bányászok: egy kicsit sápadt, sovány és inas, nehéz léptű, ferde vállú, lehet, hogy hasonlított bárki máshoz, de a név, amelyet viselt, hármas útja és barátaiért elszenvedett halála megörökíti és jelképessé teszi alakját. Magát Krisztust is illethetnénk a nevével. A süllyedő Titanic távírásza ott maradt a fülkéjében, hogy szerteküldje a világba a segélykérők jelét: S. O. S. Kitartott őrhelyén, s mialatt a mentőcsónakok elrugaszkodtak a süllyedő hajótól, a távírász vele együtt süllyedt el. De emlékezzünk egy nemrég történt katasztrófa japán távírászára. Szinte minden alkalommal, amikor a sors megsemmisítő csapást mér az emberekre, s arra, amit alkottak, akad egy Pronobis: a pillanat tragikus fényében elvillan egy emberi arc, és ismét eltűnik a sötétben; de ez a pillanat elég ahhoz, hogy az ember végtelenül szeretni kezdje az embereket. Bizonyos, hogy sehol a világon nincs a hősöknek aranykönyvük, amelyben feljegyeznék mindazoknak tetteit, akik bátran segítettek, kitartottak, s kockáztatták életüket, mert a történelem átlép az embereken. Ugyan ki tudja még előkotorni emlékezetéből Titanic távírászának nevét? Ki és mikor írja meg az aktív emberi élet „acta sanctorum et martyrum"-át? Minden képviselőnek, minden irodalmárnak, miniszternek, és tudom is én, még kinek, megvan a kis helye ott, amit úgy neveznek: „történelem". Pronobis nem vonul be semmiféle történelembe, mert örök; semmit sem jelent az emberiség fejlődésében, ő csak... fenntartja az emberiség legnagyobb értékét, s ez oly időtlen tett, hogy a legkönnyebb megfeledkezni róla. Pronobis nem tett semmi újat; biztosan volt már egy Pronobis az égő Szodoma- és Gomorrában, és Árbahám nem találta méltónak az illetőt arra, hogy megmentse, mert közönséges bűnös volt; de a legnagyobb szükség órájában többet tett vagy megpróbált többet tenni, mint tíz igaz. Biztos, hogy egy Pronobis segített embertársainak a vízözön idején, de Noé mint különleges állatfajt nem engedte be a bárkába, mint ahogy mi sem engedjük be a történelembe vagy az újságok címoldalára. Istenem, milyen természetes, hogy minden katasztrófa alkalmával akad egy Pronobis! Szójátéknak látszik, de nem térhetünk ki különös erkölcsi logikája elől: amit Pronobis tett, értünk, helyettünk tette. Mindegyikünk helyett ő szállt le az égő tárnába, hogy ne kelljen borzadnunk, hogy az egész emberiség nem sietett hanyatt-homlok a pusztulásra ítéltek segítségére; mindannyiunk helyett kockáztatta életét, hogy fennmaradjon az emberi áldozatkészség becse, megváltott bennünket halálával a tehetetlen részvét lidércnyomásától. PRO NOBIS! Hány népvezér vagy költő, a világ hány nagysága tudná tartalommal megtölteni ezt a különös nevet? Inkább a már feledésbe merült katasztrófák elfeledett hősei tették meg ezt. ORA PRO NOBIS, könyörögi érettünk, mondja a mindenszentek litániája. E világ szentjei és vértanúi nem az égben könyörögnek érettünk, hanem itt a földön, a mi szívünkben könyörögnek az emberiségért, hogy ne veszítsük el beléje vetett hitünket. MORERE PRO NOBIS, halj meg, Pronobis, halj meg értünk és helyettünk, ha megint egyszer szükség lesz rá, hogy a csapások közepette, amelyek az emberiséget sújtják, valaki ragyogó példáját adja a szeretetnek és bátorságnak. REVIVE PRO NOBIS, térj vissza közénk minduntalan, mert meg van írva a sors könyvében, hogy még sokat szenvedünk, és sokszor emeljük fel szemüket egy sugárzó emberi arcra.(1923 )" ( Karel Capek, Emberi dolgok, PRONOBIS, 171-172 )
"The Heroic Names Of Postman’s Park - City Of London, The decorative 'Memorial to Heroic Self-Sacrifice' is a moving, heart warming site listing the names of brave civilians who died saving others."
A markioniták, gnosztikusok és manicheusok igazsága kezd "felfényleni"...
"REVIVE PRO NOBIS, térj vissza közénk minduntalan, mert meg van írva a sors könyvében, hogy még sokat szenvedünk, és sokszor emeljük fel szemüket egy sugárzó emberi arcra."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése