Γνῶσις X. / Esszénusok / különüljenek el III. ~ "Lám a miénk ez' ( = a mi gyakorlatunk )" / "Ekkor a lélek egyenesen olyanná válik, mint a szent vágy illatos virágaival teli kert:

Különüljenek el! II.

"Lám a miénk ez' ( = a mi gyakorlatunk )." ( Damaszkuszi irat, Szabályzatok, col III, 18, 51 )

 

 

"(...) és a hozzá való hűség útjait, az akaratának tetsző dolgokat, amelyeket az embernek gyakorolni kell, hogy éljen." ( Damaszkuszi irat, Szabályzatok, col III, 15-16, 51 )

 

Súlyos szavak..., milyen gyakorlatot rejtenek a tanácsok?

Természetesen "aszketikusakat"..., ahogy a jó atléta felkészül a versenyfutásra.
 

"Ugyanis a zsidóknál három filozófiai iskola van: az egyik a farizeusoké, a másik a szadduceusoké és a harmadik, amely különösen szigorú szabályok szerint él, az úgynevezett esszénusoké. Ezek ugyancsak zsidó nemzetiségűek, de sokkal jobban szeretik egymást, mint a többiek. Az érzéki élvezeteket elkerülik, mert bűnnek tartják, viszont erénynek minősítik az önmegtartóztatást és a szenvedélyek megfékezését." ( Josephus Flavius, A zsidó háború, II, 8, 150-156 )

 

Jól ismerték a három nagy kísértést!

 

"(...) és álcázza magát az igaz három fajtájának. Az első a paráznaság ( zenut ), a második a vagyon, a harmadik a szentély tisztátalansága. Aki elkerüli az egyiket, megfogatik a másikban..."  ( Damaszkuszi irat, Szabályzatok, col IV, 16-18, 52 )

 

Fel is vették velük ellen a harcot...

I. Vagyon

 

 "A gazdagságot megvetik, és csodálatos intézményük a vagyonközösség; nincs náluk senki, akinek többje volna, mint a másiknak. Tudniillik náluk szabály, hogy aki be akar lépni a szektába, köteles odaajándékozni vagyonát a közösségnek, és ezért náluk nincsen sem megalázó szegénység, sem mérhetetlen gazdagság, hanem mindaz, ami az egyesek vagyonából összegyűlt, mindnyájuknak közös vagyona, mintha testvérek volnának. Az olajat szennyesnek tartják, és ha valakit erőszakkal megkennek, akkor az lemossa testéről; mert a durva bőrt éppoly dicséretesnek tartják, mint azt, hogy mindig fehér ruhát viselnek. 

 

 

 

  Ruházatuk és egész külső megjelenésük
olyan, mint az iskolás gyermekeké: ruhát és cipőt addig nem váltanak, amíg egészen el nem rongyolódott vagy el nem kopott a hosszas használatban. 

 

(...)

 

  Erre az elöljárók elbocsátják őket a napi munkára, hogy mindegyik végezze a maga mesterségét. Miután pedig délelőtt 11 óráig szorgalmasan dolgoztak, megint összejönnek egy-egy meghatározott helyén, vászonkötényt öltenek, és hideg vízben lemossák testüket. A tisztálkodás után átvonulnak egy külön épületbe, amelybe más szekta tagja nem teheti be a lábát, és megtisztultan, mintha csak szentélybe mennének, úgy lépnek be az étterembe. Csendben leülnek, és ekkor a pék sorjában egy-egy kenyeret tesz eléjük, a szakács pedig mindenki elé tányért egy tál étellel. Étkezés előtt a pap imádkozik, és az imádság előtt nem szabad az ételhez nyúlni. Étkezés után megint imádkozik, úgyhogy az étkezés elején és végén dicsőítik az Istent mint az étel adóját. Miután szent ruházatukat levetették, megint elmennek dolgozni, egészen alkonyatig. Ekkor visszatérnek, és ismét ugyanígy étkeznek; ha vendégeik vannak, azok is részt vesznek a közös étkezésen. Sem lárma, sem kiabálás nem szentségteleníti meg házukat, hanem sorjában beszélnek, egymás után. A külső emberekre úgy hat ez a csend, mint valami hátborzongató titok; pedig ennek a csendnek a magyarázata csak állandó mértékletességük, mert csak annyit esznek és isznak, amennyi okvetlenül szükséges." ( Josephus Flavius, A zsidó háború, II, 8, 150-156 )

 

 

II. Paráznaság

 

"A menyasszonyoknak azonban három évi próbaidőt szabnak, és ha háromszoros
tisztulás után bebizonyosodik; hogy alkalmasak a szülésre, akkor feleségül veszik őket. A terhesség ideje alatt testileg nem érintkeznek feleségükkel, annak bizonyságául, hogy nem kéjelgés, hanem gyermeknemzés céljából házasodtak. " ( Josephus Flavius, A zsidó háború, II, 8, 150-156 )

 

Aki kész eme lelkület szerint élni élete mindennapjait, megvizsgáltatik és megméretik, és ha nem találtatik könnyűnek; fogadalmat tehet:

 

 "Aki be akar lépni a szektába, azt nem veszik fel rögtön maguk közé, hanem először a közösségen kívül kell élnie egy esztendeig, az ő életmódjuk szerint; ez alkalommal kis baltát, a már fentebb említett kötényt és fehér ruhát kap. Ha a próbaidő alatt bizonyságot tett önmegtartóztatásáról, akkor közelebb jut a közösséghez, részesül a megtisztító szent fürdőben, de a közös életbe még nem veszik fel. Miután bizonyságát adta állhatatosságának, még két évig megvizsgálják jellemét is, és ha ebben a tekintetben is méltónak bizonyul, csak akkor veszik fel véglegesen a rendbe. De mielőtt részt vehetne a közös étkezésen, a többi tag előtt rettenetes esküt kell tennie, hogy mindig tiszteli az istenséget, teljesíti kötelességeit embertársai iránt, sem a maga akaratából, sem parancsra nem okoz kárt senkinek, mindig gyűlöli a gonoszokat, és támogatja az igazakat, engedelmességet tanúsít mindenki, de különösen a felsőbbség iránt, mert akinek hatalma van, az csak Istentől kaphatta. Továbbá meg kell esküdnie, hogy ha esetleg elöljáróvá lesz, soha nem bizakodik el hatalmában, és sem ruházatával, sem egyéb cifraságokkal sem akar különb lenni azoknál, akik alája vannak rendelve. Továbbá kötelezi magát, hogy mindig hű marad az igazsághoz, megveti a hazugságot, tisztán tartja kezét a tolvajlástól, lelkét pedig a piszkos nyerészkedéstől, semmit el nem titkol társai előtt, viszont idegenek előtt nem árulja el a rend titkait, akkor sem, ha halálra kínozzák; végül megesküszik, hogy a tanításokat csak olyan alakban közli másokkal, ahogy vele közölték, hogy sohasem követ el útonállást, hogy rendje könyveit és az angyalok neveit titokban tartja. Ilyen eskükkel kötik magukhoz a jelölteket." ( Josephus Flavius, A zsidó háború, II, 8, 150-156 )

 

Maguk ezt így írják szabályzatukban:

 

"Amikor pedig azt mondta: "ha ajkadra jött, tartsd meg és teljesítsd fogadalmadat." ( Deut. 23,24 ), minden kötelező eskü, amelyet valaki saját lelkére tett." ( Damaszkuszi irat, Szabályzatok, col XVI, 6-7, 57 ) 

A lélek elvesztéséért egy test kára kis veszteség...; Benyik tanár úr annak idején sajnálkozva mesélt az esszénusok kegyetlenségéről, szerintem kegyelem..., feláldozni egy "értéktelent" egy értékes megmentéséért.

Sok zen buddhista történet beszél konkrét csonkításokról..., ami semmiség egy megvilágosodás értékéhez képest!

 

"Az Ellenkezés Angyala nem jár nyomában többé, amennyiben betartja szavát." ( Damaszkuszi irat, Szabályzatok, col XVI, 6-7, 57 ) 

Milyen ember, ki nem tartja szavát..., az már életében morális hulla. Egy zombi, egy élőhalott.

 

 "Akire valami súlyos bűn bizonyul rá, azt kizárják a rendből s az ilyen kizárt rendtag gyakran igen nyomorultul pusztul el. Mivel az eskü és a szabályzatok értelmében nem szabad elfogadnia táplálékot olyanoktól, akik nem tagjai a rendnek, kénytelen füveken tengődni, úgyhogy teste elsorvad, és végül is éhenhal." ( Josephus Flavius, A zsidó háború, II, 8, 150-156 )

 

Ez egyben vizsga is... 

 

"Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival." ( Lev. 19,18 )." ( Damaszkuszi irat, Szabályzatok, col IX, 2, 58 ) 

 

Ezt ők is tudták..., de megbocsátani csak bűnbánatot lehet és visszavenni is csak azt aki erősebb lett az elszakadástól, mint előtte volt..., amúgy mi haszna volna?

 

"Épp ezért már több ízben megtörtént, hogy az ilyen szerencsétleneket, mikor már a végét járták, szánalomból megint visszavették a rendbe, amennyiben elegendő büntetésnek tartották bűneikért az elszenvedett halálos gyötrelmeket." ( Josephus Flavius, A zsidó háború, II, 8, 150-156 )

 

 

Dicséretes dolognak tartják engedelmeskedni az idősebbeknek és a többségnek. ( Josephus Flavius, A zsidó háború, II, 8, 150-156 )

 

Szemben az idegenekkel:

 

 "(...) mivelhogy elfelejtették Isten szövetségét, és saját akaratukat választották; megátalkodott szívvel jártak, ki-ki a maga akaratát cselekedve." ( Damaszkuszi irat, Szabályzatok, col III, 11-12, 50 )

 Mi az esszénusokkal mondjuk:

 

"(...) mindenki álljon az őrhelyén!" ( Damaszkuszi irat, Szabályzatok, col IV, 11-12, 51 )

 

"Minden szerencsétlenséget nyugodtan tűrnek; a fájdalmakat nagy lelkierővel legyőzik, és a dicsőséges halált többre becsülik a leghosszabb életnél is. Ez a magatartásuk különösen a rómaiak elleni háborúban állta ki a próbát: kínpadra
vonták őket, kifacsarták, égették, összetörték tagjaikat, minden elképzelhető kínzóeszközzel meggyötörték, hogy rákényszerítsék őket a törvényhozó szidalmazására vagy tiltott ételek élvezésére, de sem az egyiket, sem a másikat nem tudták elérni. Nem könyörögtek hóhéraiknak; nem siránkoztak, hanem gyötrelmeik közben mosolyogtak; kigúnyolták kínzóikat, és bátran haltak meg, abban a meggyőződésben, hogy lelkük halhatatlan. Ugyanis megingathatatlanul hisznek benne, hogy a test ugyan romlandó és elenyészik, a lélek azonban halhatatlan, s örökké él; a legfinomabb éterből származik, s valami természeti varázslat révén leszáll, és a test, mint a börtön, magába zárja. Mihelyt azonban kiszabadul a test börtönéből, boldogan a magasba lebben, mintha hosszú szolgaságból szabadult volna." ( Josephus Flavius, A zsidó háború, II, 8, 150-156 )

 

S reméljük, "nem halnak ki a hősök..."

 

  "Az esszénusoknak ez a tanítása a lélekről ellenállhatatlan csalétek, amellyel magukhoz vonzzák azokat, akik egyszer megízlelték bölcsességüket." ( Josephus Flavius, A zsidó háború, II, 8, 150-156 )

 

 

"Ekkor a lélek egyenesen olyanná válik, mint a szent vágy illatos virágaival teli kert: közepén el van ültetve a szentséges kereszt termőtája, melyen a szeplőtelen Bárány nyugszik, aki vérével öntözi és fürdeti ezt az édes és dicsőséges kertet és az igaz és királyi erények érett gyümölcseit őrzi." ( Sziénai Szent Katalin, Giovanna Di Corrado Asszonynak, 543 )

 

... aki vérével öntözi és fürdeti ezt az édes és dicsőséges kertet ...