"Én őrültem meg, vagy ezek mindnyájan."
Ahogy az ókeresztények mondták..., "aki szeret nem fél!"
Ez jó tanácsként hathat, de több annál..., ez egy tény megállapítása, leszögezése.
Sőt.., még ennél is több: életprogram.
Amint mindannyian tudjuk, egész életünkben a dopaminért küzdünk..., ez biológiai alapja "kiválasztódásunknak" valamilyen feladatra..., ehhez a "daimón" segít.
Tehát két lehetőségünk van életünk során vagy félelemből teszünk mindent, vagy szeretetből..
Minden gyerek "ősbizalommal" és ama "büszke mosollyal" születik.
Mégis megtanulunk félni..., "ki volt az első ember aki félni kezdett?", - tettük fel már korábban is kérdést.
Azt hiszem mindegy..., mindannyiunkat azóta "fortélyos félelem igazgat".
Ez a közösség szintje..., ha félsz, lehet-e teljes szereteted?
Ez összefügg egy Mello megállapítással, - a megvilágosodást küszöbére akkor érkezük, amikor felbukkan bennünk egy kérdés:
"Én őrültem meg, vagy ezek mindnyájan."
Kell-e..., szabad-e félnem a többiektől..., szeretetben? Kell-e védenem őket ugyanígy egymástól?
Nyilvánvalóan, igen.
Óvnunk kell őket a szeretetlen félelemtől, mely manipulációk sora, "örömtiltó játszmák" tömkelege.
Értük és magunkért is féltenünk kell őket egymástól, ha nem is értik - lehet életük végéig sem - ezt az "indulatot". ( "Csak a szenvedélyed számít"... )
Ez a mi szenvedélyünk..., a földi pokol felszámolása és Édenkertté változtatása.
Ha elég sok lesz az emberi kapcsolatokban a "zöld"..., az szebb világ lesz..., ám addig el kell tűrnünk a "pirosakat" is?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése