"Az örök fárosz maga ő, Nézi a vihart, s nem ing semmi vészben." I. / szolgáltunk VII.

 Hű lelkek násza

Shakespeare téved...

 

Létezik egy Shakespeare szonett, ami fordítva van megírva..., - van benne egy érdekes sor:

"A szerelem nem az Idő bolondja."

Dehogynem..., épp hogy nagyon is az..., hol épp nyújtanák az időt a szerelmesek, hol meg sürgetnék.

Épp az idő az akadály..., az "isteni ajándék".

Nem is marad meg örökké..., átfonja a filia...., majd az agapé. Kinyílik a végtelenre.

Igen..., az maga a hűség mindenhez. Benne szerelmünk, "szerelmeinkhez".

"Nem igaz: - hű lelkek násza nem ismer
Akadályt! Szerelem a szerelem,
Amely hőfokot más hőfok szerint nyer
Vagy ár-apályt játszik készségesen?

Ó, nem; az örök fárosz maga ő,
Nézi a vihart, s nem ing semmi vészben;
Minden vándor hajók csillaga ő,
Magasságát mérhetik, erejét nem.

A szerelem nem az Idő bolondja,
Bár romlás rabja arc és rózsa-ajk,
Szerelmet nem merít ki hét vagy óra,
Ítéletnapig szilárdan kitart.

Ha tévedek, s én is hűtlen leszek,
Sose írtam s szív sose szeretett." ( Shakespeare, Hű lelkek násza, CXVI. szonett )

 

Ez az átalakuló szerelem, amely visszaad minket az égnek:

"Tehát az, ami bennünket az égnek visszaad, nem az ismeret, hanem a szerelem. Mármost az ültetés rendje az égi asztalnál is a szerelem különféle fokozatai szerint igazodik." ( Marsilio Ficino, A szerelemről, avagy magyarázat Platón A lakoma című művéhez, 205 )

https://boatswain69.blogspot.com/2021/03/hozzaillo-kivankozas.html

https://boatswain69.blogspot.com/2021/07/hova-vagy-csak-elerhet-e-ii-van-es_93.html

 

Az átalakuló szerelem, mely Hűségbe fordul át..., s ez tényleg:

"Az örök fárosz maga ő,
Nézi a vihart, s nem ing semmi vészben."

Mindez áldozatokkal jár..., "jóillatú" áldozatokkal:

"Ha tévedek, s én is hűtlen leszek,
Sose írtam s szív sose szeretett."

Tévedett is..., meg nem is, így van ez. 

"a letűnt idő - osztályosa gyötrelmeimnek! -, hagyd fölidéznem a jót a szépet! (...) tiéd voltam! (...) magába zárta, s mind, ami szép, ami e boldog parton, (...) "E szép világban oly egyedül vagyok!" - mondtad szüntelen, kedvesem, ám de azt nem érted..." ( Hölderlin, Búcsúnk után, 152 )

 Amíg az Idővel vannak elfoglalva..., csak egymással vannak elfoglalva..., de elfoglaltságukban sőt elfogultságukban felsejlik valami a "háttérből"..., az "Az" tárul fel számunkra.

Hűség, mint Agapé, mint "barátságosság"- működésben.