"látható hűség" / nem hűség / ál-hűség - megtört barátság ~ Légy hű magadhoz!

 "Ne csalódjék a Remény, a Hűség."

 Csúnya, csúnyább, legcsúnyább...

 

 

I. Rákényszerítjük magunkat:

 

"Ha erővel vesszük rá magunkat, hogy hűségesek maradjunk ahhoz, akit szeretünk, az a hűtlenségnél semmivel sem különb." ( Francois de la Rochefoucauld )

Van benne ráció, szörnyű ugyan, de ez mégis sokkal jobb, mint a többi változat..., csak mi halunk bele a képmutatásba. 

Ha megengedjük magunknak...

 

II. Rá sem vesszük magunkat / egymást..., de legalább őszintébbek vagyunk, ha becstelenek is:

"Mária, Mária,
én gyönyörűségem,
nászúton már voltunk,
de pap előtt még nem,
öltözz hát, pap elé,
mondjuk el az esküt,
azt ne mondjuk persze,
hogy a végén kezdtük.

Ugyan már, ugyan már,
pap elé mit menjek?
és minek öltözzek?
hagyj meg meztelennek.
Úgy megyek a rétre,
te is velem együtt,
ott a csillagoknak
elmondjuk az esküt.

Mária, Mária,
gyere hát a rétre,
hajadon se simíts,
kár is volna érte,
majd ha csillag feljön
és csendesség támad,
elmondod az esküt,
elmondom utánad.

Esküszöm, esküszöm,
meztelen menyasszony,
a csillagos égbolt
akként irgalmazzon!
Esküszöm, esküszöm
csillagnak, tejútnak:
nem leszek hű hozzád,
elhagylak, ha tudlak.

Mária, Mária,
hallod-e, nem félek,
elmondom utánad,
mondom, amíg élek.
Esküszöm, esküszöm
csillagnak, tejútnak:
nem leszek hű hozzád,
elhagylak, – ha tudlak." ( Nadányi Zoltán, Esküvő )

S ahogy nézzük, ez blaszfémia..., s Mária valóban "keserűség" lesz. Az eskü kinyilvánítása valaminek..., ez így mit nyilvánít ki? Jó ez valakinek is? Máriának biztos nem...

Ha megengedjük egymásnak....

 

III. A Legcsúnyább, mondhatni - ördögi:

"A kutyám halkan lépked lépteim után.

Hőt, fagyot boldogan tűr értem, nem hagy ott.

Szél ha tombol, jég ha ver: nem veri el a nyomomból.

Ő azért van, hogy kísérjen engem,

négy év óta kísér, mint az árnyék.

Ha nem volna, idegenül állnék a mezőn, a kék-zöld végtelenben.

Hátra nézek. Ott van. Mindig ott van.

Jön utánam halkan és nyugodtan.

 

Nem nemes faj, korcs eb ivadéka, a hűsége minden érdeme,

meg hogy úgy néz a szemembe néha, mintha mindent, mindent értene.

Le-lehajlok, hogy megsimogassam, Ő hátára fordul erre lassan

és ott érzem ujjaim hegyén dobogó kis szívét. Ó szegény!

 

Néha aztán – vannak külön utak – otthon kell őt hagynom, ez a sorsa.

Ekkor ő, mint akit szíven szúrtak, leroskad a kapunál a porba.

Ott találom, mikor visszatérek, akkor tér meg ő belé a lélek.

Ó, hogy megörül, ha megérkezem! Hogy ugrál körül!

Nyalná a kezem.

Kaputól az ajtóig követ, ott megáll és hűség és remény

csillog a szemén: hátha beljebb is jöhet?

A bundája ázott, talpa nedves, de olyan szépen néz rám.

Jöjj be kedves!

Jöjj be, ha ez neked gyönyörűség!

Ne csalódjék a Remény, a Hűség." ( Nadányi Zoltán, A kutyám ) 

 

Szörnyű vers...

"Jöjj be kedves!

Jöjj be, ha ez neked gyönyörűség!"

Nem lennék Nadányi kutyája..., akinek füle van, hallja meg! Ha kutyája lennék..., - megharapnám.

Nem azért mert engem ennyinek néz...,  a csalódásért, hogy Ő csak ennyi.

 

 

"Mindenek fölött
Légy hű magadhoz: így, mint napra éj
Következik, hogy ál máshoz se léssz." ( Shakespeare, Hamlet )

Kérdés..., ki vagyok én.

Hát..., Te!

 

"A szerető kedvese ajtaján kopogtatott. 

- Ki az? - kérdezte belülről. 

- Én vagyok - mondta a szerető. 

- Akkor menj innen! Ez a ház nem elég nagy neked és nekem. A visszautasított szerető kivonult a sivatagba, és ott hónapokon keresztül meditált kedvese szavain. Végül visszatért, és kopogtatott barátnője ajtaján. 

- Ki kopog? - Te. 

Az ajtó azonnal kinyílt." ( Neisapuri Attar meséje )

https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/ahogy-csodara-nezni-illik.html