Κένωμα ~ "A pokol olyasféle falu, mint Sevilla."

 "Itt semmi sem valódi. Ez a legszörnyűbb a pokolban."

 

 

 

" - Hol vagyunk?

  - A pokolban.

 - (gőgösen) A pokolban! Én, a pokolban? Hogy mersz ilyet mondani?

 - (részvétlenül, közönyösen) Miért, señora?

 - Nem tudod, hogy kivel beszélsz. Én úrihölgy vagyok, és az egyház hűséges leánya.

 - Azt nem vonom kétségbe.

 - De hát akkor hogyan kerülhetnék a pokolba? A tisztítótűzbe, még csak. Én sem voltam tökéletes; senki sem tökéletes. De a pokolba! Ó, te hazudsz.

 - Ez bizony a pokol, señora; pokol a javából: úgy értem, a legmagányosabb helye a pokolnak. Ámbár lehet, hogy te jobb szereted a társaságot.

 - De hát én töredelmesen megbántam a bűneimet; meggyóntam, mind...

 - Mennyit?

 - Több bűnt, mint amennyit elkövettem. Nagyon szerettem gyónni.

 - Ó, ez talán éppen olyan rossz, mint ha kevesebbet gyóntál volna meg az elkövetett bűneidből. De hát akárhogyan is, señora, akár tévedésből, akár megérdemelten, te bizony éppúgy elkárhoztál, mint jómagam; s most már nincs mit tenni, jó képet kell vágni a dologhoz.

 - (felháborodva) Ó, és ha meggondolom, hogy mennyivel több rosszaságot követhettem volna el! A jó cselekedeteim pedig mind kárba vesztek! Ez nem igazság!

 - Dehogynem: világosan és érthetően figyelmeztetek téged már előre. A rossz cselekedeteidért vezekelned kell, irgalomban részesülsz, nem igazságban. A jótetteidért igazságban részesülsz, nem irgalomban. Nagyon sok jó ember van itt nálunk.

 - Te is jó ember voltál?

 - Én gyilkos voltam.

 - Gyilkos!, hogy mertek engem ide küldeni, gyilkosok közé! Ilyen rossz mégsem voltam. Jó asszony voltam. Itt valami tévedés történt: hol lehetne ezt helyreigazítani?

 - Nem tudom, hogy helyre lehet-e igazítani itt a tévedéseket. Valószínűleg nem ismernék be, még ha tévedtek is.

 - De hát kihez fordulhatok?

 - Fordulj az ördöghöz, señora, azt tanácslom: Ő kiismeri magát az itteni szokások közt, amire én sohasem voltam képes.

 - Az ördöghöz! Én forduljak az ördöghöz?!

 - A pokolban, señora, az ördög a hangadó a legelőkelőbb társaságban.

 - De én tudom, hogy nem vagyok a pokolban, vedd tudomásul, nyomorult.

 - Honnét tudod?

 - Mert nem érzek kínokat.

 - Ó, akkor nincs itt semmi tévedés; megérdemelten jutottal kárhozatra.

 - Miért mondod ezt?

 - Mert a pokol, señora, a gonoszoknak való hely. A gonoszok egészen jól érzik itt magukat: számukra teremtették a poklot Azt mondod, hogy nem érzel kínokat. Ebből következtetem, egyike vagy azoknak, akiknek kedvéért a pokol fennáll.

 - Te nem érzel kínokat?

 - Én nem vagyok a gonoszok közül való, señora, úgyhogy rettenetesen unatkozom itt, elmondhatatlanul unatkozom itt.

 - Nem vagy a gonoszok közül való! Hiszen azt mondtad, hogy gyilkos voltál.

 - Csak párbajban öltem meg valakit. Ledöftem a tőrömmel egy öregurat, aki engem akart leszúrni.

 - Ha úriember voltál, akkor ez nem volt gyilkosság.

 - Az öregúr gyilkosnak nevezett, mert, ahogy mondta, ő csak a lánya becsületét akarta megvédelmezni. Ezt úgy értette, hogy mivel én hülyén beleszerettem a lányba, s be is vallottam neki, a lány sikoltozni kezdett, az öreg pedig gyalázkodva nekem támadt és meg akart gyilkolni.

 - Te is éppen olyan voltál, mint a többi férfi. Parázna gyilkosok vagytok valamennyien, mind egy szálig!

 - És mégis itt kell találkoznunk, drága señora.

 - Ide hallgassál. Az apámat egy ugyanilyen gazember ölte meg, mint te, és szintén párbajban, ugyanezért, Én is sikoltoztam, mert a tisztesség úgy kívánta. Az apám nekirontott a támadómnak, mert a becsülete megkövetelte. Elesett: ez volt a becsület jutalma. Én meg ide kerültem, a pokolba, ahogy mondod: ez a tisztességem jutalma. Hát van igazság az égben?

 - Nincs; csak a pokolban van igazság: az ég magasan fölötte áll az ilyen hiábavaló emberi perpatvaroknak. Téged szívesen látnak majd a pokolban, señora. A pokol az igazi hazája a becsületnek, a tisztességnek, a kötelességtudásnak, az igazságnak meg a többi hét halálos erénynek. Az ő nevükben követnek el a földön minden gazságot: hát hol kaphatnák meg érte a jutalmukat, ha nem a pokolban? Hiszen már mondtam neked, hogy azok az igazi kárhozottak, akik jól érzik magukat a pokolban.

 - És te jól érzed itt magad?

 - (felpattan) Dehogy érzem jól magam; éppen ezen a rejtélyen töprengek itt a sötétben. Hogy kerültem én ide? Én, aki fütyültem minden kötelességre, tisztességre, aki lábbal tapostam a becsületet, szemébe nevettem az igazságnak!

 - Ó, bánom is én, hogy te miért vagy itt! De én hogy kerültem ide! Én, aki lemondtam minden kívánságomról a női becsület és az illendőség kedvéért!

 - Türelem, señora: nagyon otthonosan fogod itt érezni magad, s igazán boldog és elégedett leszel majd. Miként a költő mondá: ,,A pokol olyasféle falu, mint Sevilla."

 - Boldog! És elégedett! Itt! Ahol senki és semmi vagyok! Szó sincs róla: úriasszony vagy te a pokolban is; s ahol úriasszonyok vannak, az mindig pokol. Ne lepődj meg, és ne ijedj meg: megtalálsz majd itt mindent, amit csak kívánhat egy úrihölgy,  még azokat a szerencsétlen ördögöket is, akik a szolgálatodra állnak majd, pusztán azért, mert szeretnek szolgálni, és ők majd felfúják a te jelentőségedet, hogy dicsőségessé tegyék a szolgálatukat... az ilyenek a legjobb cselédek.

 - Hát ördögök lesznek a cselédeim!

 - Miért, talán voltak jobb cselédeid valaha életedben?

 - Dehogy voltak, komisz ördögök voltak egytől egyig, rosszabbak az ördögnél. De hát ez csak amolyan szólásmondás. Azt hittem, úgy érted, hogy valódi ördögök lesznek a cselédeim.

 - Éppúgy nem lesznek valódi ördögök, mint ahogy te sem leszel valódi úrihölgy. Itt semmi sem valódi. Ez a legszörnyűbb a pokolban. 

 - Ó, hiszen ez tiszta őrület. Ez rosszabba tűznél meg a férgeknél.

 - Azért lesz majd, ami téged talán megvigasztal. Példának okáért: hány esztendős voltál, amikor a mulandóságból átlépte az örökkévalóságba?

 - Ne úgy kérdezd, hogy hány esztendős voltam - mintha már nem is lennék. Hetvenhét éves vagyok.

 - Szép kor, señora. Itt a pokolban azonban nem tűrik meg az öregséget. Túlságosan valódi dolgok nekik. Mi itt a szerelmet és a szépséget bálványozzuk. Minthogy a lelkünk örökre elkárhozott, a szívünket kultiváljuk. De egy hetvenhét éves nénivel senki nem fog szóba állni a pokolban, ilyesmire ne számíts." ( George Bernard Shaw, Ember és felsőbbrendű ember )

 

"Itt a pokolban azonban nem tűrik meg az öregséget. Túlságosan valódi dolgok nekik."