"Ugyan miért öltétek meg Szókratészt, férfiak?"
Mint felvetettük korábban - Szókratész meg fogja adni a választ..., - s valóban, Jézus búcsúbeszéde és főpapi imája is csak a halál küszöbéről visszatekintve értelmezhető helyesen.
Minden más csak rossz rutin, a Κένωμα-hoz szokott szellemek meddő erőlködése. ( Épp olvasom Platón Timaiosz című dialógusát..., kutatgatásaim során egy erről szóló egyetemi tanulmány is elém került, olyan fantáziátlan, "két dimenziós" ( lapos ) előszóval, hogy sírni lett volna kedvem. ) S sok ilyesfajtát találni..., szárnyatlan galambot röptetni próbálók ügyeskedéseit.
Szárnyat kellene először növeszteni, ember!..., de szárnyad csak odaátról lehet hozni. Azt nem adnak a diplomával.
Ez olyasmi, mint a "kereszt botránya"..., de nem erről akarunk most beszélni.
Hanem a képmutatásról.
A Κένωμα a képmutatás világa, a felfújt ürességé..., a két dimenziós emberek "páváskodásáé" ( ~ G. B. Shaw ).
Ebből mi nem kérünk..., az igazság az, a mi fajtánk ezt nem is igen veszi észre..., épp mert két dimenziós jelenségekről van szó. A "kereskedők" ( ~ Tabák ) és "Zeuszok" ( ~ Gide ) ezt nem értik.
Nehéz minket megvásárolni olyasmivel, ami számunkra lényegében nem is létezik ( "Hódolj be!"). Nehéz megfenyegetni olyasmi elvesztésével, amihez nem is kötődünk. ( "Félj tőlem!" )
De a "bőrruha" elvesztése..., pusztán csak mert megszoktuk azért minket is szorongással tölt el.
"Behunyta szemét, fáradtság fogta el. A nyárson sült kacsa ízét érezte szájában, és valami fojtogatni kezdte. Soha életében nem gondolt a halálra, pedig három háborúban is farkasszemet nézett vele, nem gondolt rá, mert a bölcsesség egyik alapigazságának tartotta, hogy ne tépelődjék azon, ami változtathatatlan. Az élet véges, a halál szükségszerű. És ami szükségszerű, afölött céltalan elmélkedni. Így hát ez sohasem okozott gondot, és éppen ezért hitte lelke mélyén, hogy a halál nem árthat neki. De ilyen közelről még nem látta. Félelem hatalmasodott el rajta, körülölelte fojtogató csápjaival, és csaknem felugrott, s elinalt erről a helyről, vállalt volna bujdosást, számkivetést, csak hogy ilyen közelinek ne lássa a halált. De Szókratész öreg volt, meg bölcs is volt, S így a menekülés helyett a borral teli serleget választotta. Fenékig ürítette, lelke háborgása kissé elcsitult, és így kezdett elmélkedni magában :
"Az ember fölött már születésekor elhangzik a halálos ítélet, csupán az a kérdés, mikor hajtatik végre. Vagyis a halál éppoly kevéssé függ tőlem, akár a születésem. Ha tehát nem tőlem függ, minek ártsam magam a dologba? Aztán az is igaz, hogy sejtelmem sincs arról, mi a halál? Nem tudok valamit, ám az a valami mégis rettent? Ez már valósággal nevetséges. Ezek után megkérdem: az a valami, amiről nem tudok, amiről még csak sejtelmem sincs, de ami törvény, szigorú, áthághatatlan törvény, nagy baj-e, ha bekövetkezik? Mivel semmit sem tudok róla, úgy azt se tudom, nagy baj-e."
Úgy vélte, az igazságra tapintott, és ennek nagyon megörült.
"Nagy baj-e hát - így szőtte tovább gondolatait -, ha meghal egy olyan férfi aki életéhez hasonlóan halálával is figyelmeztet, nagy baj-e olyan halál, mely az életben tett cselekedetek egyenes folytatása? Ha ez így van, s így van, tehet-e mást, méltót, mint hogy elébe megy ennek a halálnak? Mert ez halál ugyan miért volna nagyobb szerencsétlenség olyan életnél, amelyet - hisz másként nem lehetne - hazugan, hipokrita módra kellene letölteni.
Lám, Szókratész, vén huncut kajánul-, micsoda cifra helyzetet teremtettél makacs kobakoddal! Hérára, nem mindennap fordul elő ilyen mulatságos história... Ellenséged az életedért viaskodik. Te pediglen kézzel-lábbal tiltakozol ellene. Ő megnyerne az életnek, hogy szabadulhasson kellemetlen kérdéseidtől, te pedig kiürítvén a méregpoharat, a kérdések özönét zúdítod szerencsétlen fejére. E halál, öreg barátom, minden eddigi cselekedetedet lefőzi bölcsesség dolgában... Zeuszra mondom, nem tudom, kettőnk közül ki megy rosszabb sors elé? Mert vajon hogyan felelsz majd az athénieknek, Anütosz, mikor megkérdezik tőletek: - Ugyan miért öltétek meg Szókratészt, férfiak?" ( Tabák András, Kakast Aszklépiosznak, 134-136 )
 |
| "- Ugyan miért öltétek meg Szókratészt, férfiak?" |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése