"A halál az élet próbája."
"Ezt, míg élek, nem felejtem el önöknek!"
Mi a "szokratizmus" definíciója?
"A Szokratizmus értelme, hogy a filozófia mindenütt jelen van, vagy sehol. És hogy kevés fáradozással, elsőként és a legjobban. bárhol eligazodhatunk és megtalálhatjuk, amit keresünk. A Szokratizmus művészete annyit jelent, hogy bármely adott helyen az igazság álláspontjáról indulsz el, s így a dolgoknak az igazsághoz való viszonyát pontosan meghatározhatod." ( Novalis )
Technikailag ez azt jelenti, hogy minden helyzetben megkeressük a jót!
Ha a legfőbb jó..., maga Isten, a helyzetekből egyedül a Jót érdemes figyelembe venni..., erre érdemes építeni.
https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/nagy-muveszet-mezonek.html
Ez az "igazság álláspontja", hisz Isten maga az Igazság is, ahogy a Szépség és a Fény is.
"A jót kétféleképpen vizsgálhatjuk, tudniillik önmagában, és akkor fénynek mondjuk. (...) és a megismerő erőre vonatkoztatva, ekkor pedig a lélek szépségének nevezzük." ( Bonaventúra, IV, Sent., dist. 18., p.2, dub. 4 )
https://boatswain69.blogspot.com/2021/02/ime-mienk-gyermek-krisztus-iii-vilagba.html
De mi szép lehet az elmúlásban?
Kell hogy az legyen, hisz aki jól él, kell, hogy jól is haljon, ez az "igazság álláspontja" a halállal kapcsolatban.
"Fontos, hogy szépen éljünk, de nem kevésbé fontos, hogy végül nyugodtan. méltósággal búcsúzzunk az élettől. A halál az élet próbája." ( Ruszthy Éva, Élet a halál előtt )
A "jó halál" megtanulása nem csak a haldoklónak fontos, de a "kísérők" szempontjából is...
" Lehet - ha elég sokáig tart a betegség -, hogy végül el tudjuk fogadni a megváltoztathatatlant, és megértjük azt is, a betegnek mi a legjobb." ( Ruszthy Éva, Élet a halál előtt )
Időt kapunk..., a hosszú haldoklás kegyelem, nem büntetés.
https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/majd-ha-eljon-probatetel-ideje.html
Hogy legyen időnk még jót tenni..., hogy ne kelljen rádöbbennünk:
"S akkor döbbenünk rá, mulasztást követtünk el, olyan mulasztást, amit már nem tehetünk jóvá." ( Ruszthy Éva, Élet a halál előtt )
"Remélem. hogy ez a beszámoló arra biztat majd másokat is, hogy ne térjenek ki a "reménytelen" elől. hanem menjenek elébe, mert az élet utolsó óráiban nagyon sokat segíthetünk embertársainknak." ( Ruszthy Éva, Élet a halál előtt )
Jézus kér bennünket: "Ne féljetek!"
Ám ez nem ennyire egyszerű, bár már ez is jó kérdés, mitől félsz? A test erőtlen..., ha lélek kész is.
Neti, neti...
"A haláltól való félelem még a betegség jelentkezése előtt is kínozza őket. Mi az alapja ennek a félelemnek? Az ember tudat alatt örök életre számít, testi értelemben is. Valamennyien sokszor öntudatlanul is tiltakozunk az ellen a gondolat ellen, hogy életünk véget érhet. A halál tudatalattinkban valami nagy bűnhöz kapcsolódik; "amelyért bűnhődnünk kell". ( Ruszthy Éva, Élet a halál előtt )
Ez ha igaz is..., pogányság...; egy hívő nem így működik. Erre még visszatérünk. Canterbury Szent Anzelmnek van erre egy jó koncepciója, de nekem ez jobban tetszik: "Jézus értünk halt meg, nem helyettünk..."
https://boatswain69.blogspot.com/2020/10/mindenki-uj-teremtmeny.html
"Csakis teljes halál által..." / "Az Ige látta, hogy az emberiség nem oldható fel másképp a romlás alól, csak a teljes halál által." ( Szent Atanáz )
https://boatswain69.blogspot.com/2021/03/csak-teljes-halal-altal.html
"Olvassuk Kübler-Ross könyvében, - Nem az infúzió és nyugtatók ellen beszélek,
Vidéki orvos koromból tudom, hogy ezek elkerülhetetlenek. De azt is jól tudom,
hogy a türelem, egy jól ismert, kedves kéz és a megszokott ízek többet érnek,
mint száz üveg intravénásan beadott gyógyszer." ( Ruszthy Éva, Élet a halál előtt )
"Jól ismert kedves kéz...", ez tényleg jó kérdés. Olyan világot élünk, amikor sok ismerősünk és nagyon kevés barátunk van. Ha ránk kerül a sor, hányan fognák meg a kezünket és hánynak engednénk megfogni?
Ha kevesen vagy senki rosszul csináltunk valamit?
Mielőtt elkapkodnánk a választ, gondolnunk kell Jézusra, aki teljes elhagyatottságban halt kereszthalált, úgy érezte még apja is elhagyta...
"Azt akarta ezzel, hogy társunk legyen szenvedéseinkben, s mi társai legyünk az ő dicsőségének." ( Szalézi Szent Ferenc )
Nem vagyunk hát egyedül..., ha egyedül is érezzük magunkat.
https://boatswain69.blogspot.com/2021/03/csak-teljes-halal-altal.html
"Az ember magányos: bűnében éppúgy, mint erényében, érettségében. Hiába van ezer szállal beágyazva az univerzumba, hiába van otthona, gyereke és felesége. "De ez a magány nem valamiféle "műhiba". Az ember magánya fönntartott hely, mit egyedül Isten kegyelme tölthet be." ( Pilinszky János: A magányról )
https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/dogolj-meg-atkozott-allat.html
Tehát ez nem egyszerűen állapot, de ez a módszer.
Téves tehát ez a gondolkodásmód, még ha általános is.
"Talán éppen azért lett olyan elrettentő a halál gondolata napjainkban, mert a kórház elszemélytelenítő légkörével kapcsolódik össze. Az elhagyatottság, a személytelen bánásmód már abban a percben elkezdődik, amikor a beteget, megszokott környezetéből kiszakítva, kórházba szállítják. Aki ezt valaha átélte, sosem felejti el, milyen volt amikor
hordágyra fektették. és a mentőautó üvöltő szirénákkal a kórházba rohant vele. A mentőszállítás a hosszú szenvedés első állomása. Az egészséges ember is nehezen viseli el a felvételi szoba lármáját, vakító fényét. Ilyenkor a takaró alatt fekvő betegre rá kell mosolyogni, meg kell fogni a kezét és türelmesen kell felelni a kérdéseire. Gyakran nem vesszük figyelembe a súlyos beteg önmagával való rendelkezési jogát, amikor nélküle, felőle döntünk, de legalább gondoljunk arra, hogy a betegnek is vannak érzései, véleménye és mindenekelőtt joga ahhoz, hogy meghallgassák. A kórházba szállított beteg azonnal bekerül a kórház gépezetébe: nővérek, ápolók, orvosok sürgölődnek körülötte, vért vesznek tőle, EKG-t készítenek, a röntgenasztalra fektetik. Elkezdik tárgyként kezelni: gyakran a kívánsága ellenére történnek a dolgok. és ha tiltakozik, nyugtatókkal hallgattatják el. Lehet, hogy könyörög, hagyják békén, de helyette infúziót, transzfúziót kap, - ami orvosilag éppen szükségesnek mutatkozik. Arra vágyik, legalább álljon meg valaki egy pillanatra az ágya mellett, hogy valamit mondhasson vagy kérdezhessen - ehelyett tízen foglalkoznak vele, de csak a pulzusával, vérnyomásával, belső szerveinek funkciójával, nem pedig az ő személyiségével. Mindez a megmentése érdekében történik: ha majd "túljut" az életveszélyen, elkezdhetünk a személyes kívánságaival is törődni, ezekben az órákban, napokban erre egyszerűen nincs idő. Legalábbis ezzel indokoljuk meg a személytelen, gépies sürgölődést a beteg körül - de lehet, hogy a valóság egészen más. Lehet, hogy csak így tudjuk elviselni az aggódást és a rossz érzést. Amit a súlyos vagy reménytelen állapotban levő beteg kelt bennünk? Azért foglalkozunk a vérnyomásával és más konkrét ténnyel, mert nem akarjuk látni a fenyegető halált, ami annyira rémítő, hogy a tekintetünket a szenvedő arcról inkább a műszerek felé fordítjuk, - nem utolsósorban azért, mert ez az arc a saját tehetetlenségünket és saját halandóságunkat idézi fel." ( Ruszthy Éva, Élet a halál előtt )
Miért is volna ez baj?
A szerző nem látott még igazi hívőt, olyant mint az a zen mester, akiről meséltünk már:
https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/erre-vartam-egesz-eletemben.html
Keresztes Szent János is oda ment gyógykezelésre, ahol nem szerette az elöljáró, s nem oda, ahol szerette...., miért?
Ez olyan, mint a haldokló és családtagjai viszonya..., alkalom a tanításra-tanulásra, a kegyelem áradására..., s találkozásra - Istennel.
A szenvedés kaput nyit. A sírás jó..., s a szenvedés is.
https://boatswain69.blogspot.com/2020/10/a-siras-jo.html
https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/mert-amikor-gyenge-vagyok-akkor-vagyok.html
Mi jártunk így.
https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/par-alapszabaly-prologus.html
Olyan mély és tiszta békesség ritkán volt azóta sem bennem mint azokban a napokban:
https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/oda-is-keszulok.html
"A beszélgetések alapján Dr. Kübler-Ross arra a meggyőződésre jutott. hogy a betegek halállal kapcsolatos reakciója több fázison megy át. (...)
Az első szakasz elzárkózás a halál tudomásulvétele elől. Az első reakciója minden betegnek, akár közök vele az igazságot, akár maga jött rá, körülbelül így fejezhető ki: "Nem, ez nem lehet igaz!" (...)
A második szakasz a harag. (...) Ennek a szakasznak az érzelmei
harag, lázadás és irigység. Egyetlen kérdé; az uralkodó: "Miért éppen nekem
kell meghalnom?" (...)
A harmadik szakasz az alkudozás. (...) megpróbálkozik egy harmadik módszerrel : az elkerülhetetlent valamiféle alkudozással próbálja kitolni. Olyasféleképpen. ahogy a gyermek önként vállalja valami munka elvégzését, hogy érte különös engedményt csikarjon
ki a felnőttől: "Ha egész héten jó leszek és minden este eltörölgetek, akkor elmehetek a kirándulásra?" (...) Az ígérgetések lélektani eredete az, hogy a beteg úgy érzi, bűnei miatt sújtja a betegség. Az említett csoportmunkában lelkész is részt vett, aki
a betegeket az ilyen aggodalmaiktól meg tudta szabadítani. Ebben a szakaszban
tehát különösen fontos, hogy a beszélgetések folyamán megnyugtassuk a beteget,
és ha hívő, a lelkipásztor gondjaira bízzuk. (...) ( Ruszthy Éva, Élet a halál előtt )
S innen kezdődik a legnehezebb rész..., az elszámolásé...
Gide írja egy helyütt..., "mindenki életében eljön az a pillanat, amikor szembesülnie kell azzal, mekkora a különbség aközött amit tett, s amennyit tehetett volna."
"A negyedik szakasz a depresszió.
"H. úr példája jól illusztrálja a depressziós szakaszt, amit esetében az is súlyosbított, hogy a környezete, különösen a felesége, nem ismerte fel, vagy nem akarta megérteni, mire van szüksége, A depresszió mindkét formája megmutatkozott nála: először a bűntudat saját sikertelen élete miatt, ezt pedig csak növelte fokozódó gyengesége, aminek következtében nem tudott a családjáról gondoskodni. A kilátásba helyezett újabb kezelés nem derítette fel, sőt nyugtalanította, hogy újból fel kell vennie a harcot az életéért, holott a halált lényegében már elfogadta. Ezt a beteget barátságtalan, zárkózott embernek ismerték, s nem hitték, hogy hajlandó lesz részt venni a beszélgetésben. A beszélgetés során Világosan kirajzolódtak a problémái: a családjában előforduló halálesetek leverték. Az is kiderült, hogy helyzetét azért érzi reménytelennek, mert a feleségével nem értik meg egymást. A felesége viselkedése, szemrehányásai azt az érzést keltik benne, hogy mindenben kudarcot vallott.
Az volt tehát a feladatunk, hogy elősegítsük egy utolsó kommunikáció létrejöttét a beteg és a felesége között. Másnap találkoztunk a feleséggel: egészséges, erőteljes, energikus asszonynak látszott, éppen olyannak, amilyennek a férje leírta. Megerősítette, amit a férje mondott: "Ha már nem lesz köztünk, minden ugyanúgy fog menni, mint eddig. Mostanában már a füvet sem tudta lenyírni." Igen, tudja, hogy már nincs sok ideje hátra. de sajnos nem tudja hazavinni, úgy gondolta, hogy egy otthonban helyezi el. Az orvosnő hangosan összefoglalta, amit az asszony mondott: ,,A férje tehát semmiben nem felelt meg várakozásainak, nem volt eredményes a dolgaiban. Nem nagyon fogják megsiratni. Az életében nem lehet találni semmit, amire érdemes lenne visszaemlékezni." H.-né ekkor felkiáltott: ,,Hogy mondhat ilyet, Ő a világ legrendesebb, leghűségesebb embere!" Ezután elmondták neki, miről beszélgettek a férjével. Azután együtt keresték fel őt. "sosem fogom elfelejteni a beteg várakozás-teli arckifejezését. Az arca felderült, amikor a felesége ezt mondta: "És akkor megmondtam nekik, hogy te vagy a legrendesebb ember a Világon. Hazafelé menet benézek a templomba, és elhozok neked: valami munkát, amit szoktál végezni. A következő napokban egy kicsit elfoglalhatod magad vele." A beteg így búcsúzott: "Ezt, míg élek, nem felejtem el önöknek!" Tudtuk. hogy ez nem valami hosszú idő, de hiszen nem is ez a fontos." ( Ruszthy Éva, Élet a halál előtt )
Az asszony egy szörnyeteg volt. A férj egy szent. Kétségkívül. S az ápoló személyzet egy csoda...
Mit tudtunk meg..., hogy ki mit ér környezetünkben, azokat mind felismerhettük, akikben Isteni szellem él. S segítettünk megnyitni azok szívét, akiknek van egy kicsi is..., még ha úgy is tesznek nincs nekik.
A jó harcot megharcoltam...
"A jó harcot megharcoltam, a pályát
végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi
koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de
nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét." ( Tim2
4,7-8 )
Jár a büszke mosoly, ha van még erőd hozzá...
https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/buszke-mosoly.html
"Az ötödik szakasz a megnyugvás. Ha a betegnek elég ideje van. az első szakaszokban érzett nehézségek leküzdése után olyan stádiumba kerül. amikor a sorsát már levertség vagy harag nélkül el tudja viselni. Kifejezésre juttatta már érzéseit, és most többé-kevésbé nyugodt várakozással tekint az elkerülhetetlen elé. Fáradt, gyenge, és egyre gyakrabban szunnyad el. Mind több alvásra van szüksége, mígnem szinte az egész napot átalussza, mint a csecsemők.
A megnyugvás stádiumát azonban nem szabad úgy elképzelnünk, mint valami boldog időszakot. Ez csaknem minden érzelemtől mentes szakasz. Úgy látszik, hogy a nagy fájdalmak elmúltak, a küzdelem véget ért. Most következik "az utolsó nyugalom a hosszú út előtt". Ebben az időszakban inkább a családnak van szüksége segítségre és megértésre. A beteg már elért egy bizonyos békét és megnyugvást, érdeklődési köre egyre szűkül. Azt kívánja, hagyják békében. ne zavarják a külvilág híreivel és problémáival. A látogatóknak sem igen örül. Kommunikációnk vele már csak egyes szavakra és gesztusokra korlátozódik. Gyakran csak egy kézmozdulat int a maradásra. Előfordul, hogy a beteg fogja kezünket
és ezzel kéri, maradjunk mellette.. Ha valakinek nem esik nehezére a haldokló mellett ülni, akkor ez az együtthallgatás a legbeszédesebb kommunikáció lehet. Jelenlétünk jelzi a betegnek, hogy mindvégig rendelkezésére állunk. Már nem kell beszélnie, minden dolgát elrendezte és csak idő kérdése, hogy örökre behunyja a szemét. Megnyugodva, tapasztalja azonban, hogy nincs magára hagyva akkor sem, ha már nem tud beszélni." ( Ruszthy Éva, Élet a halál előtt )
Zárlat:
Korábban utaltunk rá, miért vagyunk vitában a szerzővel..., valóban kevesen vagyunk..., de annyira azért nem, hogy egyet sem lásson közülünk:
"A szerző szerint a leglényegesebb tanulság, hogy minden súlyos beteg tisztában van válságos állapotával, akár közölték vele az igazságot, akár nem, még ha nem is hozza ezt családja vagy rokonsága tudtára. Megkönnyebbülést jelent számukra, ha nyíltan beszélhetnek közelgő halálukról, a még előttük álló feladatokról. A vallásos betegek viselkedése ritkán tér el lényegesen a nem hívő betegek viselkedésétől. Általában kevés igazán hívő emberrel lehet találkozni, mint ahogy meggyőződéses ateistával is alig. Ha a betegek elérkeztek a megadás és elszakadás stádiumába, akkor az orvosi beavatkozások heves tiltakozást váltanak ki belőlük; ez a szakasz félreérthetetlenül jelzi a halál közeledtét." ( Ruszthy Éva, Élet a halál előtt )
Lehet, nem is akart felismerni egyet sem..., - gyakorolnia kellett volna a "szokratizmust".
S tanulható ama másik világ emebből..., s minél nehezebb ez, annál inkább..., módszer kérdése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése