Ezt a ritmusolt életet, ha nem is értjük, de ismerjük.
Logosszal ítéld a sokat vitatott érvet, (...)"
Werner Heisenberg Rész és Egész című könyve zárszavában idéz egy levélrészletet Wolfgang Paulitól:
" (...) A Szimmetria osztódása és redukciója; íme az anyag lényege! Az előbbi a Gonosz ősi attribútuma (mondják, a »kétség« szó eredetileg »kettősséget«, azaz dichotómiát jelentett). Egy püspök mondja valamelyik Bernard Shaw-darabban: »Legyünk pártatlanok az ördöggel szemben is!«
Nosza, karácsonykor meglátogathat bennünket! Ha tudná a két nagy isteni versenytárs Krisztus meg a Gonosz -, micsoda szimmetriát alkotnak ők ketten! Az istenért, el ne
mondd ezt az eretnek gondolatot a gyerekeidnek. Von Weizsäcker bárónak viszont megemlítheted.
Nagyon-nagyon szívélyes üdvözlettel
WOLFGANG PAULI"
Hát ez a baj..., s mi Chestertonnal és Parmenídésszel értünk egyet.
https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/nem-isten-dolga-hogy-harcoljon-azok.html
Minden tiszteletünk Paulié, nagy tudós volt, de gyenge moralista. Nincs két Isten, ahogy két igazság sem.
https://boatswain69.blogspot.com/2022/02/onmagam-megsokszorozodasa-iv-vegso.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/08/ha-nem-volnek-javithatatlan-mar-reges.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/07/hova-vagy-csak-elerhet-e-ii-van-es_18.html
"A tettek az anyagban élő léleknek voltak a próbakövei, ezeken lépkedett, előre, mert az volt a feladata. hogy bánni tudjon az anyaggal a szellem javára, hogy ne engedje annak szándékaival megláncoltatni a szellemet, hogy kivédje annak szuverenitását, - és erről a szándékáról és képességéről cselekvésekben kellett bizonyságot tennie.
Ezeknek a cselekvéseknek a kedvéért tétetett szűkké az eszmélete, és elvégeztetett, hogy a magában hordott múltból csak annyi legyen világos előtte, amennyit a cselekvés megkíván. Ezért a földi életben a lélek tettről tettre lép, ezek adják élete metrumát, az anyaggal dolgozó szellemnek ritmusolt eszmélése van és ezt a költeményt énekli mindaddig, míg le nem telt a próba és a kettő széjjel nem szakad.
Ezt a ritmusolt életet, ha nem is értjük, de ismerjük. Mert ezt éljük. Ez a tapasztalásunk, ez nekünk itt a "valóság".
Érezzük, hogy a szokott napi méreteken, mellyel a múlt és jövő eszmélésünkkel játszadozik, néha átvillámlik egy mélyebb múlt, és néha váratlan sejtések formájában egy-egy ránk villanó jövő. Az ilyen pillanatokat természetfölöttieknek érezzük, és valóban azok. Ha a "természet" az anyag-szellem, a test-lélek munkálkodása a lélek fejlesztéséért. Ezek a pillanatok "csodálatosak"-nak tűnnek fel, és valóban azok, mert abból a másik életből valók amely vár ránk, hogy szellemiségünk magára maradtan megtanulja, hogyan kell majd a test visszatértekor most már olyan uralmat gyakorolni rajta, mely már egészen szellemszerűvé teszi és nem fogadja el többé korlátozó príncípiumait.
Ezek a pillanatok elárulják, mit tudna a lélek és milyen volna az eszmélése, ha az anyag őt szárnyaira bocsátaná.
Ez pedig csak akkor valósul meg, mikor a test a lélekről lehull. és mint a kinőtt köntös, ott marad és elporlad, hogy most már a lélek új életformába menjen át. A lélek maga nem fél ettől, de az eszmélés fél. Fél az ő saját világának kitágulásától, fél attól a beláthatatlan élményhalomtól, mely már benne volt, de amellyel nem bírt, és fél attól a múltból jövendőbe vetítődő élettől, melyből még kevesebbje volt, és végül fél anyagszerűségének elvesztésétől, melyhez hozzászokott és mely nélkül nehéz elgondolnia az életet. A létet, mert annak még csak a testes formáját ismeri.
Mikor az elszakadás megtörtént. a lélek szemben találja magát egész mivoltával, melyet életével megalkotott. Most ez a múlt már nem cselekvés eszköze.
Már nem kell tettbe szorítani, nem kell folyamatosságát "felritmusolni". Itt áll a
szemlélődő eszmélés előtt a maga teljességében és meg kell szokni jelenlétét.
A cselekvés meghalt, és a szemlélődés korszaka megkezdődött. Ennek a szemlélődésnek célja van. Az a célja. hogy a lélek meglássa önmagát annak a megújult eszmélésnek tükrében, mely többé nem válogat, nem takar el semmit, feltár mindent az ámuló emberlélek előtt.
Ez az eszmélés az anyagban élő cselekvés iskolájában ritmusolást, csoportosítást, értékelést tanult. De ott ezeket kihagyások árán "tanulta", mert nem győzte a "minden"-t, itt is, ott is le kellett ütni belőle valamit, hogy "rendezni" lehessen.
Most már nem lehet belőle leütni semmit. Most itt van teljesen, könyörtelenül,
a maga egészében és kötelesség ránézni. A lélek szívesen lefogná eszmélése szemét. De nem lehet, el kell bánnia ezzel a csodával, melyet anyagban-élése idején
csak egy-egy rövid kis fénycsóvából ismert.
Ez az elbánás azt jelenti most, hogy erkölcsileg vállalnia kell az egészet. a
saját énjének művét teljesen és mindenestül. Ehhez most megadatik neki a teljes,
hiánytalan ítélőképesség. Látja nemcsak tetteit. de azoknak összes, legrejtettebb
motívumait is, hogy teljesen megértékelhesse azokat. Ez a világosság mondhatatlan szégyenkezés forrása. Fokozza az, hogy felragyog előtte minden karizmatikus segítség, amelyben részesült és amelyekből alig használt fel valamit. Mert mindenki érdemen felül és áradásszerűen kapja a segítő kegyelmet is, a szentelőt is, és mindenhol nagyon sok kegyelem marad elvetélten, nem születik belőle cselekvés.
Az eszmélés megpillantja tettei körül mindazt - mint valami aurát -, amit
az el nem használt kegyelemmel tehetett volna. A mulasztások ezek, a lélek legnagyobb terhei. Sokszor nagyobb terhek azok, amiket a lélek nem tett, mint azok,
amelyeket megtett. És valamennyit egyszerre látja, abban a tudatban, hogy élete
idejéből elkésett. Véglegesen. Nem lehet visszamenni.
Most el kell gondolnia, hogyan folytatódott volna az élete az ott szemlélt mulasztások nélkül. Mely örömöket vetélt el Istentől. Milyen szépségeket saját lelkétől. Felgyullad benne az istenszeretet. Visszasietne életébe, hogy mindent odaadjon. De nem lehet." ( Dienes Valéria, A másik élet iskolájában )
Ahogy Parmenidész mondja..., lehet itt vitatkozni, "leütni" ezt-azt a tények tömkelegéből - ami nem tetszik nekünk, ám az igazság Igazság marad. A logosz meg Logosz.
Odaát különösen...
 |
| Rembrandt, A tékozló fiú hazatérése, részlet |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése