"Az Istentől való megszólítottság élményére egész egyéniségével reagál a hívő ember. Ez a reagálás elsősorban érzelmi, de értelmi és erkölcsi vonatkozású is.
Maga az élmény általában megrendítő, melyet követően megváltozik az ember életvitele: megszabadul a kételyektől, áthatják életét, magatartását azok a tényezők, amelyeket isteni követelményeknek ismer fel." ( Hunyadi László: Az ember vallásai az őskortól napjainkig )
"A vallási élmény az "Istennel való találkozás" átélését jelenti számára. Ezek az élmények kiemelik a vallásos embert a hétköznapiságból: örömet és tettrekészséget eredményeznek nála." ( Hunyadi László: Az ember vallásai az őskortól napjainkig )
ἐταπείνωσεν ἑαυτὸν
"Elismerem, hogy válaszom - a viszontszeretet(et)."
"Az ember magányos: bűnében éppúgy, mint erényében, érettségében. Hiába van ezer szállal beágyazva az univerzumba, hiába van otthona, gyereke és felesége. "De ez a magány nem valamiféle "műhiba". Az ember magánya fönntartott hely, mit egyedül Isten kegyelme tölthet be." ( Pilinszky János: A magányról )
"S mindörökké a határtalanba tart a vágy. De túl sokat kell elbírnunk. S szükséges a hűség. Mégsem kívánunk előre-hátra tekinteni. Csak ringatózni, mint a tenger ingó csónakán." ( Hölderlin, Mnémoszüné, 154 )
Az isteni szeretet ha istenhez tartozik, hogyan ismerhető fel és meg..., a tanítványok honnan jutottak-e tudáshoz ( γνῶσις )?
"Az emberi szeretet válasza, Ha nem is meglepő, hogy az újszövetségi szentírás új szóval jelöli Isten szeretetét az ember iránt - viszont kétségkívül meglepő, hogy ugyanezt a szót használja akkor is, amikor az ember Isten iránti szeretetéről beszél. Jézus erről a szeretetről szólva soha nem mond olyat, ami az éroszra emlékeztetne, Ő másfajta szeretetre tanít. A mennyei Atya irántunk való szeretetét éppen azért nyilatkoztatja ki, hogy erre az újfajta szeretetre indítsa tanítványait. Azt akarja, hogy mint ő maga, tanítványai is fiúi szeretettel válaszoljanak Isten atyai jóságára. Szent János helyesen értelmezi Jézust, amikor első levelében így ír: Isten előbb szeretett minket, mint mi őt aki Jézus szavaiban és személyében elismeri ezt a megelőző isteni szeretetet, az készségesen válaszol is rá, mert tudatára ébred annak, hogy Jézus Lelke megteremtette lelkében a viszontszeretet képességét: a Lélek maga indítja erre a viszontszeretetre (1Jn 4,7-16). Ezért pontosan azt teszi, amit Jézus vár tőle: teljes szívéből és lelkéből, minden erejéből szereti Istent, mint Jézus; és ezzel elismeri, hogy ő maga. is mindenestől Istenhez tartozik. Ez a válasz minden bizonnyal agapé és nem érosz: nem az ember tökéletesedési vágya, hanem önmagunk nagylelkű odaadása a mennyei Atyának.
Mi következik ebből? Vajon ez az agapé-válasz is annyira különböznék az emberi tökéletességre törekvő érosztól, mint az isteni szeretet az emberi szeretettől, és a kettőnek semmi köze sem volna egymáshoz? Lehetséges, hogy egyfelől Isten iránti szeretetünk ne keltené bennünk a jobb emberré válás vágyát: másfelől a tökéletesség keresése nem az agapé odaadásának útján találná meg beteljesedését? Ám ha a kettőnek valóban nem volna köze egymáshoz, akkor az istenszeretetünk nem lenne több, mint pillanat sugallta, nyomtalanul eltűnő vallási aktus. ami semmit sem változtatna belső világunkon; sőt ami még rosszabb meghasonlottá tenne és elidegenítene önmagunktól. Aki szereti Istent, az jól tudja, hogy ez milyen abszurdum. Az igazság ezzel szemben az, hogy a keresztény ember agapé-válaszában valóra válik mindaz, amire az érosz törekszik - csak másként.
De hogyan? Meggondolásunkban Isten megelőző szeretetéhez kell visszatérnünk. Az érosznak az abszolút jóra irányuló erőfeszítése teljesen hiábavaló volna, ha ember elébe, nem előzné meg tulajdon szeretetével. A szeretet már emberi világunkban is sajátosan személyi viszony: ha az, akit szeretünk, önként, a maga jószántából nem nyílik meg - soha nem alakulhat ki köztünk valódi szeretetkapcsolat. Még inkább érvényes ez Istenre vonatkozóan. Jézus evangéliumi örömhíre éppen az, hogy Isten személyesen szeret minket: szeret, ha mi is szeretjük Jézust és hisszük, hogy tőle, Istentől jött (Jn 16,27). A szeretet útján az első, a döntő lépés az. az, hogy elfogadom Jézusban Isten megelőző szeretetét. Elfogadom és készséggel válaszolok rá. Ezzel tulajdonképpen elismerem, hogy válaszom - a viszontszeretet - az ő műve bennem: az ő szeretetének visszasugárzása." ( Békés Gellért, A kettős arcú szeretet, Az emberré érés keresztény dinamikája, 3. részt )
"Ugye meghökkentő: A nem-hit, a hitetlenség nem az Istent kérdőjelezi meg első helyen, hanem az embert. Az ember szabadságát, az ember önállóságát. Azt, hogy az Abszolútum, a lét teljessége különbözik a létezők esetlegességétől, ezt ebben a formában a materialista filozófia is vallja. A személyiséget vitatja el az abszolútumtól. Azt mondja, hogy az anyag teljessége, a lét teljessége, annak a mozgástörvényei nem azonosak a részletekkel. A függőségek, az oksági kapcsolatok, a személytelen, benne rejlő törvények által irányított összesség mozgásban van és annak, a rész szerinti relatív valóságnak része, még ha tudatos része is, az ember. Ha hiszünk, akkor a szabad, senkitől sem függő, abszolút Személyiséget hisszük. Valaki az Isten és nem valami. Ebből következik, hogy mi is valakik vagyunk, és nem valamely masszának látszólag önállón mozgó elemi részei. Ez az alaptétel.
Az alaptételből számos következmény folyik. Ha az Abszolútum személyes, akkor személyes kontaktus létesíthető Vele. Mivel mi időben élünk, és időben bontakoztatjuk ki a magunk egyéniségét, ez a kapcsolat is az időben folytatható. Nem lehet a hitet egyszer s mindenkorra elintézni egy nyilatkozattal, egy állásfoglalással, és kipipálni, azt mondani, hogy ez rendben van, és most már mással folytathatom. Napról napra, percről percre, életfázisról életfázisra személyes viszonyunk a Teremtőhöz nemcsak tudomásul veendő, hanem építendő. Következményei vannak, és ha ezeket felismertük, akkor szabadon értékre kell váltanunk. Bizonyos vonatkozásban társai vagyunk a Szentháromság titka szerint három személyű Istennek. Teremtői-teremtmény, fenntartói-fenntartott viszonyban és a befejezett pályánk végén valamilyen formában, immár a szembetalálkozás személyes viszonyában. Ez a személyes viszony meghatározza az ember cselekvési értékét. Az ember ugyan abban szabadon dönthet, hogy tudomásul veszi-e Istent, hogy törődik-e a Teremtővel, hogy a felismert törvényeit - ha nehéz megvalósítani őket -, elismeri-e? Ebben szabad az akarata. De a következményekben nem!" ( Zlinszky János, Keresztény erkölcs és jogászetika, 3. Hit és emberi méltóság, 21 )
https://boatswain69.blogspot.com/2023/04/vii7-hallgass-nepem-most-en-beszelek.html
https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/meddig-tart-egy-pillanat-ki-szamit.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/02/kilencedik-fok-hat-figyeljetek-ream-es.html
https://boatswain69.blogspot.com/2022/02/otodik-fok-csak-ringatozni-mint-tenger.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése