"Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!" ( Iz 43,1)
"... hogy inkább a Földön lakozzon a szépség s valami szellem közösebben társul az emberekhez." ( Hölderlin, Görögország, 158 ) - Írja Hölderlin.
Tehát a szépségről van szó, s hogy valamiféle Szellem közösebben társuljon az emberekhez.
De miféle szellem, s miféle emberekhez?
Korábban már idéztük Ratkó József kissé elkeseredett, de bölcs szavait:
tulajdonképpen kétségbe kellene esnem és tüstént elszegődnöm suszternak. Csak hát én nem teszem azt! (...) Énnekem alighanem az a tragédiám, hogy hallgattam Illyes Gyulára, aki, aszongya hogy aszongya: »érdemes igen magasra törnie«. Ugyan, Illvés Gyula?! Ki az? (... ) Egyébiránt (...) (minek) kapálóddzam én az ún. József Attila hatás ellen, amikor abból nekem csak hasznom származott? (...) József Attilától a belső lényeget vettem át..." ( Babos László, "Vigyázzatok ha közelíttek hozzá..." Ratkó József életrajza, 119-120 )
I.
"Fiatalember, húszesztendős, velem egyidős
Szép szeretőjét nagyon szereti
Ugy szereti, épp mind medrét a folyó, amelyikben a halak is lebúnak az
iszapba, ha elfáradtak
Csak símogatja és nagyon szereti
Ha virágot kap, mind odaadja, a kenyeret is odaadja, nem szegi meg maga
Fölolvassa neki az újságot, megvárja, amíg elalszik, aztán elalszik ő is
Tüzet rakni is segít és fütyörészve vágja föl a fát
Ha volna szeretőm, én is nagyon szeretném
Éppen mint a medrét a folyó." ( József Attila, Együgyü ének )
"Pszt, hallgass! Elaludt az Isten.
Most igazítsunk a világon,
hibbantszirmú, konya virágon,
törvényen, rosszul osztott kincsen
Isten titkos jóakarói,
mellőzött, apró messiások.
Lassacskán elöregszik minden:
töpped, besüpped még a sír is –
és vénül ő is, néha sír is,
semmiről sem tud már az Isten,
hittelenül, csöndesen élő,
egyetlen hatalma az átok.
Tenyere tántorodva mozdul.
Könnyű kis öreg, maga görnyedt;
s hiába szólítja a Földet,
szavára, ím, semmi se buzdul –
a pacsirták is elfeledték,
nem emlékszik tán még a fű sem.
És így van ez százezer éve.
Énekel néhány rekedt angyal,
zenélnek hét híres haranggal,
de ő már alig veszi észre –
két szeme óriási bolygó,
pillái nehéz esőfelhők.
S bűnétől zsugorul a búza,
nem szolgálja az ember kedvét.
Mint zöldhátú legyek, belepték
fejünket a gondok, lehúzza,
párnára fekteti kemény
nyakunkat is a szomorúság.
Lennénk szerszám a tenyerében,
jó íz osztandó kenyerében,
jobb vére volna a mi vérünk
az ő repedt, lassult erében;
gyönyörűt szóljon: szava volnánk –
aztán mi már sohase szólnánk!" ( Ratkó József, Isten mellett, 13 )
II.
"A fán a levelek
lassan lengenek.
Már mind görbe, sárga
s konnyadt, puha.
Egy hallgatag madár
köztük föl-le jár,
mintha kalitkája
volna a fa.
Igy csinál lelkem is.
Jár-kel bennem is,
ágról-ágra lépked
egy némaság.
Szállhatnék - nem merek.
Meghajlik, remeg
a gally, vár és lépked
a némaság." ( József Attila, A fán a levelek... )
"Kétezer éve bújik előlünk -
hajtsátok félre a lombot hátha mögötte
Ha meglelitek adjatok neki enni
jobbat mint a mennyei manna
S adjatok neki könyvet
Marxot Aragont József Attilát
aztán gyaluljon bölcsőt friss fenyőből s kapálja meg az özvegy krumpliját." ( Ratkó József, Isten, 36 )
vagy mint az első ember a lapályon:
két lábra állni próbál, hogy ne fájjon
apró mivolta, ne födje berek,
milyen isten rémlik a teljes tájon,
mily csönd szivárog, hogy üreget vájjon
alánk, mig eltölt gond és képzelet.
elfeledi, hogy eleven anyag,
hogy törékeny és mindig elkel nála
a segitség, hogy kösse erős szála;
mint most, amikor Méltóságodat
illeti tőle hódolat és hála."( József Attila, Herz Henrik őméltóságának )
"Öreg költő - gyönyörűen dadog." ( Ratkó József, Portré, 49 )
Mint Hölderlin a "toronyban".
"Az Univerzum gyermekei vagyunk..." ( Paul Davies ), a szerepeket Ő osztja szükségének megfelelően, vannak kik egy úton járnak, - azonos út, azonos szerep, közös végzet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése