"Betlehem!"
"Mennyi felszenvedni valónk van!"
"A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ."
János evangelista beszél a szépségről, az igazságról - a Logoszról a fenti módon ( Jn 1,10 ), ami Bonaventúra meghatározása szerint is fizikai megjelenésében maga a fény...
"A jót kétféleképpen vizsgálhatjuk, tudniillik önmagában, és akkor fénynek mondjuk. (...) és a megismerő erőre vonatkoztatva, ekkor pedig a lélek szépségének nevezzük." ( Bonaventúra, IV, Sent., dist. 18., p.2, dub. 4 )
S hogy a fény a lélek szépségéből származik, vagy attól kívül álló, majdnem mindegy, s hogy kik aratják le..., az is.
"Itt kezdődött a szegény lány álomlátása, egy hideg éjjelen; két nővére közt feküdt az ágyban, épp rohama volt, miközben az egész család ólmos álomba merült; innét indult útnak s vitte magával öntudatlanul az álomképet, mely ismét megjelent előtte a nappali fényben, hogy legendás, szép látomássá viruljon. De most már senki nem követi nyomon, elfeledték a fészket, hagyják homályba hullni, pedig itt csírázott ki a szerény, pici mag, mely csodálatos kalászokat hajt odaát; aratják is pompázatos ceremóniák közt az új idők munkásai.
Pierre-t könnyekig meghatotta a történet nagy, emberi szomorúsága; végre megszólalt, egyetlen szóba sűrítve gondolatait:
- Betlehem!" ( Émile Zola: Lourdes, 346-349 )
A "Betlehem" a kulcs szó, itt és csak itt és most születik valami.
" (...) a szokásos Shintó szertartáson vettünk részt, a nemzeti ünnepeken. Talán tízéves lehettem, amikor egy nap beleunva a babásdiba, kisétáltam házunk kertjébe, és egyedül leültem egy padocskára. Amint ott ültem, egyszerre csak úgy éreztem, hogy hatalmas fény vesz körül. Nem volt evilági fény! Vakítóan ragyogó, és mégis barátságos. Én magam, a kert fái, a házunk mögött emelkedő hegy, mind ebbe a fénybe volt burkolva. Egyszerre megértettem, hogy létezik egy csodálatos valami, ami végtelenül felülmúlja az egész világot. És megértettem, azt is, hogy ez a csodálatos Valami: végtelen szeretet." ( Nemeshegyi Péter: Isten, A kifejezhetetlen. Szolgálat 1979, 41. sz. )
S felfénylenek a csillagok a sötétben...
Fényben nem látjuk a csillagokat, de ha van fény, nem tudjuk becsülni magát a fényt sem. Természetesnek vesszük.
"Derűs napokon a Ljubjanka udvarának kútjából, valamelyik ötödik vagy hatodik emeleti ablak üvegéről még a szájkosár fölött is bevetődik egy másodlagos, sápadt napfényfoltocska. Micsoda drága kincs számunkra ez az eleven folt! Simogató tekintettel követjük, ahogy végigkúszik a falon, minden megtett centiméternek jelentése van, jelzi a séta idejét, kimér néhányszor fél órát az ebédig, aztán közvetlenül ebéd előtt megszökik tőlünk." ( Szolzsenyicin, A Gulag szigetvilág, Első zárka - első szerelem, 243 )
De ha kialszik, rögtön érdekelni kezd a fény a hő..., a melegség. S ami még érdekesebb, a kapcsolatok is tisztábban tárulnak fel, mint egy csillagkép.
A lelkigyakorlatok egyik fő feladata ennek a vakító világi fénynek a "lejjebb csavarása", hogy meglássuk azt a másikat. A szenvedés manapság nem divatos fogalom, mindenki boldog szeretne lenni pedig Rilke, vele már találkoztunk: https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/megtortenik-az-igazsag.html és https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/ugy-tekintsenek-ra-mint-enram.html ; így sóhajt fel:
"Mennyi felszenvedni valónk van!"
Remélem jól értem..., vágyakozik a szenvedés után. Lehet, a sötétben felfénylő csillagok nem valaminek a hiányában bukkannak elő, de a legmagasabb ajándékként, amit csak ember kaphat. Lehetőség, a legintenzívebb érzés, a legvakítóbb fény megpillantására.
"Csak egytől félek: nehogy méltatlannak bizonyuljak a rám mért szenvedésre." ( Dosztojevszkij )
A szenvedés mint kitüntetés?
"Az Úr Illésként elviszi mind,
Kiket nagyon sujt és szeret:
Tüzes, gyors sziveket ad nekik,
Ezek a tüzes szekerek." ( Ady Endre, Illés szekerén )
"A könnyek annak voltak a jelei, hogy az ember birtokában volt a legnagyobb bátorságnak: volt bátorsága szenvedni!" ( Frankl E. Viktor, Mégis mondj igent az életre, 155 )
Volt bátorsága boldognak lenni?
"Dativus még méltóságának is tudatában volt, miközben a dühöngő hóhér keze alatt volt, ily szavakkal könyörgött az Úrhoz: "Ó, Uram, nem szégyenülök meg." Amikor a legszentebb vértanú ezeket mondta, elnyerte az Úrtól azt, amit kért, olyan könnyen érdemelte ki, amilyen röviden kérte." ( Vértanúakták és szenvedéstörténetek, Saturninus és Dativus vértanúsága, 258 )
"A boldogság azé, aki teljes intenzitással él... A teljes élet, az igazi élet, az, amelyik valóban élet, a Szellemben van." ( Plotinosz, I, 4 )
Mondta valaki, hogy a teljes intenzitásban csak boldogság öröm és vidámság lesz benne?
Nem erre szól az ígéret, hanem a Szellemmel való egység megéléséről ( Unio Mystica ), ami csak alázatban tárulhat csak fel ( Legyen meg a Te akaratod! ) és az Igazságról, "ami szabaddá tesz".
S mégis boldogság...
Az igazi boldogság azé, aki kész érte szenvedni. A szenvedés, a felajánlott szenvedés... ( " (...) az első pontos kísérleti vizsgálat szerint az öncsiklandozás nem olyan hatékony; valamilyen eszköz vagy valaki más szükséges hozzá." ( Séra László, A nevetés és a humor pszichológiája, 47 ), "önmagában is érték, de "egyhegyűvé" is tesz:
"Ez a fiatalasszony tudta, hogy néhány napon belül meg kell halnia. Ennek ellenére derűsen beszélgetett velem. "Hálás vagyok a sorsomnak, hogy ilyen keményen bánt velem", szó szerint így mondta nekem, "mert korábbi, polgári életemben túl sok kényeztetésben volt részem, s ami szellemi törekvéseimet illeti, nos, azokat sem vettem igazán komolyan.".
Utolsó napjaiban teljesen átszellemült volt. "Magányosságomban ez a fa az egyetlen barátom", mondta, és kifelé mutatott a barakk ablakán." ( Frankl E. Viktor, Mégis mondj igent az életre, 137 )
"Hirtelen haljak meg, szememmel szilárdan a Fuji hegyén." ( Rangai )
https://boatswain69.blogspot.com/2020/10/o-megfogta-az-ecsetet.html
"S aztán egy napon, napokkal a tábor felszabadítása után ott kószálsz a szabad mezőn, kilométereket teszel meg a tábor környékén, az egyik közeli helység virágokkal szegélyezett dűlőútján, pacsirták röppennek fel s emelkednek a magasba, s te hallod a himnuszukat, az ujjongást, ami ott fönt, a végtelen szabad ég alatt felhangzik. Közel és távol egyetlen ember sincs, semmi sincs körülötted, csak a végtelen tér s az égbolt, csak a szabad életet ünneplő pacsirták öröme hangzik.
S akkor megtorpansz.
Állva maradsz, körülpillantasz, majd az ég felé nézel - s lassan térdre ereszkedsz. S ebben a pillanatban alig tudsz magadról, s alig tudsz a világról, csak egyetlen mondat visszhangzik benned, újból és újból ugyanaz a mondat: "A szűkösségemből szólítottam az Urat, s ő a szabad térben válaszolt nekem."
( Frankl E. Viktor, Mégis mondj igent az életre, 174 )
Ekkor a bélpoklos magához szorította és a szemei hirtelen csillagfénnyel ragyogtak föl; hajfürtjei megnőttek, mint a napsugarak; orrlikai rózsaillatot leheltek, a tűzhely tömjént felhőzött, a hullámok daloltak. Eközben végtelen gyönyörűség, földöntúli öröm áradt el a kábult Julián lelkén; és az, aki őt ölelte, nőtt, egyre nőtt, feje és lába már a kunyhó két faláig ért. A tető eltűnt, az ég boltja kitárult, - és Julián a kéklő magasságba emelkedett, szemtől-szembe a mi Urunk Jézus Krisztussal, aki őt mennyországba vitte. Eddig tart Irgalmas Szent Julián legendája, ilyenformán olvasható szülőfalum templomában egy színes ablaküvegen." (Claude Flaubert, Irgalmas Szent Julián legendájából)
"Vagy például emlékszem egy esetre: egy este, amikor a munkából halálos fáradtan a leveses csajkákat a kezünkben tartva már a barakkokban a földön elnyújtózva feküdtünk, s akkor berontott egy bajtársunk, hogy azonnal siessünk a felvonulási térre, bármilyen fáradtak is vagyunk, s akármilyen hideg is van, mert nem mulaszthatjuk el a lemenő nap szépségének látványát." ( Frankl E. Viktor, Mégis mondj igent az életre, 81 )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése