Mese a széndarabkáról.
"Soha nem az a lényeges, hogy mi mit várhatunk az élettől, ennél sokkal fontosabb: mit vár tőlünk az élet!"
"Ha jobbra indulsz - az életed veszted el, ha balra, a becsületedet."
Volt egy blogbejegyzésünk valami ilyesfajta címmel : "A spirál ami rugó."
Egyfajta erőszakos dinamikára utaltam a címmel..., arra az erőre ami minden emberi sőt nem emberi kommunikációkban is feszül, s lefelé vagy felfelé hajtva azt.
Egy részlet belőle:
"Az emberi kapcsolatokat gyakran hasonlítják spirálhoz, ami attól függően, hogy a szereplők "felesleget" hoznak létre, vagy hiányt, vagy "felfelé", vagy lefelé" mozdítják a kapcsolatot.
Általában az adósságra a "debitumra" szokás koncentrálni. Ha sokat tesz valaki a kapcsolatba, sokat is kap, s ez még több energia stb. betételére készteti, s így tovább, s a spirál felfelé, egyre gyorsuló sebességgel pörög.
Ha keveset, akkor egyre kevesebbet tesz be a másik is, s ő maga is, ami logikailag teljesen érthető..., hisz mivel nem bízik a másikban, annyit fektet be, amennyit nem nagyon sajnálna, ha esetleg nem kapná vissza.
A gond ezzel a megközelítéssel, hogy egyfajta tranzakcióként gondol a kapcsolatra, pedig ennél sokkal lelkibb dologról van szó! A jó cselekedetnek nincsen matematikailag kifejezhető és mindenki számára egyértelmű értéke." ( https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/aki-azert-tudna-jot-cselekedni-es-nem.html )
Valószínűleg a diákjaim is érezték ezt a erőszakosságot, mert megkérdezték, lehet-e úgy kommunikálni, hogy ez a spirál "összecsússzon" és a kommunikáció "körben járjon"?
Azaz annyit tegyek be, amennyit a másik is ad, így a kapcsolat nem züllik le, de nem is fejlődik?
Érdekes gondolat, de a helyzet teljes félreismerésén alapul.
Az adott "ajándékra" ( , bár Szentviktori Richárd nyomán mi nem sokkal később az "ajándékot" sem tárgyiasan értelmeztük, ) koncentrál, nem a kinyújtott kézre illetve a kezet kinyújtó szívre.
A szándék számít, ha jó, felfelé lendíti a spirált, ha rossz, lefelé..., nincsen olyan hogy szeretek is valakit meg nem is..., s főleg, hogy nem egyformán bármely pillanatban.
Szolzsenyicin A Gulag szigetvilág című művének két fejezetét is ennek a problémának szenteli: ( Negyedik rész. A lélek és szögesdrót )
"Lágeréletünk nagy válaszútja ez. Innen jobbra is, balra is vezet út, az egyik a magasba tart, a másik a mélybe. Ha jobbra indulsz - az életed veszted el, ha balra, a becsületedet." ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, 640 )
I. Felemelkedés
"Gondolkozz! Húzz hasznot a bajból is." ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, 635 )
De gondolkodni is csak az tud.., akinek van mivel, s amilyennel. A "blatnojok" eszméjét, ami sajnos általános elv, az élet egyik ( de nem legfelső ) törvénye - "dögölj meg ma te , én majd inkább holnap" szerencsére nem mindenki vallja.
Nem is vallhatja mert vagy ártatlan.
"Nem, dehogy szánja bűneit az ember, sőt a tiszta lelkiismeret, mint a kristálytiszta tengerszem, úgy ragyog a tekintetéből."
( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, 636 )
S igazságában megrendíthetetlen.
"Ha pedig ez a sokmilliónyi tehetetlen, szánalmas lény mégsem végzett magával, az azt jelenti, hogy élt bennük valami legyőzhetetlen érzés. Valami erős gondolat. Ez pedig igazságunk általános érzete." ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, 639 )
Vagy bűnös ugyan, mint minden keresztény, akiket Engels találóan a "negatív egyenlőség közösségének" ír le, felajánlja másokért, esetleg korábbi bűniért vezeklésül a szenvedéseit.
Plehanov, a kommunizmus egyik nagy teoretikusa már bőven szigetvilág létezése idején gúnyolódik ezen a "utópisztikus" gondolkodáson.
"Elvitték a derék legényt a sziklaszigetre, lakat alá tették, szemfüles őrök vették körül. A derék legény csak nevet. Elővesz egy régen őrzött széndarabkát, csónakot rajzol a falra, beleül és usgye... isten veled tömlöc, isten veled szemfüles őrök... a derék legény szabadon jár-kel. Bizony szép mese! De... csak mese. A valóságban falra rajzolt csónakon még senki soha, senki, sehová nem evezett el." ( G. V. Plehanov, A monista történelemfelfogás fejlődésének kérdéséhez, Összefoglalás, 272-273 )
Egyfajta "utópia" ahogy a Plehanov írja gúnyosan, az idealisták "mentsvára"...
Aligha.
"Én dögrovásra kerültem, de a lelkem tiszta maradt: fehérre mindig azt mondtam - fehér." ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, 642 )
Sőt.
"Ha pedig az ember egyszer lemondott arról a célról, hogy "túlélni bármi áron", és megindult arra, amerre a nyugodt és egyszerű lelkek tartanak, akkor a rabság csodálatos módon kezdi átformálni korábbi jellemét. Márpedig a számára legváratlanabb irányban." ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, 648 )
"Ismerjük be: a lágerélet e nagy válaszútján, a lelkek e nagy vízválasztóján nem a többség tér jobbra. Sajnos nem a többség." ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, 636 )
II. Avagy züllés?
Ezt ismerjük jól..., ezért beszélhet cinikusan Plehanov is a magunk fajtájáról, mi vagyunk a "különcök", a ritkaság.
A többi 60% vagy még több, a túlnyomó többség.
Miért van ez így?
"Megfigyelésem alapján meggyőződtem, hogy csak abból lett gazember a lágerben, aki már előtte is az volt. (...) csak még nem volt rá szüksége." ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, 664 )
Mert így vannak "leosztva a lapok", ezért kiált mindig a tömeg "Barabást!", Jézus helyett. Mert vagy magát, vagy övéit félti...., egy mindegy, fél, tehát megfélemlíthető. Pedig ahogy már az előző bejegyzésben írtuk, aki szeret nem fél...
"(...) Pilátus pedig gondolkodott, aztán vállat vont, és kiállván a tornác szélére, csodálkozva nézett végig a sokaságon és szólt:
– Hát kit bocsássak el már most, Barabbást, vagy a názáretit?
És akkor ő intett nekik.
És ekkor zúgás támadt, és mint a mennydörgés, zengett fel a sokaság.
És a sokaság ezt kiáltotta: „Barabbást!”
És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik ezt kiáltotta: „A názáretit!”
A Mester pedig halovány lett és megfordulván végignézett rajtuk. És külön-külön megismeré mindegyiknek az ő arcát, de e sok arcból egyetlen arc lett az esti homályban, óriási fej, mely ostobán és gonoszul és szemtelenül vigyorgott az ő arcába, véres szemei hunyorogtak és szájából büdös lé szivárgott és torkából úgy bömbölt rekedten: „Barabbást!”; mintha azt hörögné: „Halál! Halál! Halál!”
Pilátus pedig zavartan lesütötte az ő szemeit és mondá neki: „Te látod…”
Ó pedig bólintott fejével és csendesen felmenvén a lépcsőn,
kinyújtotta kezeit a hóhér felé, hogy kötözze meg." ( Karinthy Frigyes: Barabbás )
Viktor E. Frankl is megjárta a poklot, ő ennek a problémának a megoldására ezt a maga részéről "kopernikuszi fordulatnak" nevezett gondolatot ajánlja figyelmünkbe:
"Soha nem az a lényeges, hogy mi mit várhatunk az élettől, ennél sokkal fontosabb: mit vár tőlünk az élet!" ( Frankl E. Viktor, Mégis mondj igent az életre, 151 )
Ám ezzel Frankl E. Viktor is az "felemelkedésre" szavaz, s nem a gázkamrák építői mellé áll.
"A Földön csak két "emberfaj" létezik, s csak kettő: a tisztességes és a tisztességtelen emberek faja." ( Frankl E. Viktor, Mégis mondj igent az életre, 168 )
"Ki tehát az ember? Olyan lény, aki gázkamrákat talált fel, de az a lény is ő, aki felemelt fővel és imával az ajkán ment be a gázkamrákba." ( Frankl E. Viktor, Mégis mondj igent az életre, 169 )
Ez is csak egy "széndarabka volna csak? Frankl E. Viktort is megmentette és Szolzsenyicint is..., és még sokakat másokat is. ( Sokakat csak lélekben, az is számít? ) Az záró jelenet Erich Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című regényéből készült 1979-es film adaptációjából:
Ami hat, annak léteznie is kell..., ahogy a Dosztojevszkij írta, a világot a szépség fogja megmenteni.
Sőt a szenvedésnek saját értéke van.
Ha minden és mindenki lefelé húz, te még húzhatsz felfelé..., Aljoska szerepe a Ivan Gyenyiszovics egy napja című regénybe. A Suhov az átlagos lágerlakó..., de vannak másmilyenek is.
"Mit ér a szabadság? A szabad világban a hitet végleg megölik benned! Boldog lehetsz, hogy börtönbe kerültél! Itt végre van időd a lelkedre gondolni! Mert már Pál apostol is megmondotta:"Mit míveltek sírván, és az én szívemet kesergetvén? Mert én nem csak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok az Úr Jézusnak nevéért! (...) Aljoska nem hazudik, hangjáról meg szeméből meg lehet ítélni: boldog itt a foságban." ( Alekszandr Szolzsenyicin, Ivan Gyenyiszovics egy napja, 163 )
"Nem volna helyesebb azt mondani, hogy semmiféle láger nem képes elzülleszteni azokat, akikben meg van egy szilárd mag, s nem az a szánalmas ideológia, hogy "az ember boldogságra születik", melyet a munkavezető durungjának első ütése kiver belőle? A lágerben azok züllenek el, akikből a láger előtt is hiányzott az erkölcsiség, a lelki neveltetés." ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, 664 )
Nem lehet megállítani a spirálrugót folyamatosan felfelé és lefelé pörög, minden kapcsolatunkban. Mindenki állandóan hajtja, vagy felfelé vagy lefelé, de nincsen megállás. Talán egy pillanatig "pöröghet" egy magasságban, de csak hogy újra megbillenjen és felfelé vagy lefelé térjen ki..., hiábavaló igyekezet arra törekedni, hogy szinten tartsuk.
"Én ugyan nem bánom, mekkora hitelem lesz valamikor. Épp annyit adok a világnak, amennyit visszavárok tőle. Azontúl nem törődök vele." ( Michel Montaigne, Esszék, A megbánásról, 401 )
Inkább arra kell törekednünk, azok közé tartozzunk, akik felfelé pörgetik. Ez a nemes életcél, a többi "hiábavalóság".
Ahogy Cummings-ot idéztük: "Szeress, mi másnak van értelme?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése