Γνῶσις V. / "BENIT SOI LE MAIN, QUI DONS! III. / Esszénusok ~ Hivatásbeli kötelességek. / sokkal jobban szeretik egymást, mint a többiek.

"Love for neighbor..." II.

 "(...) mások megsegítésében és a könyörületesség gyakorlásában."

 

 

 

"Ezek ugyancsak zsidó nemzetiségűek, de sokkal jobban szeretik egymást, mint a többiek." ( Josephus Flavius, A zsidó háború, II, 8, 150-156 )

 

  "A szekta tagjainak, akik máshonnan jönnek hozzájuk, mindenüket rendelkezésükre bocsátják, hogy csak használják, mintha a sajátjuk volna, és olyan emberekhez is, akiket soha életükben nem láttak, úgy mennek be, mintha legjobb barátaik volnának." ( Josephus Flavius, A zsidó háború, II, 8, 150-156 )

 

 

"Nem vásárolnak egymástól, nem adnak el egymásnak semmit, hanem mindenki odaadja a maga tulajdonából a másiknak azt, amire szüksége van, és meg, is kapja viszont tőlük azt, amire neki van szüksége. Sőt minden ellenszolgáltatás nélkül megilleti őket a másiktól mindaz, amire szükségük van." ( Josephus Flavius, A zsidó háború, II, 8, 150-156 )

 

"Erre az elöljárók elbocsátják őket a napi munkára, hogy mindegyik végezze a maga mesterségét. Miután pedig délelőtt 11 óráig szorgalmasan dolgoztak, megint összejönnek egy-egy meghatározott helyén, vászonkötényt öltenek, és hideg vízben lemossák testüket. A tisztálkodás után átvonulnak egy külön épületbe, amelybe más szekta tagja nem teheti be a lábát, és megtisztultan, mintha csak szentélybe mennének, úgy lépnek be az étterembe." ( Josephus Flavius, A zsidó háború, II, 8, 150-156 )

 

 

"A time to rend, and a time to sew; a time to keep silence, and a time to speak."

( Ecclesiastes 3:7 )

 

  "Csendben leülnek, és ekkor a pék sorjában egy-egy kenyeret tesz eléjük, a szakács pedig mindenki elé tányért egy tál étellel. Étkezés előtt a pap imádkozik, és az imádság előtt nem szabad az ételhez nyúlni. Étkezés után megint imádkozik, úgyhogy az étkezés elején és végén dicsőítik az Istent mint az étel adóját. Miután szent ruházatukat levetették, megint elmennek dolgozni, egészen alkonyatig. Ekkor visszatérnek, és ismét ugyanígy étkeznek; ha vendégeik vannak, azok is részt vesznek a közös étkezésen. Sem lárma, sem kiabálás nem szentségteleníti meg házukat, hanem sorjában beszélnek, egymás után. A külső emberekre úgy hat ez a csend, mint valami hátborzongató titok; pedig ennek a csendnek a magyarázata csak állandó mértékletességük, mert csak annyit esznek és isznak, amennyi okvetlenül szükséges." ( Josephus Flavius, A zsidó háború, II, 8, 150-156 )

 
"Az esszénusok semmit sem tesznek elöljáróik parancsa nélkül, és csak két tekintetben élveznek teljes szabadságot: mások megsegítésében és a könyörületesség gyakorlásában. Így mindegyik köteles segítségére sietni annak, aki támogatásra szorul, ha ugyan méltó rá, és köteles az éhezőknek ételt adni; de rokonaiknak az elöljáró engedélye nélkül semmit sem szabad ajándékozniok. Haragjukat kellőképpen mérsékelik, szenvedélyeiket megzabolázzák, adott szavukat megtartják, a békességen munkálkodnak. Adott szavuk szentebb, mint az eskü, sőt nem is esküsznek, mert az esküt rosszabbnak tartják az esküszegésnél. Azt mondják, hogy máris hitelét vesztette az, akinek csak akkor hisznek, ha az Istenre hivatkozik. " ( Josephus Flavius, A zsidó háború, II, 8, 150-156 )

 

  "De mielőtt részt vehetne a közös étkezésen, a többi tag előtt rettenetes
esküt kell tennie, hogy mindig tiszteli az istenséget, teljesíti kötelességeit embertársai iránt, sem a maga akaratából, sem parancsra nem okoz kárt senkinek, mindig gyűlöli a gonoszokat, és támogatja az igazakat, engedelmességet tanúsít mindenki, de különösen a felsőbbség iránt, mert akinek hatalma van, az csak Istentől kaphatta. Továbbá meg kell esküdnie, hogy ha esetleg elöljáróvá lesz, soha nem bizakodik el hatalmában, és sem ruházatával, sem egyéb cifraságokkal sem akar különb lenni azoknál, akik alája vannak rendelve. Továbbá kötelezi magát, hogy mindig hű marad az igazsághoz, megveti a hazugságot, tisztán tartja kezét a tolvajlástól, lelkét pedig a piszkos nyerészkedéstől, semmit el nem titkol társai előtt, viszont idegenek előtt nem árulja el a rend titkait, akkor sem, ha halálra kínozzák; végül megesküszik, hogy a tanításokat csak olyan alakban közli másokkal, ahogy vele közölték, hogy sohasem követ el útonállást, hogy rendje könyveit és az angyalok neveit titokban tartja. Ilyen eskükkel kötik magukhoz a jelölteket. Akire valami súlyos bűn bizonyul rá, azt kizárják a rendből s az ilyen kizárt rendtag gyakran igen nyomorultul pusztul el. Mivel az eskü és a szabályzatok értelmében nem szabad elfogadnia táplálékot olyanoktól, akik nem tagjai a rendnek, kénytelen füveken tengődni, úgyhogy teste elsorvad, és végül is éhenhal. Épp ezért már több ízben megtörtént, hogy az ilyen szerencsétleneket, mikor már a végét járták, szánalomból megint visszavették a rendbe, amennyiben elegendő büntetésnek tartották bűneikért az elszenvedett halálos gyötrelmeket." ( Josephus Flavius, A zsidó háború, II, 8, 150-156 )

 
 "Igen hosszú életűek, és közülük sokan túlélik századik évüket is, aminek véleményem szerint egyszerű és rendszeres életmódjuk a magyarázata. Minden szerencsétlenséget nyugodtan tűrnek; a fájdalmakat nagy lelkierővel legyőzik, és a dicsőséges halált többre becsülik a leghosszabb életnél is. Ez a magatartásuk különösen a rómaiak elleni háborúban állta ki a próbát: kínpadra vonták őket, kifacsarták, égették, összetörték tagjaikat, minden elképzelhető kínzóeszközzel meggyötörték, hogy rákényszerítsék őket a törvényhozó szidalmazására vagy tiltott ételek élvezésére, de sem az egyiket, sem a másikat nem tudták elérni. Nem könyörögtek hóhéraiknak; nem siránkoztak, hanem gyötrelmeik közben mosolyogtak; kigúnyolták kínzóikat, és bátran haltak meg, abban a meggyőződésben, hogy lelkük halhatatlan. Ugyanis megingathatatlanul hisznek benne, hogy a test ugyan romlandó és elenyészik, a lélek azonban halhatatlan, s örökké él; a legfinomabb éterből származik, s valami természeti varázslat révén leszáll, és a test, mint a börtön, magába zárja. Mihelyt azonban kiszabadul a test börtönéből, boldogan a magasba lebben, mintha hosszú szolgaságból szabadult volna." ( Josephus Flavius, A zsidó háború, II, 8, 150-156 )

  "Az esszénusoknak ez a tanítása a lélekről ellenállhatatlan csalétek, amellyel magukhoz vonzzák azokat, akik egyszer megízlelték bölcsességüket." ( Josephus Flavius, A zsidó háború, II, 8, 150-156 )
 

"(...) azt tanítják, hogy mindennek az ura Isten és a végzet; hogy a jó és rossz cselekedet az emberek szabad akaratától függ ugyan, de minden dolgukba belejátszik a végzet. Tanításuk szerint a lélek halhatatlan, de csak a jó lelkek kerülnek a halál után más testbe, a gonoszok örök büntetést szenvednek." ( Josephus Flavius, A zsidó háború, II, 8, 150-156 )

 

"Egyébként olyanok is vannak köztük, akik (miután ifjúságuktól fogva a szent könyvekkel és a
próféták írásaival foglalkoztak, és sokféle tisztuláson átestek) azt állítják, hogy meg tudják
mondani a jövendőt; és valóban ritka eset, hogy valamelyik jóslatuk ne teljesednék."