"Isten súlyos kézzel mért csapást az én
Fejemre akkor és vad útvesztőbe vitt..."
Tanítsunk-e "pszichikusokat"?
Valentinus-féla gnózis szerint a "psychikusok", akik bizonytalan lelkűek,
hisznek, anélkül, hogy értenének, és állandóan ingadoznak a jó és a rossz
között. Ez a határozatlanság okozza életük minden tragédiáját és végső "bukásukat" is.
A "psychikusok" atyjukhoz kerülnek, a demiurgoszhoz, aki hozzájuk hasonlóan hitt a Megváltóban, de mégsem jutott el az igazi tudáshoz, s ők vele együtt a középső régiót fogják elfoglalni, amely Achamoth távozásával üresen maradt.
Nem igazi bukás ez, mint a "hylikusoké", de mégsem igazi felemelkedés..., ami végső soron a bukással egyenlő, ha felismerjük életünk valódi célját.
Hogyan működik a "pszichikusok" világa a gyakorlatban..., figyeljük meg Kreon szavait kiemelve a szövegkörnyezetükből, csak úgy magukban:
"De egy-egy emberről bizony mindig nehéz
Kitudni, lelkében mi gondolat lakik,
Míg nem mutatja meg törvény s uralkodás."
"Ki egy egész város felett uralkodik,
S nem tart ki, bár az elhatározása jó,
Ha nyelvére a rettegés fékét veti,
Mindig hitványnak tartottam s tartom ma is."
"És azt, ki bármi jó barátot többre tart
Saját hazájánál, becsülni nem tudom."
"(...), s aki
A város ellenségének mutatkozik,
Az én barátom nem lehet, mivel tudom,
A város ment meg minket is; hajója míg
Békén halad, barátunk lesz, amennyi kell.
Hazánkat ily elvekkel én naggyá teszem,"
"Ezért forgatva dárdáját esett is el,
S én végtisztességét megadni rendelem,
Mint illik és a hős halottaknak kijár."
"Mivel hazája és az ősi istenek
Ellen hozott hadat; (...)
S vár fokára lángot vetni készen állt
S a testvér vérét inni s űzni mint rabot,
Hát városszerte meghirdetni rendelem,
Hogy eltemetni s megsiratni sem szabad."
"Így tartom én helyesnek, s míg én itt vagyok,
A jók jutalma bűnös kézre nem kerül,
S ki jó szívvel van városunk: hazánk iránt,
Azt életében s holtában megtisztelem."
"Ne szólj tovább, nehogy magadra vond dühöm,
És vénségedre balgának találjalak!
Hisz tűrhetetlen szóbeszéd, amit beszélsz,
Hogy oly halottal istenek törődjenek.
Talán meg is tiszteljék még mint jótevőt?
Hogy eltemessék azt, ki oszlopcsarnokuk
S a szentély szobrait jött el felgyújtani,
A földjüket s törvényüket tiporni el?
Vagy istenek jutalmaznák a bűnöket?
Nem, nincs ez így,"
"Mert nincs a pénznél emberek között nagyobb
Gonosz, miatta városok pusztultak el,
S miatta lettek emberek földönfutók,
Aljas tettekre ez tanít, a lelkeket
Miként ha megcserélné, jót gonoszra vált,
Az embereknek megmutatja, hogy legyen
Minden lépés istentől elrugaszkodott.
Hanem kiket pénzvágyuk erre vitt, tudom,
Jön még idő, hogy meglakolnak tettükért."
"Addig, ha még ugyan Zeuszé a tisztelet,
Jegyezd meg jól, amit mondok s vedd eskünek:
(...)
Gaztett jutalma, még megláthatod te is,
Ritkán vezet haszonra, ám több kárt okoz."
"Még megtudod, kiben kemény az indulat,
Legkönnyebben bukik, s a vas, habár erős,
S imént kohó tüzében izzott, láthatod,
Ridegségében legkönnyebben eltörik.
A zabla is kicsiny; s tudom, megfékezi
Szilaj lovak vadságát. Az nem is való,
Hogy fennhéjázva szóljon az, ki szolga csak."
"E lány a gőgösséget úgy tanulta ki,
Hogy városunk törvényén tette túl magát;
Gőgjének az már második próbája volt,
Hogy bűnös tett után büszkén nevetni tud,
Ő lenne férfi és nem lennék férfi én,
Ha ily kemény dacot hagynék büntetlenül."
"A lélek gyakran, mint a tolvaj tetten ért
Bűntársa, sötét tervek árulója lesz.
Gyűlölni mégis azt tudom legjobban én,
Ki, hogyha tetten érik, nagyra van vele."
"Így is kell mindig érezned, fiam, s apád
Szándékát minden másnál többre tartanod,
Azért imádkoznak méltán a férfiak,
Hogy engedelmes gyermeket neveljenek,
Ki szembenéz ellenfelükkel s tiszteli
Atyjának jóbarátait sajátjaként.
De az, ki engedetlen gyermeket nevel,
Csak bajt idéz saját fejére, s evvel is
Ellenfelének gúnykacajra nyújt okot.
Ó, gyermekem, ne add el józanságodat
Asszony szerelméért, de vésd eszedbe jól,
Hogy még az ölelése is fagyot lehel,
Ha rossz asszonnyal osztottad meg ágyadat.
A legnagyobb sebet gonosz barát üti.
Köpj hát utána s küldd mint ellenségedet
Hádészba ezt a lányt, keressen férjet ott.
Kezem között bizonyság arra van, hogy ő
Ellenszegült, egész városban egymaga.
A nép hazugságon ne fogjon engemet,
Inkább haljon meg ő. Zeuszt, törzse istenét
Hívhatja már. Ha tűröm azt, hogy egy rokon
A rendet bontsa, mit mer az, ki távol áll?
Ki helyt tud állni férfimódra otthon is,
Igazságosnak az s csak az mutatkozik
A város életében is. Megbízom én
Az oly parancsnokban, ki szót fogadni tud,
Ha kormány mellé rendelik, s vihar ha jő,
Bátran kitart helyén és rendületlenül.
Törvényt ki sérti s méghozzá szándékosan,
Vagy azt gondolja, hogy parancsolhat nekünk,
Az én helyeslésemmel nem találkozik,
Akit királlyá tett a nép, követni kell
Minden szavát, legyen jogos vagy jogtalan.
Mert fejetlenségnél nincs nagyobb veszély,
A városok pusztulnak, házak általa
Dőlnek romokba, és baráti fegyverek
Kicsorbulnak. De hogyha elvállalt a nép
Fegyelmező hatalmat, az megmentheti,
Ezért meg kell a város rendjét védeni,
S hogy asszonykéz megbontsa, hagyni nem szabad,
Ha meg kell lenni, győzzenek le férfiak,
De asszony rabjának ne mondjanak soha!"
"Csak nem fogunk öreg korunkra még ilyen
Ifjú legénykétől tanulni bármit is?"
"De sok hatalmas ember elbukott, öreg,
Csúfos bukással, mert abból hasznot remélt,
Hogy szép szavakba rejti csúf szándékait."
Kitűnő gondolatok, de ez utóbbi mintha már önmagának szólna, hisz biztosan szép ami jól is hangzik? S jó ami szépen cseng?
"Amott a domb, ti arra menjetek hamar.
Ha elhatározásom így megváltozott,
Amit magam kötöttem, most feloldozom.
Borzadva látom, hogy legbiztonságosabb
A fennálló törvényt halálig védeni.
Jaj, esztelen ész, amit elkövetett,
Hogyan ölt a merevség,
Látjátok itt azt, aki ölt
És azt, aki meghalt, az apát s a fiút.
Jaj, átkozott parancsaim!
Ó, fiam, én fiatalságod
Siratom, jaj,
Meghaltál, elszállt az erőd,
S nem te, de én voltam, ki megöltelek."
A merevség volt Kreon veszte vagy ép, a bizonytalanság, ami miatt letért az ösvényről mely egyedül az életre visz?
S hát persze ilyen kor jön a "hárítás" és "bűnbakkeresés"...
"Ó, jaj nekem,
Mit szenvedek, hogy megtanuljam! Már tudom,
Hogy isten súlyos kézzel mért csapást az én
Fejemre akkor és vad útvesztőbe vitt,
Lábbal tiporva boldogságom, jaj nekem.
Jaj, jaj, a halandó sorsa a balsors."
Nevetséges, hisz épp ő maga mondta:
"S nem te, de én voltam, ki megöltelek."
Erről a tragédiáról beszéltünk..., ez a pokol vár minden "psychikusra" már életében.
S hogy "meggondolatlanság" lett volna a hiba..., aligha, túl lett ez gondolva, én úgy vélem.
"TEIRESZIASZ
Hogy legnagyobb kincsünk a bölcs megfontolás.
KREÓN
S meggondolatlanságnál nincs nagyobb hiba.
TEIRESZIASZ
És tűröd mégis azt, hogy ellepett e kór.
KREÓN
A jósnak nem kívánok ellentmondani.
TEIRESZIASZ
Mi mást teszel, ha azt mondod: hazudtam én?"
Innen folytatjuk...; ám előbb hallgassuk meg Sziénai Szent Katalint a tanítványairól.
 |
| Head of Creon. 1839. Giuseppe Diotti. Italian. 1779-1846. oil on copper. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése