"és akkor egyszer
csak.. hm-hm... tüdőszarkómája támad itt az idegen bensőségesen elmosolyodott,"
Pelágius jót akart...
"Pelagius származásáról nem sokat tudunk. A legtöbb forrás hazájának Britanniát nevezi
meg. Egyesek szerint Bretagne-ban született és nem, mint Jeromos
állítja, Írországban. Rómába a 380-as évek elején érkezett, ahol nagy
visszatetszéssel szemlélte a felsőbb körök laza életét, könnyű
életfelfogását, mely az emberi tettekért a felelősséget az emberi
természet gyarlóságára igyekezett áthárítani és túlságosan csak Isten
kegyelmére próbált hagyatkozni. Pelagius az ember erkölcsi
felelősségtudatának hangoztatásával, főleg azonban aszkétikus életével
és a legmagasabbrendű erkölcsi célra való törekvést minden kereszténytől
megkövetelő tanításával igen nagy tekintélyre tett szert, sok
követőt gyűjtött maga köré. Felfogását az emberi természet eredendő,
jóra törekvő képességeinek hatékonyságába vetett optimizmus járta át.
Írásaiban, így Szent Pál leveleihez irt kommentárjában, aszketikus
jellegű értekezéseiben és leveleiben hirdette, hogy nincs a
természettel veleszületett bűn, az ember szabad, cselekedeteivel Adám
bűnét csak utánozza, de azt nem örökölve, szabadon vétkezik, ezért
felelős tetteiért. Mivel minden bűn feltételezi a személyes tudatos
hozzájárulást, pici gyermekeknek nem lehet bűnük, de ez nem jelenti azt, hogy nincs szükségük Istenre vagy a Krisztus által történő megváltásra." ( Szántó Konrád, A katolikus egyház története, I. Kötet, 193 )
A gyerekségben sőt serdülő korban kínlódó és felnőni nem szándékozó emberiséget egyfajta keresztény "Bar-micvó" szertartásnak veti alá:
„Áldott legyen, ki az érette viselt felelősség alól feloldott.”
Felnőtt vagy, boldogulj mostantól, ébresztő..., feloldottalak az engedelmesség alól, cselekedj érett személyiség módjára.
Van ezzel pár kis bökkenő..., Bulgakov A Mester és Margarita című regényében van egy izgalmas beszélgetés, aminek lehet egy extra olvasata is:
"Bizony, én is sajnálom! - felelte az idegen szikrázó szemmel, majd így folytatta: - Engem azonban a következő kérdés foglalkoztat: ha isten nincs, akkor vajon ki irányítja az ember életét, és általában a földi eseményeket?
Maga az ember irányítja - sietett a válasszal Hontalan; kissé ingerült volt a hangja, mert nem egészen értette a kérdést.
Bocsánat - mondta az ismeretlen szelíden. - Ahhoz, hogy valaki irányítson, szükséges, hogy pontos tervekkel rendelkezzék valamelyes nem túlságosan rövid időszakra. Engedje meg mármost, hogy megkérdezzem: hogyan irányíthatja az ember a földi dolgokat, ha még nevetségesen rövid időre, nos mondjuk, egy ezredévre sem készíthet tervet...de ez még semmi: hiszen a saját holnapjáért sem kezeskedhet! Képzelje el például - az ismeretlen Berliozhoz fordult , hogy ön, mondjuk, elkezdi irányítani a dolgokat, dirigálja embertársai életét meg a sajátját, egyre jobban rájön az ízére, amint mondani szokás, és akkor egyszer
csak.. hm-hm... tüdőszarkómája támad itt az idegen bensőségesen elmosolyodott, mintha a szarkóma említése különös elégtétellel töltené el igen, tüdőszarkómája ismételte a hangzatos szót, kandúr módra hunyorogva - ezzel befellegzett az irányításának! Senkinek a sorsa nem érdekli többé, csakis a sajátja. Családja hazudozni kezd. Rosszat sejtve egyik tudós orvostól a másikhoz szalad, majd kuruzslókat keres fel, a végén tán jósnőket is. Mind a három egyformán céltalan, amint ön is tudja. Hamarosan elérkezik a tragikus vég: az, aki nemrég még azt hitte, hogy irányít, mozdulatlan fekszik egy faládában, s a hátramaradók, belátván, hogy hasznát többé nem vehetik, elégetik a kemencében. De van még ennél is rosszabb: az ember például Kiszlovodszkba készül - az idegen ismét Berliozra sandított -, ez aztán igazán kicsiségnek látszik, de még ezt sem tudja megvalósítani, mert hogy, hogy nem, egyszer csak elbotlik, és a villamos alá esik! Azt állítja, hogy ezt is ő maga rendelte így? Nem helyesebb-e vajon azt hinni, hogy valaki más rendelkezett? És az ismeretlen furcsán, kajánul felnevetett. Berlioz figyelmesen hallgatta a kellemetlen előadást a Szarkómáról meg a villamosról, és homályos aggodalom kezdte gyötörni. ,,Ez nem külföldi... nem idegen gondolta magában. Rendkívül furcsa alak..., de vajon mi fán terem?
-Úgy látom, szeretne rágyújtani! - fordult az ismeretlen most váratlanul Hontalanhoz. - Milyen cigarettát akar?
Mért, olyan sokféle van magánál? - kérdezte a költő barátságtalanul, mert valóban elfogyott a cigarettája.
- Milyent óhajt? ismételte az idegen.
- Hát, Márkát vetette oda Hontalan.
Az ismeretlen fürgén elővette zsebéből cigarettatárcáját, és odakínálta a költőnek:
- Parancsoljon, Márka. " ( Mihail Bulgakov, A Mester és Margarita, 16-17 )
S hontalan nem azon lepődik meg, hogy Márka van benne, inkább a cigarettatárca külsején
S így elmulasztja, hogy összeköthesse a korábban említett "tüdőszarkómát" a határozott észrevétellel:
-Úgy látom, szeretne rágyújtani!
Nem csoda, hogy "Hontalan".
Az Ördög kinevet minket.
( https://boatswain69.blogspot.com/2020/09/a-kerdes-egyebkent-nem-az-hogy-mit-er.html )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése