Apokalipszis VI.( ἀποκάλυψις ) / Ahol ő enyém lett, ott van otthonom; (...)

  "Ám egyszerre - mintha fentről - ...

 

 

 "Ám egyszerre - mintha fentről -
kéz emelte a követ föl,
s megnyitotta lelkemet." ( Novalis, Lelki énekek, 3, 26 )

 

Ha nagyok lennénk nem lenne mit adnunk egymásnak, - így hogy kicsik vagyunk, van rá esélyünk együtt megoldani ezt az ÉLETNEK nevezett rejtélyt.

Diákjaimnak meséltem, ha úgy kezdjük az órát én okos vagyok ti buták, ti lázadtok fel. Ha úgy, ti okosak én buta, én fogok. Ha mindannyian mindent tudnánk, nem lenne szükségünk egymásra. 

Álljunk hozzá az élethez így: - Mind buták vagyunk..., adott esetben én most egy kicsit talán okosabb vagyok, de korántsem tökéletes. Találjunk ki együtt egy jó órát, fedezzünk fel együtt valamit, amire egyenként egyikünk sem gondolhatott volna...

 

Hogyan lehetséges ez?

Mindenki saját színeit hozza mint a már említett virág, amelynek minden szirma más, és mégis egyformák, s együtt alkotják a kinyílt virágot.

 

Ahogy Harada roshi képe is mondja, "a virág akkor virágzik, ha minden szirma nyitva"...

 

 De elég-e tudni? 

Nem elég..., érezni is kell. 

Mit kell érezni?

 

 "Ám egyszerre - mintha fentről -
kéz emelte a követ föl,
s megnyitotta lelkemet." ( Novalis, Lelki énekek, 3, 26 )

 

"Ha ő az enyém lett,
ha ő bennem él,
s hűségéről, míg csak élek,
szívem többé le se tér:
szűnik szenvedésem,
s már csak öröm s áhitat a részem.

Ha ő az enyém lett,
nem kell más nekem;
híven vándorútra térek,
csak Uramat követem;
nem vágyom a tágabb,
ékes útra, menjen rajta más csak.

Ha ő az enyém lett,
vígan alszom el;
édes árja hű szivének
boldogítón átölel;

kedves kényszerével
mindent áthat és mindent megérlel.

Ha ő az enyém lett,
enyém, a világ:
fiaként a fényes égnek
tartom a Szűz fátyolát
áldott révületben -
s a föld többé nem riasztja lelkem.

Ahol ő enyém lett,
ott van otthonom;
ajándékát, mint beérett
örökrészem, úgy kapom,
és a tanítványok
hű körében testvérre találok." ( Novalis, Lelki énekek, 5, 28-29 ) 

^"Mert amikor mély csend borult mindenre, és az éjszaka sietős útja közepén tartott, mindenható szava zord harcos módjára ott termett az égből, királyi trónjáról a pusztulásra szánt föld közepén. Visszavonhatatlan parancsát hordozta éles pallos gyanánt, (...)" ( Bölcs 18,14-15 ) 

 

Apokalipszis. 

És Isten megjelenik általunk; vagy gyönyörű utópiaként vagy utálatos és visszataszító disztópiában.

Mi döntünk. 

A mi akaratunk formálja a világot, s ahogy már írtuk, s "nem adhatjuk fel ezt az akaratot".

 

Mikor valódi istenfeltárulkozás akaratunk és mikor nem az?

Luther Mártonnak van egy érdekes gondolata, ez segíthet nekünk:

"Ó ha én úgy tudnék imádkozni, ahogy a kutya néz a húsra! 

 

Vagy ugyanez a gondolat elegánsabban szomjúsággal Clairvauxi Szent Bernáttól:

Hogy mondtuk korábban?

"A szenvedélyed számít!"