"Nem a létezést festem, hanem az átmenetet."
A szenvedély nem bűn, de hagyományos értelemben vett jóság sem.
"Úgy tartom, a filozófia nagyon is gyerekes, amikor peckesen prédikálja nekünk, hogy szörnyű egy párosítás összeházasítani az égit a földivel, az értelmest az értelmetlennel, a szigorút az elnézővel, a dicsőt a dicstelennel (...)" ( Michel Montaigne, Esszék, A tapasztalásról, 132 )
Vagy ahogy Salamov, aki tényleg megjárta a poklot..., s visszatért, mondja:
"Rájöttünk, hogy az igazság és a hazugság édestestvérek." ( Salamov )
S nem csak a pillanatban, de az időben kiterjedve is.
"Quae fuerant vitia, mores sunt." ( A tegnapi bűnből ma erény lesz.)" ( Michel Montaigne, Esszék, A megbánásról, 399 )
"A világ nem más, mint örökös hintajáték. Szünet nélkül leng rajta minden: a föld (...)" ( Michel Montaigne, Esszék, A megbánásról, 394 )
Nem marad hát más számunkra, mint szenvedélyeink történetét megírni-megfesteni.
"Nem a létezést festem, hanem az átmenetet; (...)" ( Michel Montaigne, Esszék, A megbánásról, 395 )
Ebben a kettősségben válik értelemmel teltté életünk, küldetésünk története. Ezért születtem a földre.
" (...); minél rövidebb ideig birtokom az élet, annál mélyebbé és teljesebbé akarom tenni." ( Michel Montaigne, Esszék, A tapasztalásról, 129 )
S ugyan kinek van eléggé hosszú élete "szenvedélytelenül" élni?
Ám nem akármilyen szenvedélyről van itt szó.
Arról a szenvedélyről, amit Isten csak benned élhet meg a legnagyobb teljességében..., tehát "isteni szenvedélyről".
A "jó természetről" beszélünk..., s nincsen rossz természet és szenvedély, ha isteni.
"Ezzel párhuzamosan: nincs olyan jótett, aminek egy jó természetű ember ne örvendezne. A jótettel valamiképpen együtt jár egyfajta jó érzés, mely bensőnket örömmel tölti el; a tiszta lelkiismeret pedig nemes büszkeséget kelt bennünk." ( Michel Montaigne, Esszék, A megbánásról, 398 )
Similis simili gaudet!
Belátható, a helyes cselekedet, "jó természet" nem lehet hagyományos értelemben jó vagy rossz.
Az hatásában és abban nyilvánul meg, hogy minek örül.
Illetve a helyes arányérzékben, hogy "ad hoc" mit választ.
"Ám felejtsek el társat és rokont, hulljon hála helyett lantosokra gúny: mind elnézi az Úr, csak szent maradjon a Vonzalom.
(...)
Nőj erdőnyire, nőj! légy csupaszív világ! teljesen viruló! Légy, szeretők szava, országunk szava, s lelkük népünk nyelve, amint beszél!" ( Hölderlin, A szerelem , 70 )
"A lélek igazi nagysága nem a nagyságban, hanem a mértékben mutatkozik meg igazán. Mindazok, akik minket cselekedeteinkből óhajtván megítélni, nem mennek messzebbre nyilvános tetteink vizsgálatánál, csak egy-egy tócsát, kevés vízfelületet látnak belőlünk, nem pedig ami alatta van: bűzös mocsaraink mélyét." ( Michel Montaigne, Esszék, A megbánásról, 402 )
Hölderlinre célozva, kiegészíteném..., mértékben és célban, mely tényleg "ad hoc", mint a jó beszéd; a Moody Blues számra célozva: "Look at me now..." ( The Moody Blues, Present, Sorry )
Ezért van igaza Montaigne-nak:
"Könnyen elképzelem Szókratészt Nagy Sándor helyén; de Nagy Sándort Szókratész helyén aligha." ( Michel Montaigne, Esszék, A megbánásról, 402 )
Szókratész nem csak élte, de élvezte is ezt a kettősséget..., mely a célban olvad egybe, itt és most; nagy Sándor nem is élte.
( Mindazonáltal egy dolgot már most bebizonyítottunk, Mandeville téved, Montaigne nem ellenpólusa az ő gondolatainak. Viszonyuk inkább az előbb említett Szókratészére és Nagy Sándoréra emlékeztet. Szókratésznek és Montaigne-nak bizonyosan több humorérzéke volt és öniróniára hajló természete, mint Mandeville-nek és Nagy Sándornak! )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése