Hälfte des lebens I. - Hegynek felfelé - a belső lényeget vettem át..." I. ( Ez szomorú reggel volt! )

"Íme hát megleltem hazámat..."

 

"Drága barátom!

( Immanuel Nasthoz, Maulbronni kolostor, 1787 januárja, hajnali 4 óra )

Szép, hogy annyi érzéssel fordulsz a Természethez - mindig is így reméltem: egy ütemre dobban a szívünk most pedig egészen biztos vagyok e hitemben. Csak azt ne képzeld, mintha szívemben szíved teljes lenyomatára lelhetnél; ó nem! Kedvesem! Ne csodálkozz azon se, hogy annyi bennem a csonkaság, annyi az ellentmondás. - Hadd mondjam el neked, hogy kisfiúkorom óta hajlamos vagyok valamiféle viasz-lágyságra - akkori szívemből ered ez, s még most is a legkedvesebb számomra - és ez okozza, hogy bizonyos hangulataimban mindenen sírva fakadok - de épp szívemnek ezzel a részével bántak a legkomiszabbul, mióta a kolostorban vagyok - még a derék, vidám Bilfinger is képes bolondnak szidni, ha kissé rajongón beszélek - s így aztán szomorú hajlamom van a nyerseségre is - úgyhogy gyakran dühbe jövök - magam sem tudom, miért, és gorombáskodni kezdek fivéremmel - ha csak egy leheletnyi sérelem is ér. Ó, nem dobog együtt a Tiéddel - az én szívem oly gonosz - hajdanán jobb szívem volt - de attól megfosztottak és sokszor csodálkozom is: hogyan jutott eszedbe, hogy barátodnak nevezz. Itt egy lélek sem szeret - most a gyermekek közt keresek barátot - de ez persze nagyon kielégítetlenül hagy.

Bilfinger, igaz, a barátom de túlságosan boldog ahhoz hogy törődjék velem, Érted, mire célzok - ő mindig jókedvű - én mindig lógatom az orrom - ebből, láthatod - nem sok jó származik. Mondhatom neked - én vagyok az egyetlen aki senkit sem ismer itt - legfeljebb névről - egyetlen nőt, egyetlen  írnokot sem - vagy bárki mást, aki a maulbronni világ társa-
dalmi köreihez tartozik.

 

Egyetlen vigaszom a fuvolám lenne még, de attól is elvették a kedvemet. Ha Efferenn és Bilfinger etc. együtt akar vigadozni valami házi zeneesten, inkább üresen hagynak egy helyet, semhogy Hölderlint hívják. Nehogy azt hidd: én magam keserítem meg minden örömömet, vagy hogy nem fogadom el az örömöt; a minap, merő bosszankodásból,  tanársegédünk felesége, Baas asszony után szaladtam a kertbe - eléggé terhére is lehettem - s ahogy arra mentek, most szólítottak meg először az intézőségi lányok; látnod kellett volna - úgy örültem, akár egy gyerek - hogy egyáltalán szólt hozzám valaki - pedig ez igazán nem volt fontos ok az örömre.

Még valamit el kell mondanom -  ha újra az a gondolatod támad, hogy a Kapra menj, magaddal vihetnél útitársként!
Becsületszavamra! Ég áldjon, kedves testvérem, ég áldjon! Ez szomorú reggel volt!

 
Hölderlined"

 

 

 

 

"Egyedül voltam én sokáig. Majd eljöttek hozzám sokan. Magad vagy, mondták; bár velük voltam volna én boldogan." ( József Attila, Íme hát megleltem hazámat )

 

Ahol ismerik a nevem...,

 

"Ime, hát megleltem hazámat,
a földet, ahol nevemet
hibátlanul irják fölébem,
ha eltemet, ki eltemet."

 

 "Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!" ( Iz 43,1) vagy fordítva: "... hogy inkább a Földön lakozzon a szépség s valami szellem közösebben társul az emberekhez." ( Hölderlin, Görögország, 158 )

 

 

 

 

 

Ha Hölderlin olyan mint József Attila, én meg olyan - a statisztika ezt mutatja - mint Hölderlin, Ratkó József pedig magát József Attila "epigonnak" mondja,...

 

"Szerinte (...) én csak egy egyszerű kis József Attila-epigon vagyok (...) E kijelentésen
tulajdonképpen kétségbe kellene esnem és tüstént elszegődnöm suszternak. Csak hát én nem teszem azt! (...) Énnekem alighanem az a tragédiám, hogy hallgattam Illyes Gyulára, aki, aszongya hogy aszongya: »érdemes igen magasra törnie«. Ugyan, Illvés Gyula?! Ki az? (... ) Egyébiránt (...) (minek) kapálóddzam én az ún. József Attila hatás ellen, amikor abból nekem csak hasznom származott? (...) József Attilától a belső lényeget vettem át..." ( Babos László, "Vigyázzatok ha közelíttek hozzá..." Ratkó József életrajza, 119-120 )

 

...akkor én Ratkó József vagyok? ( Vagy legalábbis átvettem a közös legbelső lényeget? )

 

A kör bezárult. (  Íme hát megleltem hazámat... ) 

 

Gide apja is hasonlóképpen lehetett Platónnal: 

 

"Nem emlékszem, hogy holtan láttam volna, csak arra, hogy fekszik az ágyban, néhány nappal halála előtt. Vastag könyv volt előtte a takarón, nyitva, de lefelé fordítva, úgyhogy csak a bőrkötése látszott; nyilván akkor tette le, amikor beléptem a szobába. Anyám később mondta, hogy egy Platón-kötet volt." ( André Gide, Ha el nem hal a mag, 98 )

 

Én is átvettem a "belső lényeget".

 

"Mi, akik az Univerzum gyermekei vagyunk - csillagok életre kelt pora - el tudunk töprengeni ugyanennek az Univerzumnak a természetéről, olyannyira, hogy olykor az azt
működtető törvényekbe is belepillanthatunk. [...] Nem hiszem, hogy létünk a  világegyetemben a vaksors szeszélye, a történelem véletlene, semmi kis zörej lenne a nagy kozmikus drámában, hogy a világegyetem egy bolygóján tudatos szervezetek élnek, feltétlenül meghatározó jelentőségű tény. A tudatos lények révén a Világegyetem öntudatra tett szert." ( Paul Davies, Isten gondolatai, 230 )

 

Valóban szomorúak-e az ilyen reggelek? 

 

"A német irodalomtörténeti közgondolkodás Hölderlin életét - durván leegyszerűsítve - két nagy, egymástól élesen elütő korszakra osztja: az első a nappal, a második a hosszadalmas éjszakai sötétség időszaka. / Nekünk azonban óvakodnunk kell a gyors ítélettől: ott, ahol a megértés körébe von valamely szokatlan tapasztalatot, mindig a méltóság nyelvét tanulja az ember." ( Báthori Csaba, Hölderlin a toronyban, Előszó, 7 )

 

Friedrich Hölderlin. Franz Karl Hiemer pasztell rajza, 1792 

 

 "És én milyen gyenge vagyok! Jelentőséget tulajdonítok pályafutásomnak, holott nincs jelentősége, magamhoz mérem országomat, ahelyett, hogy egybeolvadnék vele, és rádöbbenek hogy életem, mint valami utazás, erre a csúcsra vezetett." ( Antoine de Saint-Exupery, Citadella, 120 )