Íme miénk a gyermek Krisztus... VII. ( s nem tudtak mit kezdeni velük, (...)" )

A "rothadékok"..., " Ők pedig kiáltották: "Keresztények vagyunk!" - s nem tudtak mit kezdeni velük, (...) " ( Vértanúakták és szenvedéstörténetek, Szent Pioniosz presbiter és társai vértanúsága, 103 ) 

 

 

"Mindegyiknek az emberi létezés teljes egészéről kell tanúságot tennie." ( Michel Montaigne, Esszék, A megbánásról, 402 ) 

A teljes valóság csak szimbólumokon keresztül nyilvánulhat..., a szimbólum ablak az isteni valóságra. Minden létező ilyen.

 

"Babonásak vagyunk. Akarjuk a csodát. Jelképeket találunk ki magunknak és ezek a jelképek éltetnek bennünket." ( Varlam Salamov, Kolima, A vörösfenyő feltámasztása, 310 ) 

Csak szem kell, hogy meglássa...

Mi emberi lények csak a szenvedésnek köszönhetően leszünk elég tiszták és könnyűek, hogy átengedjük a fényt, hogy felemelkedjünk a mélyből a felszínre.

 

 Az Önkéntes lovasság ( Rough Riders ) című amerikai minisorozatban Craig Wadsworth mondja ki: "Soha sem éreztem magam ennyire élettel teltnek, s szeretném, ha így is maradna." 

 

Gazdag fiú volt, mindene megadatott, s itt a kubai dzsungelben, élet és halál küszöbén, a nagy támadás előtt a San Juan magaslat megtámadása előtt ébred rá..., szeret élni.

 

"Ebben a bűzös, nyirkos világban, ahol csak a hóhérok és legszemérmetlenebb árulók élték világukat;  (...) ahol a fiatalok teste bronzbarnára sült, a lelkük pedig szétrothadt; (...)" ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, A meggyötört szabad világ, 693 ) 

 

S most hogy nem fogadott szót apjának, boldog.

 

 "Azelőtt szikkadt lelkét a szenvedés éltető nedve tölti el." ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, Felemelkedés, 649 )

Festmény a falamon, feleségem ajándéka:  

 
"Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten. (...)" ( Ady Endre, Az Úr érkezése, részlet )

 

 

 

S minden a helyére kerül.

 

Mit akarok az életemmel:

"Éjszaka a szabad ég alatt! Teljesen elfelejtettük, mit jelent ez!... Az örökös lakatok, az örökös rácsok, az örökös falak és a mennyezet... Hogy tudnék most aludni? Csak járkálok, járkálok, járkálok a szelíd holdfénnyel elárasztott börtönbeli háztáji gazdaság udvarában. (...) Úgy érzem, ha nekem ekkora hangom volna, most én is elbődülhetnék, bele a holdba: itt fogom szívni a levegőt! Itt fogok járni-kelni! (...) Tanítani fogok! Újból embernek akarom érezni magamat! Besietni az osztályterembe, perzselő tekintetemet körülfuttatni a gyerekarcokon! Elég, ha ujjamat az ábra felé nyújtom, s már mind visszafojtott lélegzettel figyel! Megvilágosodik a síkidomok szerkesztésének titka, s valamennyien felszabadultan felsóhajtanak. (...) S bennem azt énekli minden: szabad vagyok! Szabad vagyok!"
( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, Letelt az idő, 482-483 )

 

" (...), de lám, életben van, és bevezették barátaihoz. És visszatért a józan esze. (...) Most először pillant meg olyan embereket, akik nem ellenségek. (...) nincs egyedül a világon! Vannak még bölcs, lelkes lények, emberek!" ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, Első zárka - első szerelem, 215-216 )

 

 "A társadalmak bukása előtt szokott megjelenni a gondolkodó - de csak a gondolkodó - emberek egy ilyen vékony rétege. S hogy röhögtek rajtuk! Hogy gúnyolódtak velük! Micsoda szálkát jelentettek az ilyenek a sekélyes gondolkodású, silány többség szemében!
Nem is nevezték másképp őket, csak rothadéknak. S mivel ezek az emberek idő előtt kinyílt, túlfinomult illatú virágok voltak, hát rájuk eresztették a kaszalógépet. Ezek az emberek a magánéletükben különösen gyámoltalanok voltak: nem tudtak sem meghajolni, sem színlelni, sem megalkudni, minden szavuk nyílt kiállás, vélemény, tiltakozás volt. Az ilyeneket kapja el a legkönnyebben a kaszálógép." ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, Első zárka - első szerelem, 221-222 ) 

S láss csodát, ez a réteg, mint a gyilkosok ama bizonyos 2%-a mindig újratermelődik.

 

"Félve mondom ki, de úgy rémlik, századunk hetvenes évei előtt ezek az emberek újra kezdenek felbukkanni. És ez csodálatos. Ebben már szinte nem is lehetett reménykedni."
( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, Első zárka - első szerelem, 222, lábjegyzet ) 

Különös folyamatok zajlanak a háttérben..., s lelkünk mélyében..., ami "visszakacsint".

 

"Én is azt mondom, jó dolog élni, de ennél még jobbat kívánunk magunknak: valóban fényt, de azt az igazit." ( Jn 1,9 ) Ezek valóban jók is. Nem is azért vagyunk készek meghalni, mert gyűlöljük Isten műveit, hanem más nagyobb, számunkra fenntartott javak gazdagsága miatt vetjük meg ezeket." ( Vértanúakták és szenvedéstörténetek, Szent Pioniosz presbiter és társai vértanúsága, 103 )

Vértanúnak lenni jó..., ezért nem halnak ki a hősök? 

Ma belecsöppentem a tanáriban egy beszélgetésbe..., a kolléganők egymásnak bizonygatták, ők nem hiúak. Mondtam nekik én hiú vagyok, megismertem magamban egy értéket, és szeretném a ha mások ennek velem együtt örülnének. Csodálnának bennem, amit én is csodálok magamban.

Érdekes vita kerekedett ebből.

 

Hiúság volna, ha értékeset találsz magadban, amit szeretnél, ha mások is méltányolnának? 

 

"Te még nevetsz?" Ő pedig így szólt: "Ha isten akarja, igen. Keresztények vagyunk. Akik Krisztusban hisznek, azok örök boldogságban mosolyognak szüntelenül."
( Vértanúakták és szenvedéstörténetek, Szent Pioniosz presbiter és társai vértanúsága, 105 )

A "jelünket nem változtatjuk meg". 

 

S ha ez nem megy..., hát győzzenek meg, a fény nem is fény, a boldogság nem boldogság.

 

"Te azt a parancsot kaptad, hogy engedelmeskedjünk, vagy büntetést kapjunk. Nem győztél meg, hát büntess meg."
( Vértanúakták és szenvedéstörténetek, Szent Pioniosz presbiter és társai vértanúsága, 105 )

 

Jöhet a "kaszálógép"... 

"A szenvedélyes emberi akaratnak engedelmeskedve, a gally összeszedi minden erejét, fizikai és lelki erejét, hiszen az ágat nem lehet pusztán fizikai erővel, a moszkvai meleg, klórozott víz, a közömbös konzervesüveg erejével feltámasztani. Az ágban más, titokzatos erők ébrednek. (...) A vörösfenyő él, a vörösfenyő halhatatlan, a feltámadás e csodája meg kellett hogy történjen, hiszen  a gallyat vízbe tették, a háziasszony költőférjének kolimai halálévfordulóján. (...) A gyenge, állhatatos illat a halottak hangja volt. Ezeknek  a halottaknak nevében merészkedik a fenyőgally lélegzeni és élni."
( Varlam Salamov, Kolima, A vörösfenyő feltámasztása, 311, 313 ) 

 

"Így tűnjék le, mihelyt itt az idő, s jogot a szellem sehol el nem veszített, eképp haljon az élet teljén majd örömünk, de szép halált." ( Hölderlin, A költő bátorsága, 95 )