Íme miénk a gyermek Krisztus... III. ( A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. )

 "Betlehem!"

"Mennyi felszenvedni valónk van!"

 

 

 

 "A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ."

János evangelista beszél a szépségről, az igazságról - a Logoszról a fenti módon ( Jn 1,10 ), ami Bonaventúra meghatározása szerint is fizikai megjelenésében maga a fény...

"A jót kétféleképpen vizsgálhatjuk, tudniillik önmagában, és akkor fénynek mondjuk. (...) és a megismerő erőre vonatkoztatva, ekkor pedig a lélek szépségének nevezzük." ( Bonaventúra, IV, Sent., dist. 18., p.2, dub. 4 ) 

S hogy a fény a lélek szépségéből származik, vagy attól kívül álló, majdnem mindegy, s hogy kik aratják le..., az is.

"Itt kezdődött a szegény lány álomlátása, egy hideg éjjelen; két nővére közt feküdt az ágyban, épp rohama volt, miközben az egész család ólmos álomba merült; innét indult útnak s vitte magával öntudatlanul az álomképet, mely ismét megjelent előtte a nappali fényben, hogy legendás, szép látomássá viruljon. De most már senki nem követi nyomon, elfeledték a fészket, hagyják homályba hullni, pedig itt csírázott ki a szerény, pici mag, mely csodálatos kalászokat hajt odaát; aratják is pompázatos ceremóniák közt az új idők munkásai.

Pierre-t könnyekig meghatotta a történet nagy, emberi szomorúsága; végre megszólalt, egyetlen szóba sűrítve gondolatait:

- Betlehem!" ( Émile Zola: Lourdes, 346-349 )

A "Betlehem" a kulcs szó, itt és csak itt és most születik valami.

" (...) a szokásos Shintó szertartáson vettünk részt, a nemzeti ünnepeken. Talán tízéves lehettem, amikor egy nap beleunva a babásdiba, kisétáltam házunk kertjébe, és egyedül leültem egy padocskára. Amint ott ültem, egyszerre csak úgy éreztem, hogy hatalmas fény vesz körül. Nem volt evilági fény! Vakítóan ragyogó, és mégis barátságos. Én magam, a kert fái, a házunk mögött emelkedő hegy, mind ebbe a fénybe volt burkolva. Egyszerre megértettem, hogy létezik egy csodálatos valami, ami végtelenül felülmúlja az egész világot. És megértettem, azt is, hogy ez a csodálatos Valami: végtelen szeretet." ( Nemeshegyi Péter: Isten, A kifejezhetetlen. Szolgálat 1979, 41. sz. )

S felfénylenek a csillagok a sötétben...

Fényben nem látjuk a csillagokat, de ha van fény, nem tudjuk becsülni magát a fényt sem. Természetesnek vesszük.

"Derűs napokon a Ljubjanka udvarának kútjából, valamelyik ötödik vagy hatodik emeleti ablak üvegéről még a szájkosár fölött is bevetődik egy másodlagos, sápadt napfényfoltocska. Micsoda drága kincs számunkra ez az eleven folt! Simogató tekintettel követjük, ahogy végigkúszik a falon, minden megtett centiméternek jelentése van, jelzi a séta idejét, kimér néhányszor fél órát az ebédig, aztán közvetlenül ebéd előtt megszökik tőlünk."  ( Szolzsenyicin, A Gulag szigetvilág, Első zárka - első szerelem, 243 )

De ha kialszik, rögtön érdekelni kezd a fény a hő..., a melegség. S ami még érdekesebb, a kapcsolatok is tisztábban tárulnak fel, mint egy csillagkép.
 

A lelkigyakorlatok egyik fő feladata ennek a vakító világi fénynek a "lejjebb csavarása", hogy meglássuk azt a másikat. A szenvedés manapság nem divatos fogalom, mindenki boldog szeretne lenni pedig Rilke, vele már találkoztunk: https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/megtortenik-az-igazsag.html és https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/ugy-tekintsenek-ra-mint-enram.html ; így sóhajt fel: 

"Mennyi felszenvedni valónk van!" 

Remélem jól értem..., vágyakozik a szenvedés után. Lehet, a sötétben felfénylő csillagok nem valaminek a hiányában bukkannak elő, de a legmagasabb ajándékként, amit csak ember kaphat. Lehetőség, a legintenzívebb érzés, a legvakítóbb fény megpillantására.  

"Csak egytől félek: nehogy méltatlannak bizonyuljak a rám mért szenvedésre." ( Dosztojevszkij )

A szenvedés mint kitüntetés?

"Az Úr Illésként elviszi mind,
Kiket nagyon sujt és szeret:
Tüzes, gyors sziveket ad nekik,
Ezek a tüzes szekerek."  ( Ady Endre, Illés szekerén )

 

"A könnyek annak voltak a jelei, hogy az ember birtokában volt a legnagyobb bátorságnak: volt bátorsága szenvedni!" ( Frankl E. Viktor, Mégis mondj igent az életre, 155 ) 

Volt bátorsága boldognak lenni?

"Dativus még méltóságának is tudatában volt, miközben a dühöngő hóhér keze alatt volt, ily szavakkal könyörgött az Úrhoz: "Ó, Uram, nem szégyenülök meg." Amikor a legszentebb vértanú ezeket mondta, elnyerte az Úrtól azt, amit kért, olyan könnyen érdemelte ki, amilyen röviden kérte." ( Vértanúakták és szenvedéstörténetek, Saturninus és Dativus vértanúsága, 258 )

"A boldogság azé, aki teljes intenzitással él... A teljes élet, az igazi élet, az, amelyik valóban élet, a Szellemben van." ( Plotinosz, I, 4 ) 

Mondta valaki, hogy a teljes intenzitásban csak boldogság öröm és vidámság lesz benne? 

Nem erre szól az ígéret, hanem a Szellemmel való egység megéléséről ( Unio Mystica ), ami csak alázatban tárulhat csak fel ( Legyen meg a Te akaratod! ) és az Igazságról, "ami szabaddá tesz".

 

S mégis boldogság... 

Az igazi boldogság azé, aki kész érte szenvedni. A szenvedés, a felajánlott szenvedés... ( " (...) az első pontos kísérleti vizsgálat szerint az öncsiklandozás nem olyan hatékony; valamilyen eszköz vagy valaki más szükséges hozzá." ( Séra László, A nevetés és a humor pszichológiája, 47 ), "önmagában is érték, de "egyhegyűvé" is tesz: 

"Ez a fiatalasszony tudta, hogy néhány napon belül meg kell halnia. Ennek ellenére derűsen beszélgetett velem. "Hálás vagyok a sorsomnak, hogy ilyen keményen bánt velem", szó szerint így mondta nekem, "mert korábbi, polgári életemben túl sok kényeztetésben volt részem, s ami szellemi törekvéseimet illeti, nos, azokat sem vettem igazán komolyan.". 

Utolsó napjaiban teljesen átszellemült volt. "Magányosságomban ez a fa az egyetlen barátom",  mondta, és kifelé mutatott a barakk ablakán." ( Frankl E. Viktor, Mégis mondj igent az életre, 137 ) 

"Hirtelen haljak meg, szememmel szilárdan a Fuji hegyén." ( Rangai )

https://boatswain69.blogspot.com/2020/10/o-megfogta-az-ecsetet.html 

 

 

"S aztán egy napon, napokkal a tábor felszabadítása után ott kószálsz a szabad mezőn, kilométereket teszel meg a tábor környékén, az egyik közeli helység virágokkal szegélyezett dűlőútján, pacsirták röppennek fel s emelkednek a magasba, s te hallod a himnuszukat, az ujjongást, ami ott fönt, a végtelen szabad ég alatt felhangzik. Közel és távol egyetlen ember sincs, semmi sincs körülötted, csak a végtelen tér s az égbolt, csak a szabad életet ünneplő pacsirták öröme hangzik. 

S akkor megtorpansz. 

Állva maradsz, körülpillantasz, majd az ég felé nézel - s lassan térdre ereszkedsz. S ebben a pillanatban alig tudsz magadról, s alig tudsz a világról, csak egyetlen mondat visszhangzik benned, újból és újból ugyanaz a mondat: "A szűkösségemből szólítottam az Urat, s ő a szabad térben válaszolt nekem."
( Frankl E. Viktor, Mégis mondj igent az életre, 174 )

Ekkor a bélpoklos magához szorította és a szemei hirtelen csillagfénnyel ragyogtak föl; hajfürtjei megnőttek, mint a napsugarak; orrlikai rózsaillatot leheltek, a tűzhely tömjént felhőzött, a hullámok daloltak. Eközben végtelen gyönyörűség, földöntúli öröm áradt el a kábult Julián lelkén; és az, aki őt ölelte, nőtt, egyre nőtt, feje és lába már a kunyhó két faláig ért. A tető eltűnt, az ég boltja kitárult, - és Julián a kéklő magasságba emelkedett, szemtől-szembe a mi Urunk Jézus Krisztussal, aki őt mennyországba vitte. Eddig tart Irgalmas Szent Julián legendája, ilyenformán olvasható szülőfalum templomában egy színes ablaküvegen." (Claude Flaubert, Irgalmas Szent Julián legendájából)

 

"Vagy például emlékszem egy esetre: egy este, amikor a munkából halálos fáradtan a leveses csajkákat a kezünkben tartva már a barakkokban a földön elnyújtózva feküdtünk, s akkor berontott egy bajtársunk, hogy azonnal siessünk a felvonulási térre, bármilyen fáradtak is vagyunk, s akármilyen hideg is van, mert nem mulaszthatjuk el a lemenő nap szépségének látványát." ( Frankl E. Viktor, Mégis mondj igent az életre, 81 ) 

 

Íme miénk a gyermek Krisztus... II. ( spontán mosoly ) - "viccmunka" / "Az élet azonban nem mosoly, inkább nevetések sorozata..."

 Ne félj, foglak!

 

Mi jóra törekvők és szeretni vágyók olyanok lehetünk Isten szemében, mint a kislány a csavarhúzóval, vagy  Péter:

"Péter fogadkozott: „Miért ne követhetnélek már most? Életemet adom érted.” Jézus leintette: „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked: Mire megszólal a kakas, háromszor megtagadsz" ( Jn 13,37-38 )  

Próbálkozunk, s valahogy mindig rosszul sül el...

Lehet pont ez a megtestesülés lényege? Ezért van az egész világ?

 

Kant a nevetést így határozza meg: "Akkor nevetünk, ha várakozásunk semmibe foszlik." Nem ez minden humor alapja, s életünk lényege is egyben?

A szenvedésnek önmagában is van értelme..., lehet, hogy ebben rejlik?

Korábban vitába szálltunk  Robert Hemfelt, Frank Minirth és Paul Meier szretettank elméletével ( https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/mindez-ugyanolyan-ma-mint-tegnap-regi.html ), állítva mindenki teljes szeretettankkal érkezik a világba, s nem üressel; ezt bizonyítja Séra László is:

"A legkorábbi, újszülöttnél megfigyelhető mosolyt endogén vagy spontán mosolynak nevezik (...) REM fázis közepén, amelyet alacsony kérgi aktivitás jellemez. (...) Úgy tűnik tehát, hogy az endogén mosoly nem az emésztőrendszer működésével vagy vegetatív szükségleti állapottal függ össze, hanem spontán központi idegrendszeri aktivitás." ( Séra László, A nevetés és a humor pszichológiája, 35 )

Láthatóan boldog, s emlékezik..., de mit álmodhat egy újszülött?

Az biztos, hogy szépet, mert mosolyog.

 

Ez mindannyiunk "alapállapota", egy hatalmas mosoly. A bölcsek mind ugyanide térnek is vissza.

"Az élet azonban nem mosoly, inkább nevetések sorozata..." ( Séra László, A nevetés és a humor pszichológiája, 43 )

 

Az ábrából látszik, ahogy élet intenzitása, élmények száma és erőssége nő..., növekszik a nevetés valószínűsége is. Baj-e ez?

Egyáltalán nem, sőt: "A boldogság azé, aki teljes intenzitással él... A teljes élet, az igazi élet, az, amelyik valóban élet, a Szellemben van." ( Plotinosz, I, 4 )

( https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/a-boldogsag-aze-aki-teljes.html )

Jézus is szeretett mulatni, vitatkozni..., stb. Valószínűleg sokat is nevetett.

 

Min lehet nevetni? 

"Habár lehetetlen lenne felsorolni, mi mindenen nevetünk ( mindenen! ) , (...)" ( Séra László, A nevetés és a humor pszichológiája, 45 ) 

 

... azért vannak fő kategóriák:

1. diszkrepancia ( lényegi különbség )

2. konfliktus ( ütközés )

3. inkongruencia ( össze nem illés )

4. inkonzisztencia ( összeegyeztethetetlenség ) 

Hosszadalmasabb magyarázat nélkül is látszik akkor jön létre humor, ha össze nem illő dolgok együtt jelennek meg.

Ez már "művészi munka", "viccmunka", ahogy Séra írja..., igazán intelligens lények játszótere, s Isten ne volna intelligens?

Szoktak is hivatkozni "Isten humorára"...., van Neki.

Először is, mindenki rendelkezik egyfajta lendülettel ( "arousal" ), mint Bagger Vance legendájában Junuh, aki ott épp elvesztette, de végül visszanyeri. ( https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/meddig-tart-egy-pillanat-ki-szamit.html )

Honnan van ez az explorációs hajlam, ez a "kompetencia motívum" ( Berlyne ), ez a "drive" ( White )? Miért nem elég az "Isteni mosoly"?

Miért kell megszületni, hogy egész életedben keresned kelljen az a nézőpontot ( "gestalt" ), amelyből végre minden tetted értelmet nyer? Amikor végre nem ütsz el mint "figura" a "háttértől", s nem kell folyton kényszeredetten nevetned magadon.

Lehet nincs is ilyen nézőpont, s lehet nem is szabad, hogy legyen..., amíg élünk.

"(...), amikor az apa nevető arccal felkapja gyermekét és közölve, hogy ne félj, biztosan foglak!", gyorsan pörögni kezd vele. A gyerek érzi szorítását, és felismeri, hogy valóban biztosan fogják, nem lehet semmi baja, és borzongva ugyan, kissé "élvezi a veszélyt". Örül neki, nevet, s nevetését néha a felülemelkedő veszélyérzet visongásai szakítják meg." ( Séra László, A nevetés és a humor pszichológiája, 103 ) 

 

 Emlékeztet ez engem valamire...

Ahány féle ember..., annyi humor. ~ "Vannak, akik megátkozzák a fényt, és imádják a sötétséget.

Qui bono!

 

 

Mandeville-é volt legutóbb a végszó, kezdjünk most is vele. 

Kinek jó ez így?

 

"Tehát bármit mondanak, minden igyekezetünk célja a gyönyör." ( Michel Montaigne, Esszék, A bölcselkedés a halál iskolája, 318 )

De ki gyönyörködik itt és miben? ( Lásd: https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/stop-look-listen.html , Beöthy Tamás atya szavai... )

Lehet nem csak mi gyönyörködünk, de más is bennünk... ( Marsilio Ficinonak van erre egy kiváló elképzelése, később kitérünk rá..., hisz folytatni szándékozunk "neoplatonikus" sorozatunkat. )

A neoplatonizmus szerint az Isten emberré kívánt lenni, s meg is tartja a távolságot..., miért jó ezt a végtelen nagy és egyszerre végtelenül kicsi hézagot szüntelenül fenntartani; talán a humor megmagyarázza. 

"Mindenki úgy megy el, mintha most érkezett volna." ( Michel Montaigne, Esszék, A bölcselkedés a halál iskolája, 320 )

 

 Ezen vagy sírunk vagy nevetünk.

 

Böjte Csaba lelkünkre köti, olyan lelkivezetőnek, aki nem tud beszédébe legalább egy viccet beleszőni, semmiképpen se higgyünk.

"Úgy gondolom, és úgy is tartom, hogy az a tanár, amelyik nem tud elmondani egy viccet, az menjen s keressen más munkahelyet, de ugyanaz a pap is. Ha egy prédikációban legalább egy poént nem tud elsütni, akkor nagy baj van."

 

Ám vicc és vicc között is különbség van...

 

 Ha elfogadjuk a tételt Frankl Emil Viktor és Szolzsenyicin nyomán, hogy csak kétféle ember van a világon..., tisztességes és tisztességtelen, akkor csak kétféle humor létezhet, se több, se kevesebb.

"minden megkezdettben ott rejtőzik az eredmény minősége: (...)"  ( Michel Montaigne, Esszék, A bölcselkedés a halál iskolája, 319 ) ( v.ö.: "A változás az azonosnak és a különbözőnek egysége az időben." ( Weissmahr Béla , https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/vocatus-atque-non-vocatus-deus-aderit.html ) )

Ez a minőségi eredmény teszi különbözővé.

Minden egyes emberé egy bizonyos cél, ez az amire cselekvése irányul..., ez szándék határozza meg a cselekedete értékét, a humoráét is, s átvitt értelemben egy adott vicc tanúskodik a személy értékéről.

Sőt jobban, mert egy adott tett "kimagyarázható" ám frusztrációinkban ténylegesen feltárul előttünk saját igazi valónk..., vicceinkben ezt próbáljuk feloldani, ezzel egyszer s mint el is árulva magunkat.

 

Montaigne egy egyszerű meghatározást alkalmaz:

"Aki jót tesz veled, jobban szeret, mint ahogyan te őt szereted."
( Michel Montaigne, Esszék, Az atyák szeretetéről gyermekeik iránt,, 364 )

Kérdés, te mit szeretsz "jobban"?

 

I. Jó ember ~ jó humor

A tisztességes ember a "Jóra" törekszik, szeretni másokat. "Jobban szeretni"..., ők akik felfelé húzzák a spirálrugót".

"Ezzel párhuzamosan: nincs olyan jótett, aminek egy jó természetű ember ne örvendezne. A jótettel valamiképpen együtt jár egyfajta jó érzés, mely bensőnket örömmel tölti el; a tiszta lelkiismeret pedig nemes büszkeséget kelt bennünk." ( Michel Montaigne, Esszék, A megbánásról, 398 )

Jó érzés és nemes büszkeség.

"Jót tettél? Szép és nemes dolog. Jót tett veled? Hasznos dolog. A hasznosat pedig nem szeretjük soha, csak azt ami szép és nemes." ( Michel Montaigne, Esszék, Az atyák szeretetéről gyermekeik iránt, 364 )

Tomi fiamra várva beszédbe elegyedtem az osztályába járó egyik apukával, s nosztalgiázni kezdtünk. 

"Emlékszem, amikor belehányt a nyakamba a gyerek a háti hordozóban ülve..." stb.

Jókat nevettünk az ilyen és hasonló történeteken. Boldogok voltunk akkor, s azok vagyunk most is. Nekünk gyerekünk van, akit hátunkon cipelhetünk..., aki beül mögénk; s hogy néha balul sül el a dolog, sebaj - a cél a lényeg, a szeretet, ami kitölti úgyis a "hiányt".

Lássunk egy klasszikus fényképet:

 

 

Ez is csőd, a jóra törekvés csődje..., a szeretet egyfajta félresiklása..., de könnyen menthető jó érzésre és nemes büszkeségre a mi segítségünkkel, hozzátéve szeretetből, ami hiányzik.

"Meggyőződésem szerint az emberek üdve a boldog élet, de nem a boldog halál, mint ahogy Antiszthenész mondja." ( Michel Montaigne, Esszék, A megbánásról, 412 )

 

II. Rossz ember ~ rossz humor

 

"Jót tettél? Szép és nemes dolog. Jót tett veled? Hasznos dolog. A hasznosat pedig nem szeretjük soha, csak azt ami szép és nemes." ( Michel Montaigne, Esszék, Az atyák szeretetéről gyermekeik iránt, 364 )

Vannak akik nem jutnak idáig, pusztán csak a hasznosságban és"muszáj"-ban hisznek. ( lásd: https://boatswain69.blogspot.com/2021/02/muszaj.html )

 

Ám ez maga a lét csődje..., az ilyenek örülnek más bukásának, hisz maguk is "bukottak"; ha nevettél a fenti "gif"-en, hát szégyelld el magad!

"Minden dolgot összefűz valami hasonlóság."  ( Michel Montaigne, Esszék, A tapasztalásról, 47 )

Ezt senki sem tagadhatja meg, sem hasznosságból, sem muszájból.

S ha nevettél, én is szégyellem magam..., s már kapok is az arcomhoz:

"Diogenes, amikor látta, hogy egy gyerek így eszik, pofont adott érte a nevelőjének."  ( Michel Montaigne, Esszék, A tapasztalásról, 117 )

 

"Vannak, akik megátkozzák a fényt, és imádják a sötétséget. Roppant találékonyak vagyunk életünk elrontásában." ( Michel Montaigne, Esszék, Vergiliusi verssorokról, 416 )

A manipulációs sor..., avagy az értelmiség árulása.

 "hogy ment ez egy boldogabb korban..."

  "Mennyire gyűlölöm viszont az összes barbárokat, akik azt képzelik, hogy bölcsek, mert nincs már szívük." ( Hölderlin, Hüperion, 103 )

 

 

 Így szóltunk két bejegyzéssel korábban..., de létezett-e valaha ez a boldog kor?

"A "Mikhaél Pszellosz-modell" szinte minden kor minden államában újratermelődött, mint az értelmiség árulása, valahányszor megvalósult egy társadalomban a teljes hatalmi és teljes ideológiai ellenőrzés. Ha valaki csodálkozik tehát azon, miként lehetséges az, hogy tonnaszám készült a Lenint, Sztálint, Ceausescut, Titót és más kommunista pártvezéreket egekig magasztaló irodalom, annak előzőleg Pszelloszt kellene olvasnia." ( Gloria Man, Az ortodox törésvonal, 147 )

 

Mikhaél Pszellosz

                                                               

Elvileg az a jó, ha az értelmiségi, szakmájának szenvedélyes gyakorlója, igazi "filozófus" ( Platóni értelemben is. ) áll a lánc elején.

 

De egy filozófusnak mekkora tekintélye van a csak félelemből értő többség, a több mint 60% előtt, ha nem áll mögötte a hatalom? 

Gyakorlatilag semmi, ám ha "lefekszik" a hatalomnak, gyakorlatilag "övé a világ".

 

Nem könnyű az értelmiségi élete, ha nem a Szellemet, az eszmét kell szolgálnia...

 

Ám mi van ha ez a hatalom tisztességtelenséget vár el a hatékonyságért cserében?

Ez az amit Szolzsenyicin így fogalmazott meg: "Ha jobbra indulsz - az életed veszted el, ha balra, a becsületedet." ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, 640 )

Én ismerem Mikhaél Pszelloszt..., nem idézek tőle, én a szocializmusban szocializálódtam, épp elég ilyen és ehhez hasonló hódolatteljes seggnyalást olvastam és hallgattam..., csömöröm van tőle.

Ebben a "manipulációs sorban" a hatalom maga a tanár, vagy a tanár rögtön a hatalom mögött következik. Értelemszerű, az államhatalom igyekszik maga alá gyűrni a pedagógust, ha nem enged, jöhet a hamis vád, a gyanú árnyéka..., végül a "méregpohár". ( Lásd a "mérges ráját"..., Szókratészt, a világtörténet egyik legnagyobb pedagógusát! )

 

"Mindennek tanulsága: a Földön csak két "emberfaj" létezik, csak ez a kettő: a tisztességes és a tisztességtelen emberek "faja". S mindkét "faj" egyformán elterjedt: minden csoportban jelen vannak, mindenhová beszivárognak, nincs olyan csoport, amelyik kizárólag becsületes vagy kizárólag becstelen emberekből állana, ebben az értelemben tehát egyetlen csoport sem "fajtiszta", így tehát az őrség tagjai között is volt néhány rendes fickó." ( Frankl E. Viktor, Mégis mondj igent az életre, 168 )

S a hatalom ezekre a csendes rendes fickókra is ügyel..., igyekszik átnevelni őket s távol tartani az őrizettektől, ahogy régen a tanárt a diákjaitól, s vannak akiknél ez be is válik...

Szóval..., véleményem szerint ez volna jobb rendszer, ha az a bizonyos 60% kevesebb volna, s a pedagógusok, apám szavaival élve, nem lennének olyan "gyávák", hisz ők is ez alá 60%-os szabály kényszerítő ereje alá esnek.

Így maradhatott nekik a hatalom kiszolgálója szerep..., erről már írtam, https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/az-inga-ii.html

Most a megalázó, "gyermekőrizetté" alacsonyított "szakmai munka". "Nem elég megsemmisülni, érthetetlenné, szinte nevetségessé is kell válni." ( Paul Valery: Európa nagysága és hanyatlása, 20 )

 

 

Qui bono? - kérdezi Mandeville, Ki a hibás? - teszi fel a kérdést hasonló éllel egyik rokonom, Bóta Ilona; egyszerű a válasz, a sor kezdőpontján mindig egyfajta "háttérhatalom" áll.

Megfékezhető-e a "spirálrugó"?

Mese a széndarabkáról.

"Soha nem az a lényeges, hogy mi mit várhatunk az élettől, ennél sokkal fontosabb: mit vár tőlünk az élet!"

"Ha jobbra indulsz - az életed veszted el, ha balra, a becsületedet."

 

Volt egy blogbejegyzésünk valami ilyesfajta címmel : "A spirál ami rugó."

Egyfajta erőszakos dinamikára utaltam a címmel..., arra az erőre ami minden emberi sőt nem emberi kommunikációkban is feszül, s lefelé vagy felfelé hajtva azt. 

 

Egy részlet belőle:

"Az emberi kapcsolatokat gyakran hasonlítják spirálhoz, ami attól függően, hogy a szereplők "felesleget" hoznak létre, vagy hiányt, vagy "felfelé", vagy lefelé" mozdítják a kapcsolatot.

Általában az adósságra a "debitumra" szokás koncentrálni. Ha sokat tesz valaki a kapcsolatba, sokat is kap, s ez még több energia stb. betételére készteti, s így tovább, s a spirál felfelé, egyre gyorsuló sebességgel pörög.

Ha keveset, akkor egyre kevesebbet tesz be a másik is, s ő maga is, ami logikailag teljesen érthető..., hisz mivel nem bízik a másikban, annyit fektet be, amennyit nem nagyon sajnálna, ha esetleg nem kapná vissza.

A gond ezzel a megközelítéssel, hogy egyfajta tranzakcióként gondol a kapcsolatra, pedig ennél sokkal lelkibb dologról van szó! A jó cselekedetnek nincsen matematikailag kifejezhető és mindenki számára egyértelmű értéke." ( https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/aki-azert-tudna-jot-cselekedni-es-nem.html )

 

Valószínűleg a diákjaim is érezték ezt a erőszakosságot, mert megkérdezték, lehet-e úgy kommunikálni, hogy ez a spirál "összecsússzon" és a kommunikáció "körben járjon"?

Azaz annyit tegyek be, amennyit a másik is ad, így a kapcsolat nem züllik le, de nem is fejlődik?

Érdekes gondolat, de a helyzet teljes félreismerésén alapul.

Az adott "ajándékra" ( , bár Szentviktori Richárd nyomán mi nem sokkal később az "ajándékot" sem tárgyiasan értelmeztük, ) koncentrál, nem a kinyújtott kézre illetve a kezet kinyújtó szívre.

 

A szándék számít, ha jó, felfelé lendíti a spirált, ha rossz, lefelé..., nincsen olyan hogy szeretek is valakit meg nem is..., s főleg, hogy nem egyformán bármely pillanatban.

 

Szolzsenyicin A Gulag szigetvilág című művének két fejezetét is ennek a problémának szenteli: ( Negyedik rész. A lélek és szögesdrót )

 

"Lágeréletünk nagy válaszútja ez. Innen jobbra is, balra is vezet út, az egyik a magasba tart, a másik a mélybe. Ha jobbra indulsz - az életed veszted el, ha balra, a becsületedet." ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, 640 )

 

I. Felemelkedés 

 

"Gondolkozz! Húzz hasznot a bajból is." ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, 635 )

De gondolkodni is csak az tud.., akinek van mivel, s amilyennel. A "blatnojok" eszméjét, ami sajnos általános elv, az élet egyik ( de nem legfelső ) törvénye - "dögölj meg ma te , én majd inkább holnap" szerencsére nem mindenki vallja. 

Nem is vallhatja mert vagy ártatlan.

"Nem, dehogy szánja bűneit az ember, sőt a tiszta lelkiismeret, mint a kristálytiszta tengerszem, úgy ragyog a tekintetéből."
( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, 636 )

S igazságában megrendíthetetlen.

"Ha pedig ez a sokmilliónyi tehetetlen, szánalmas lény mégsem végzett magával, az azt jelenti, hogy élt bennük valami legyőzhetetlen érzés. Valami erős gondolat. Ez pedig igazságunk általános érzete."  ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, 639 )

Vagy bűnös ugyan, mint minden keresztény, akiket Engels találóan a "negatív egyenlőség közösségének" ír le, felajánlja másokért, esetleg korábbi bűniért vezeklésül a szenvedéseit.

Plehanov, a kommunizmus egyik nagy teoretikusa már bőven szigetvilág létezése idején  gúnyolódik ezen a "utópisztikus" gondolkodáson.

"Elvitték a derék legényt a sziklaszigetre, lakat alá tették, szemfüles őrök vették körül. A derék legény csak nevet. Elővesz egy régen őrzött széndarabkát, csónakot rajzol a falra, beleül és usgye... isten veled tömlöc, isten veled szemfüles  őrök... a derék legény szabadon jár-kel. Bizony szép mese! De... csak mese. A valóságban falra rajzolt csónakon még senki soha, senki, sehová nem evezett el." ( G. V. Plehanov, A monista történelemfelfogás fejlődésének kérdéséhez, Összefoglalás, 272-273 )

Egyfajta "utópia" ahogy a Plehanov írja gúnyosan, az idealisták "mentsvára"... 

Aligha.

"Én dögrovásra kerültem, de a lelkem tiszta maradt: fehérre mindig azt mondtam - fehér." ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, 642 )

Sőt.

"Ha pedig az ember egyszer lemondott arról a célról, hogy "túlélni bármi áron", és megindult arra, amerre a nyugodt és egyszerű lelkek tartanak, akkor a rabság csodálatos módon kezdi átformálni korábbi jellemét. Márpedig a számára legváratlanabb irányban." ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, 648 )

 

 

"Ismerjük be: a lágerélet e nagy válaszútján, a lelkek e nagy vízválasztóján nem a többség tér jobbra. Sajnos nem a többség." ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, 636 )

 

II. Avagy züllés?

 Ezt ismerjük jól..., ezért beszélhet cinikusan Plehanov is a magunk fajtájáról, mi vagyunk a "különcök", a ritkaság.  

A többi 60% vagy még több, a túlnyomó többség. 

Miért van ez így? 

"Megfigyelésem alapján meggyőződtem, hogy csak abból lett gazember a lágerben, aki már előtte is az volt. (...) csak még nem volt rá szüksége." ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, 664 )

Mert így vannak "leosztva a lapok", ezért kiált mindig a tömeg "Barabást!", Jézus helyett. Mert vagy magát, vagy övéit félti...., egy mindegy, fél, tehát megfélemlíthető. Pedig ahogy már az előző bejegyzésben írtuk, aki szeret nem fél...

 

"(...) Pilátus pedig gondolkodott, aztán vállat vont, és kiállván a tornác szélére, csodálkozva nézett végig a sokaságon és szólt:

– Hát kit bocsássak el már most, Barabbást, vagy a názáretit?

És akkor ő intett nekik.

És ekkor zúgás támadt, és mint a mennydörgés, zengett fel a sokaság.

És a sokaság ezt kiáltotta: „Barabbást!”

És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik ezt kiáltotta: „A názáretit!”

A Mester pedig halovány lett és megfordulván végignézett rajtuk. És külön-külön megismeré mindegyiknek az ő arcát, de e sok arcból egyetlen arc lett az esti homályban, óriási fej, mely ostobán és gonoszul és szemtelenül vigyorgott az ő arcába, véres szemei hunyorogtak és szájából büdös lé szivárgott és torkából úgy bömbölt rekedten: „Barabbást!”; mintha azt hörögné: „Halál! Halál! Halál!”

Pilátus pedig zavartan lesütötte az ő szemeit és mondá neki: „Te látod…”

Ó pedig bólintott fejével és csendesen felmenvén a lépcsőn, kinyújtotta kezeit a hóhér felé, hogy kötözze meg." ( Karinthy Frigyes: Barabbás )

 Viktor E. Frankl is megjárta a poklot, ő ennek a problémának a megoldására ezt a maga részéről "kopernikuszi fordulatnak" nevezett gondolatot ajánlja figyelmünkbe:

 "Soha nem az a lényeges, hogy mi mit várhatunk az élettől, ennél sokkal fontosabb: mit vár tőlünk az élet!" ( Frankl E. Viktor, Mégis mondj igent az életre, 151 ) 

Ám ezzel Frankl E. Viktor is az "felemelkedésre" szavaz, s nem a gázkamrák építői mellé áll.

"A Földön csak két "emberfaj" létezik, s csak kettő: a tisztességes és a tisztességtelen emberek faja." ( Frankl E. Viktor, Mégis mondj igent az életre, 168 ) 

"Ki tehát az ember? Olyan lény, aki gázkamrákat talált fel, de az a lény is ő, aki felemelt fővel és imával az ajkán ment be a gázkamrákba." ( Frankl E. Viktor, Mégis mondj igent az életre, 169 )

 

Ez is csak egy "széndarabka volna csak? Frankl E. Viktort is megmentette és Szolzsenyicint is..., és még sokakat másokat is. ( Sokakat csak lélekben, az is számít? ) Az záró jelenet Erich ​Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című regényéből készült 1979-es film adaptációjából:

Ami hat, annak léteznie is kell..., ahogy a Dosztojevszkij írta, a világot a szépség fogja megmenteni.

 

Sőt a szenvedésnek saját értéke van. 

 

Ha minden és mindenki lefelé húz, te még húzhatsz felfelé..., Aljoska szerepe a Ivan Gyenyiszovics egy napja című regénybe. A Suhov az átlagos lágerlakó..., de vannak másmilyenek is.

"Mit ér a szabadság? A szabad világban a hitet végleg megölik benned! Boldog lehetsz, hogy börtönbe kerültél! Itt végre van időd a lelkedre gondolni! Mert már Pál apostol is megmondotta:"Mit míveltek sírván, és az én szívemet kesergetvén? Mert én nem csak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok az Úr Jézusnak nevéért! (...) Aljoska nem hazudik, hangjáról meg szeméből meg lehet ítélni: boldog itt a foságban." ( Alekszandr Szolzsenyicin, Ivan Gyenyiszovics egy napja, 163 )

 

"Nem volna helyesebb azt mondani, hogy semmiféle láger nem képes elzülleszteni azokat, akikben meg van egy szilárd mag, s nem az a szánalmas ideológia, hogy "az ember boldogságra születik", melyet a munkavezető durungjának első ütése kiver belőle? A lágerben azok züllenek el, akikből a láger előtt is hiányzott az erkölcsiség, a lelki neveltetés." ( Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulág szigetvilág, 664 ) 

 Nem lehet megállítani a spirálrugót folyamatosan felfelé és lefelé pörög, minden kapcsolatunkban. Mindenki állandóan hajtja, vagy felfelé vagy lefelé, de nincsen megállás.  Talán egy pillanatig "pöröghet" egy magasságban, de csak hogy újra megbillenjen és felfelé vagy lefelé térjen ki..., hiábavaló igyekezet arra törekedni, hogy szinten tartsuk.  

"Én ugyan nem bánom, mekkora hitelem lesz valamikor. Épp annyit adok a világnak, amennyit visszavárok tőle. Azontúl nem törődök vele." ( Michel Montaigne, Esszék, A megbánásról, 401 ) 

Inkább arra kell törekednünk, azok közé tartozzunk, akik felfelé pörgetik. Ez a nemes életcél, a többi "hiábavalóság". 

Ahogy Cummings-ot idéztük: "Szeress, mi másnak van értelme?"

A megfordult manipulációs sor... ~ "gyűlölöm viszont az összes barbárokat, akik azt képzelik, hogy bölcsek, mert nincs már szívük."

A "tápláló anya"

 "Mennyire gyűlölöm viszont az összes barbárokat, akik azt képzelik, hogy bölcsek, mert nincs már szívük." ( Hölderlin, Hüperion, 103 )

 

"Aki embereket, mint tetszés szerint kezelhető tárgyakat, használ és elhasznál: puszta gépekké teszi őket, eleven masinákká, mint az állatok, akikből még csak a tudat hiányzik, hogy a világ legnyomorultabb lényei legyenek." ( Immanuel Kant: Az örök béke, Mementó ) 

Így szól Kant szabálya..., de mi van azokkal akik ostobaságukban vagy felkészületlenségükben teszik magukat tárgyakká. 

Mert az ember nyilván nem az, sokkal inkább organizmus, része valami élőnek és része valami nagy feladatnak, amiről egészében ha nem is tud, de sejtenie kell.

"Akármerre is fejlődik a világ, egyre nagyobb szükség lesz arra, hogy képesek legyünk szétválasztani az értékest az értéktelentől, a fontosat a lényegtelentől." ( Tari Annamária: Y generáció )

 

Lássuk ezt egy iskola példáján, hogy ment ez egy boldogabb korban..., az "iskolamesterek" idejében.

Egy tradícionális vagy belső irányítású társadalom érdekelt a helyes példák, a jó minták tovább hagyományozásában - így a tekintélyben is. 

A szakember, adott esetben egy tanár, ha problémába ütközött, akkor felvette a kapcsolatot a vezetőjével, az továbbította az esetlegesen más kollégáktól is összegyűjtött problémákat a tanítvány szülei "felé", azok érvényesítették e kéréseket a gyermeke otthoni munkájában, esetlegesen korlátozva annak szórakozását.

"Gyermekemet azonban nem tekintem morálisan kialakult lénynek, csak kialakítandónak; ez a kötelesség, hogy felneveljem, éppen ilyennek láttatja. Gyermekem szabadságát ugyanezért kell korlátoznom, amiért más velem egyenlő emberekét kímélnem kell." ( Fichte )

"A szülők kötelesek korlátozni gyermekeik szabadságát, amennyiben annak felhasználása hátrányosan érintené a nevelés célját; (...) Csak a nevelés célja ellen ható akaratot kell megtörni. Akaratuk azonban kell hogy legyen: szabad lényeket, nem pedig olyan akarat nélküli gépeket nevelünk, akiket az első ember felhasznál, ha hatalmába akarja keríteni őket. Mindebben azonban a szülők önmaguk bírái s saját lelkiismeretük előtt felelősek tetteikért." ( J. G. Fichte: Az erkölcstan rendszere a tudománytan elvei alapján (1798) )

Ugyanezek a szabályok érvényesek mindenkire a láncban. 

Ez a rend megfordult. 

A szórakozáson ( mobil és számítógép-használaton ) keresztül a média manipulálja a gyermeket, az manipulálja a szüleit, a szülő a gyermeke érdekében az iskolát, az iskola pedig a pedagógust.

S a szakember keze meg van kötve.

 

 

Aki szeret, nem fél - mondták a ókeresztények, régen nem is kellett. 

 

 A tanár tanított, ez volt a dolga.

A diák tanult, mert neki ez.

A szülő nevelte a gyereket, ez az ő feladata volt.

Az iskola pedig mint "alma mater" ( "tápláló anya") működött a tanulás egyfajta műhelyeként és otthonaként.

( A szórakozás mindennek a végén és legfeljebb jutalomként jöhetett szóba. )

S mindenki engedelmeskedett egymásnak, mert érezte, szeretetből fakad a - tanítás, vezénylés/összehangolás, nevelés. ( S nem keveredtek a szerepek sem. De legalábbis egyértelműbbek voltak a prioritások. )

Most félelem uralkodik, a tanár fél a főnökétől, "ki ne derüljön", nem jó tanár; a igazgató a szülőktől, nehogy feljelentsék valahol, még szóba se kerüljön - méltatlan a posztjára ( "Meztelen a király!" ), a szülő, hogy rosszul neveli a gyermekét, nem ad meg neki mindent, - megszólhatják; de kockáztatja, hogy gyermeke megzsarolja, nem is szeretsz - nem is szeretlek.

"A gyermekben viszont mégis ki kell alakítani a moralitást: kell tehát maradnia valaminek benne, ami szabadsága eredménye, ez pedig szabad engedelmessége. E szabad engedelmesség abban rejlik, hogy a gyermek kényszerítő eszközök nélkül, s ilyenektől nem félve, önként teszik, amit a szüleik parancsolnak, önként abbahagyják, amit tiltanak, csupán azért, mert parancsolják, illetve megtiltják. (...) Az engedelmesség nem azon alapul, hogy a gyermek belátja, hogy jó az, amit parancsolnak neki, hanem azon, hogy általában hisz a szülők bölcsebb voltában és jóságában." ( J. G. Fichte: Az erkölcstan rendszere a tudománytan elvei alapján (1798) )

Jóság - bölcsesség - hit. ( Jaj, de idegenül hangzanak a pedagógia épp aktuális modern szókincséhez viszonyítva, de a médiából sem ezek a szavak ömlenek ránk. S mindezt a "tolerancia" nevében. )

Még egyszer a szabály: "Engedelmeskedjetek egymásnak szeretetben..." ( v.ö. Ef 5,21 ), de hol van itt már az igaz szeretet, félelem vezeti a kezeket. S a félelem sosem jó tanácsadó.

S ami a legizgalmasabb..., ezt mindenki azért teszi, mert jót akar. De kinek? - tesszük fel a kérdés. Mivel félelem a gyökere, meg mindig az önzés, tehát önszeretet; ezért csak rossz és és egyre rosszabb gyümölcsöket teremhet.

"Ez a fiú rendkívül érzékeny a legkisebb fájdalomra is, (...) Ha a hivatalos orvos nem teljesíti kívánságát (...), addig gyötri anyját, míg az pénzt ad, és privát orvostól kapja meg az „életmentő” szérumot, amire semmi szükség nincs." ( Fekete István: Téli berek )

Ilyen elkényeztetett gyerekeket, akik "addig gyötrik" a környezetüket, míg "meg nem kapják" "amire semmi szükség nincs". Sőt, minden szabadság valójában életveszélyes, különösképp, ha nem tudunk, nem tanultunk meg élni vele.

 

S a teljes szabadság..., szabadságom mindentől, az maga "nihil".

"Hallgatunk, aztán megkérdezem: - A picsába, Rip, mi az, ami neked nincs meg? - Nincs, amit elveszítsek." ( Bret Easton Ellis, Nullánál is kevesebb, 194 )  

Mert nem szeret Ő senkit. Pedig fontos volna..., hisz vele kezdődik a lánc ( a "manipulációs sor" ). Aki nem szeret senkit..., nem tartozik senkihez és semmihez. Érdemes ekkora hatalmat adni szívtelen emberek kezébe?

Nem csak ő nem vigyáz másokra, de őrá sem senki, ebben a rendszereben nem is tudnak.

 

Az Úr parancsa mélyebb értelmű, mint elsőre tűnhet: "Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked." ( Kiv20,12 )

Amit tisztelsz, vigyázni fog rád. S amit tisztelsz..., azt szolgálni fogod. Saját értéked lesz, a munkáddal arányosan.

"Most azonban az igényelt termék már nem valamiféle nyersanyag vagy gép, hanem a személyiség." ( David Riesman: A magányos tömeg, A szülői szerep a kívülről irányított időszakban, 107. o. ) 

Akarunk ilyen személyiségeket?