elhívott szenteknek

Incapax Dei

 

 

 A középkori hagyományban két állapotot különböztetnek meg egy emberrel kapcsolatban. 

Vagy Incapax Dei az illető, vagy Capax Dei.

 

Az "incapax" képtelen Isten felismerésére..., egyszerűen nincs rá "kapacitása". 

 

Erre volt egyfajta kísérlet ez a blog..., tényleg olyan tehetetlenek és tehetségtelenek volnánk ebben?

Valószínűleg nem..., hisz minden a Teremtőjéről beszél, tehát az egész világ, s benne mi is, így bármit teszünk Őt ismerjük meg ( s ebben a tevékenységben Ő is önmagát ).

Az ember természeténél fogva elégedetlen, telhetetlen..., tehát Istenre nyitott..., mi másra is lehetne, mi más tölthetné be azt az "űrt" ami kínoz bennünket..

 

Innen vannak a kérdések..., sok-sok kérdés létünk alapjára vonatkozólag. De csak míg olyan "incapax-féle" az ember.

Jól kérdezni..., ez az eszköz ( organon ), amit próbáltam kézbe adni, a választ majd mindenki maga adja meg..., kinn az "agórán". ( boatswain2.blogspot.com ) Az egyéni "üdvtörténet sodrában"..., ott és akkor, amikor kell.

Így azonban  kizártuk annak lehetőségét, hogy valaki "inkapax" volna...; mindenki meg van hívva szentségre..., sőt!

 

Üdv a szentek közösségében!

"Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek mindazokkal együtt, akik bármely helyen segítségül hívják a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, aki az ő Uruk és a miénk is." ( 1Kor 1,2 )

Pál meglepődne..., hogyan változik a világ..., de talán örülne is...; már nem külön oltára van az "ismeretlen istennek" valahol az Areioszpagoszon..., de mindenki szívében van állítva Neki egy...

Ez ha jól meggondoljuk, ez nagy haladás.

"Nyugodtabban néz a mai világba, mert azt látja, hogy az ismeretlen Istent imádják az emberek." ( Nyíri Tamás: A keresztény ember küldetése a világban, 43 ) 

 

Raffaello Santi: Pál szentbeszéde AthénbanSanti: Pál beszéde az

Numquid et Tu III.

„Vigasztaljátok meg népemet, vigasztaljátok meg!” ( Izajás 40,1 )

 Prioritás

 

 

Az Isten és embertársaink dolgában járni sem könnyű sors..., sőt.

 

A 37. zsoltár vigasztal...,

"Akik az Úrhoz kiáltanak, azokat meghallgatja, és kimenti őket minden bajból.Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti. Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az Úr." ( 34. Zsoltár, 18-23 )

Vagy Jób könyve:

"Hatszor is kiragad a szorongatásból, s hetedszerre sem hagy bajba jutni." ( Jób 5,19 )

, de tényleg nehéz kitartani tartós ellenszélben, embertársaink támogató szép szavai nélkül.

 

S magunk is állíthatunk csapdát magunknak:

"Saját gaztettei fogják meg a gonoszt, a saját bűnének hurka kötözi meg." (Péld 5,22 )

Lehet nem jó úton járok, ezért nincsen áldás tetteimen?

Én dühös szoktam lenni. Magamra s Istenre egyaránt.

 

Utolsó szenvedélyes vitám Kelet-Magyarországi Piros Túra kalandozásom során történt, amikor elkapott egy jégverés egy szántóföld közepén, Csabdiról Óbarok felé mentemben. ( Mint Dan hadnagy a Forrest Gumpban..., s ahogy Ő is, én is megtaláltam a békémet..., azóta nincs köztünk "vívás". )

"Karjaira veszi bárányait, az ölében hordozza őket, és nagy gonddal vezeti az anyajuhokat." ( Izajás 40,11 )

Nem kell, ne kelljen neki hisztis gyermekeivel állandóan foglalkoznia..., felnőttek vagyunk a hitben, úgy is viselkedjünk!

„Készítsetek utat a pusztában az Úrnak, egyengessétek Istenünk ösvényét a sivatagon át. 

Minden völgyet töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el. Ami egyenetlen, váljék egyenessé, a hegyek ormai legyenek olyanok, akár a völgy. 

Akkor megnyilvánul majd az Úr dicsősége, és minden ember látni fogja. Igen, az Úr szája mondta ezt így.” 

Egy hang megparancsolja: „Hirdesd!” 

Erre megkérdezem: „Mit hirdessek?” 

„Minden test olyan, mint a fű, és minden szépsége, mint a mező virága. Kiszárad a fű, elhervad a virág, ha az Úr lehelete éri. – Valóban, olyan a nép, mint a fű! – Kiszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk szava örökké megmarad.”  ( Izajás 40,4-8 )

A korsóban az élet vizét tartottam. ( J-91 / Aljoska / Rip )

 "A korsóban az élet vizét tartottam."

Lehetőségek

 

Az "élet vizét" sokféle módon lehet felhörpinteni, valahogyan fel kell, s ha lehet minden pillanatban ( "Jézus ima", szüntelenül imádkozzatok... ), s ha nem is így hát napi rendszerességgel ( szent hórák művészete ): 

Mindent és minden pillanatban így kellene megélnünk:

 

 J-91 

"Élt egyszer egy buddhista szerzetes, aki minden reggel meditációs sétát tett a környező erdőben. Egy napon, ahogy szokásához híven a sűrű erdő mélyén elmerült gondolataiban és a természet szépségében, hirtelen egy hatalmas tigrist vett észre a közelben.

Tudta, hogy nagyon nagy bajban van, mert a tigris is meglátta őt, ahogy közeledett. A szerzetes menekülőre fogta, de esélye sem volt, mert a tigris hamar leküzdötte a köztük lévő távolságot. Egyetlen lehetőség maradt számára: lemászott a meredek szikla peremén, épp csak elkerülve, hogy a tigris rávesse magát. Egy vékony ágban tudott csak megkapaszkodni, és azon lógva figyelte, ahogy a hatalmas tigris villámló tekintete a magasból rá mered. Félelmetes hangja betöltötte az egész hegyoldalt. Ahogy a szerzetes lenézett a mélybe, hogy arra keresse a menekülőutat, a sziklafal alján egy másik tigrist pillantott meg. Rá várt.

A szerzetes már nehezen bírta tartani magát a vékony kis ágon, a két tigrisnek viszont esze ágában sem volt távozni. Morogva járkáltak fel-alá várva, hogy elkaphassák áldozatukat. A szerzetes ekkor oldalra pillantott, és észrevette, hogy valami apró dolog piroslik a sziklafalon. Egy vadon nőtt eperbokor gyümölcsét pillantotta meg maga mellett. Egyik kezével az ágon lógva a másikkal leszakította az epret, majd szájához emelte, és megette."

Soha életében nem evett még ilyen finom epret… ( zen tanmese )

"Enni viszont kell, mégpedig úgy, hogy minden gondolat az evés körül forogjon, ahogy most, amikor ezeket a kis falatokat harapdálja, nyelvéve morzsolja, és szinte kérődzve szopogatja. S milyen illatos ez a ragacsos fekete kenyér!" (  Alekszandr Szolzsenyicin, Ivan Gyenyiszov egy napja, 47 )

Élet és halál közt minden perc végtelenül értékessé magasztosul..., s mikor nem élet és halál közt lebegünk? 

"Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat." ( Mt 22,37-38 )

 

 

Aljoska

Cecylia Lewandowskának van egy meséje az aranykacsáról..., de igazából szegény Gáspárról szól, aki gazdagságra vágyik, de csak azzal a feltétellel kaphatja meg, ha úgy költ el egy egy komoly summát, hogy senkire sem gondolhat általa, végül megesik a szíve egy szegény kolduson ( mint az irgalmas szamaritánusnak Jézus példabeszédében) s neki adja a maradékot..., el is tűnik minden gazdagság abban a pillanatban.

"- Bánom is én! - mondta Gáspár. - Mit ér az a kincs, ha nem oszthatom meg mással?" ( Mese az aranykacsáról, Cecylia Lewandowska meséje )

Ez Aljoska-félék útja a boldogsághoz...

( Anyám gyerek koromban mondogatta: "A pénz vigyáz magára..." ( Sok pénz jobban..., s ami legijesztőbb, Rád is vigyáz..., ügyel nehogy "Őt" elköltsd! )

Maradj szegény és alázatos..., és amid van oszd szét azonnal..., százszor annyit kapsz vissza. 

" (...), százannyit kap, most ezen a világon otthont, testvért, anyát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.” ( Mk 10,30-31 )

 "Aljoska is itt van. Szegény szájtáti, mindenkinek a kedvében jár, de ő maga semmit sem tud szerezni. - Nesze, Aljoska! - s egy szem teasüteményt odaad neki. Aljoska mosolyog. - "Köszönöm! Hisz magának sincs." ( Alekszandr Szolzsenyicin, Ivan Gyenyiszov egy napja, 166 )

"A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták." (Mt 22-39-40 )

 

 

Jézus szerint is csak ez a kettő létezik..., s nem egymástól külön.

 

 

 "Odalépett, belenézett, de csak a saját arcát látja a víz tükrében, és ezt gondolta: "Ezért jár hát az uram naponta többször a kamrába! Egy szép asszonyt tart itt a korsóba zárva, és helyettem annak kedveskedik." Kirohant a házból, felragadott egy követ, és darabokra törte a korsót. (...) Amikor az ember  hazatért, azonnal a kamrához ment, meglátta a széttört korsót. Hívta az asszonyt és megtudta tőle, mi történt. - Szörnyű dolgot cselekedtél! - mondta. - A korsóban az élet vizét tartottam." ( A mogúza eredete, japán népmese )

Ez a baj..., ha nem ismered fel az élet vizében a saját arcodat...

Az élet vize bármit visszatükröz abban a korsóban..., kár összetörni...; meg kell fordítani a gondolkodásunkat, ez a teozófia ( neoplatonikus értelemben értem ) kopernikuszi fordulata, a vizet látni a tükörképben, s nem a tükörképet a vízben.

S még össze is törni azt???

 Pedig van ilyen is..., de még mennyi!

Ők a már említett követelőző "felkiáltójel emberek".

"Szeressétek egymást, omoljatok nemi- és osztálykülönbség nélkül egymás karjába - merüljetek az általános kiengesztelődés mámorába!" ( Marx - Engels: Válogatott művek, II, 380 )

"Ez a feuerbachi absztrakt ember ugyanis világon kívül gubbasztó, nem anya szülte lény, társadalmon és történelmen kívül él, azaz sehol." ( Marx-Engels: Válogatott művek, II, 401 )

 

 

Rip 

..., és a hozzá hasonlók nincsenek sehol, már most halottak, vagy nem ismerik az élet vizét, vagy össze is törték már a korsót, aminek tükrében megláthatnák "magukat".

"Semmi. Semmi sem tesz boldoggá. Nem szeretek semmit." ( Bret Easton Ellis: Nullánál is kevesebb, 210 )

 

Nem szeretik magukat, mást sem becsülnek:

 

"Ki a fasszal menjek..." ( 27. )

"Baszd meg a karácsonyt!" ( 11. ) 

"Nem is jártál. Csak dugtál vele. Az nem járás." ( 28. )

"Bárcsak ő lenne eladó." ( 27 )

"Annyira kurvára elegem van az emberekből." ( 49. )

"Szombat este kábé tíztől vasárnap hajnalig mennek egyik helyről a másikra." ( 78. )Egyik helyről a másikra. 

"A nagy részét nem nézem, csak a véres jeleneteket."( 100. )

Dolgozni kell a barnulásomon. ( 74 )

Bárcsak magammal hoztam volna  maradék kokaint. ( 44. )

Olyan kurvára bóvli. Talán majd jövőre. / csak lógtam mindenfelé. ( 50. )

Hol laknak a szüleid? Nem tökmindegy? ( 57. ) 

Mit szólnak hozzá a szüleid? (...) Menjen a picsába!" (164-166.)

"Nem annyira fájdalmas, ha nem izgat semmi." ( Bret Easton Ellis: Nullánál is kevesebb, 210 )

"Nehéz sajnálni valakit, akit semmi sem izgat." ( Bret Easton Ellis: Nullánál is kevesebb, 210 )

 

" (...) s rájövök, hogy mindebből az a lényeg, hogy tizennyolc éves srác vagyok, és reszket a kezem, és szőke hajam van, és kezdek lebarnulni, és be vagyok csípve, és Chasen'sben ülök s Doheny és a Beverly sarkán, és azt várom, hogy apám megkérdezze, mit akarok karácsonyra." ( 67. )

 

Egyik nyáron próbáltam naplót vezetni, de nem vált be. Összezavarodtam, és beleírtam dolgokat csak azrt, hogy beleírjam őket, és végül rájöttem, hogy nem csinálok elég dolgot ahhoz, hogy naplót vezessek." (73-74. ) 

"Egyik nap láttam egy fiút, akivel talán elsőben egy osztályba jártam, a kerítés mellett állt magányosan, markolta az acéldrótot, és bámult a messzeségbe, (...) " ( 168. ) 

Ez nem Az a messzeség..., ebben tényleg nincs semmi.

 

"Finn egy nagy íróasztal mögött ül, huszonöt éves lehet, talán harminc, szőke, lebarnult, jelentéktelen külsejű." ( 171. )

S sejti a sorsát..., volt már ilyen a családban, csak tanulni kellene belőle.

"Gyűlölöm a szállodai szobákat. Egy ilyenben halt meg a dédapám. A Las Vegas-i Stardustban. Két napja halott volt, mire megtalálta valaki." ( 177. )

A Pagesben a mosdó falára, az alá, hogy "Julian szopós kurva. És halott", az van írva: "Anyu és apu, húzzatok a büdös picsába! Seggnyaló! Faszszopó! Dögöljetek meg, amiért ezt tettétek velem. Elhagytatok, hogy megdögöljek. Mind a ketten reménytelenek vagytok, kibaszottul reménytelenek.(...) " ( 198. )

Ahogy Ő is otthagyta a mexikói családot az út szélén a lángoló kocsijukkal..., s mindenki mást is; ahogy saját magát.

"Mi a helyes? Ha akarsz valamit, jogod van elvenni. Ha akarsz valamit csinálni, jogod van azt csinálni." ( 194. )

Ezt már én is megkaptam diákomtól..., s tényleg, mint Hobbes-nál ( "bellum omnium contra omnes" ), ha elveheted,miért is ne vennéd el?

De ez így szörnyű...

"Valaki piros filctollal, gyerekes macskakaparással telifirkálta az asztalt azzal, hogy "Segíts rajtam". ( 123. )

Numquid et Tu II.

Jézus ima ( kontempláció ) és a zen

 mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem

 

 

 

1996 nyarán pár hét szabadságot kértem feleségemtől, egyedül próbáltam szemlélődő lelkigyakorlatot Jálics Ferenc atya könyve alapján végezni..., s rájöttem, ez az én világom. 

Ekkor találtam azt a két követ, amelyről már akkor tudtam, összetartoznak, Platóni kifejezéssel rokonságban vannak, még ha külön is voltak, s anyagukban a felső puhább, mint az alsó, de egymásba illenek.

 

 

Ha valaki kérdené, mi fejez ki engem, mely tárgyat választanál, a kicsi "durván csiszolt" kis keresztemet mutatnám, vagy ezt a két követ.

Erre reflektál később és párhuzamosan kezdett és folytatott zárt negyven napos szent ignáci lelkigyakorlatom decemberi reflexiós bejegyzése, itt végleg eldőlt a sorsom.

Ez volt az ige:

"Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.” ( Jn 10,17-18 )

" Kardot a szívembe ültetik..." - írtam akkor.

"Valamelyik utolsó reggel (...) még többet mertem mint eddig. Az egyik sziklatekervényben tiszta vizű forrás csergett. (...) Ezen a negyedik napon eltökélten mentem mentem a forrás felé, amely tisztább volt, mint valaha, és minden további aggály nélkül egyszerre belevetettem magam egészen.

(...)

Sokáig elnéztem magamat, szégyen nélkül örömmel. Láttam, hogy erős lehetek, ha még nem vagyok az, s hogy a testem jó növésű, érzékies, szinte szép." ( André Gide, Meztelen, 46 )

"Láttam, hogy erős lehetek"..., ez ennél több, erős vagyok, ha azt teszem, ami küldetésem:

Ahogy akkor is már nagy betűkkel írtam: "KÖTELÉKEK ELOLDÁSÁRA SZOLGÁL." 

 

"Bemenetem a szobába, de fennmaradtam; meg akartam örökíteni ezt az egy éjszakát, bevésni az emlékembe, végleg magammal tartani; habozva, hogy mit tegyek, felvettem egy könyvet az asztalomról - a Bibliát -, s felnyitottam, a véletlenre bízva; közel hajolva, jól láttam a betűket a holdvilágnál; és akkor, ott, olvastam Krisztus szavait Péterhez, azokat a szavakat, amelyek örökké kísérnek azóta is: "Amíg fiatal voltál, Péter, magad övezéd fel magad s arra jársz, amerre akarsz; de amikor majd megöregszel, kiterjeszted kezeidet... kiterjeszted kezeidet..." ( André Gide, Meztelen, 40-341)

Arra jársz, amerre akarsz?  

Talán..., de akármit nem tehetsz erőd csökkenése nélkül. Mert a szereteted az erőd, ami ugyanúgy nem tiéd, mint bármi más, amivel rendelkezel. S Isten a szeretet, Isten az erő..., a szeretet = erő. Istenben van erőd szeretni..., Isten nélkül se erőd, se szereteted nem lesz.

"Csakis Isten adhat, mi csak csereberélünk." ( Georges Bernanos )

"Kitárod hát a kezeidet...", ez a helyes attitűd..., Jézus kitárt karral és fekve imádkozott..., s nem volt öreg...

Ez a zen és szemlélődés helyes attitűdje is..., letenni minden.

"kedves időtlenség virul reám, (...) a láthatatlan lét szövi műveit" ( Hölderlin, A reményhez, 137 )

S szemen túl száj is lettem ettől kezdve hogy elmondjam..., "akinek van füle a hallásra hallja meg."

 

Amely lélek elszegődik Istenhez...

A valódi "vir probus", Aljoska - a közbenjáró

 

"Amely lélek elszegődik Istenhez..."( Platón, Pahidrosz. 248C )

 

"megdicsőített fényed, melengetett, hogy újra moccanjon dermedt szívem, mint befagyott forrás, ha az ég sugara éri!" ( Hölderlin, Hüperion, 103 )

 

 

 

A derék fajta egész életében az erényekkel, a hitvány a hitványságokkal él. ( Sztobaiosz, Zénon és a többi sztoikus tanítása a filozófia etikai részéről, a derék és a hitvány ember, 99 )

 

Ám a kiválóságnak van egy gyengédebb, nőiesebb formája is...

" (...), akik a betegeket úgy gyógyítják, ahogy a legjobb és a leggyorsabb, hanem ahogy lehet; addig a sztoikusok, akik a férfias utat választották, nem azzal törődnek, hogy ez az út a rajta elindulóknak kellemesnek tűnjék, hanem hogy minél hamarabb kiszabadítson a rabságból, és minél előbb felvigyen bennünket arra a kiugróan magas csúcsra, mely túl van minden ártás hatókörén, hogy fölötte áll a sorsnak is. "Az ám De meredek és göröngyös az út, melyre hívnak." Na és? Síkságon át vezet az út a magasba?" ( Seneca: a Bölcs állhatatossága, 33 )"

Aljosa, aki az "ahogy lehet" útját járja..., s nem befelé de elsősorban embertársai felé fordulva él...

 

( Dávid Ádám - Németh Gyula: Rabtársak a Gulagon )

Aljosa nem csak Szolzsenyicin és a magam életében fontos személy, apám ilyennek szeretett volna látni ha felnövök...

 

 

Apám ajánlása a tőle ajándékba kapott Dosztojevszkij Karamazov testvérek regény első kötetében...

 

,de Dosztojevszkijében is...

 

 

Aljosa, a fia, két éves korában belehalt több mint három óráig tartó epilepsziás rohamába, és az apja látta saját betegségét haldokló fiában, aki ezt tőle örökölte, és akinek – úgy látta – ő a gyilkosa. „Mindannyian, mindenkivel szemben, mindenkiért és mindenért bűnösök vagyunk” – mondta többször is fia gyászában. Iszonyú fájdalmak közepette még az apátiába zuhant feleségét is ő vigasztalta, és arra kérte, alázattal viselje Aljosa elvesztését. 

 

 

 

Utassy József is elvesztette a fiát:

 

"Dereng, ami elmúlik, rejtett 

fénye van 

Fiam halott. Ha van Isten:

véle van."

 (Utassy józsef, Napáldozat (részlet ) )

 

Eleddig én apám sírkeresztje voltam, 

veled most jövőmet temetem el végleg.

Kell Istennek egy ember, aki árván,

őszen, kiraboltan: a napba néz érted.

( Utassy József, Nagy kék szemeidet örökre lehúnytad ( részlet) )

"Letérdelek a tőzikéhez,

kis fehér kelyhe mikrofon:

faggatom fiamat, miként Ő

faggatott engem egykoron."

( Utassy József: Faggatom fiamat ( részlet ) )

"Jóskám vágd az Úr szemébe:

én egy költő fia voltam,

ki nem trónusod cselédje, de testvér a csillagokkal!"

Utassy József: 1989 ( részlet ) )

 

 

"Hm. Egyszóval a barátok közé vágyol? Pedig én sajnállak, Aljosa, hidd el, igazán megszerettelek… Egyébként ez kedvező alkalom: majd imádkozol értünk, bűnösökért, mert túl sokat is vétkezünk már, ahogy itt tespedünk. Mindig gondolkoztam azon, ki fog énértem imádkozni. Van a világon olyan ember?"

 

Mindketten közvetítőnek érezték a fiukat, s Aljosa is az valóban a két világ közt Dosztojevszkij és Szolzsenyicin regényében is..., ahogy valami ilyesmi lett földi feladatom nekem is. 

 

 

Dosztojevszkij így ír az ítéletéről:

 

„Bátyám, kedves barátom! Minden eldőlt. Négyévi kényszermunkára ítéltek Szibériába, és azután katonai szolgálatra… Bátyám! Nem vagyok letörve, nem vesztettem el a bátorságomat. Az élet mindenütt élet, az élet bennünk van… Az emberek közel lesznek hozzám, és embernek lenni az emberek között, s annak is maradni örökre, akármilyen körülmények között is, nem gyengülni el, nem bukni el, íme az élet, ez az élet igazi értelme… Ha visszatekintek a múltamra, és belegondolok, mennyi időt vesztegettem el hiába, mennyi ment el belőle az eltévelyedéseimre, a hibáimra, a semmittevésre, az értelmetlen életre; hogy mennyire nem becsültem meg, hogy hányszor vétettem a szívem és a lelkem ellen, akkor összefacsarodik a szívem. Az élet ajándék, az élet boldogság, minden pillanata egy évszázadnyi boldogsággal képes felérni.”

 

Mint Aljoska Szolzsenyicin regényében:

 

"Mit ér a szabadság? A szabad világban a hitet végleg megölik benned! Boldog lehetsz, hogy börtönbe kerültél! Itt végre van időd a lelkedre gondolni! Mert már Pál apostol is megmondotta:"Mit míveltek sírván, és az én szívemet kesergetvén? Mert én nem csak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok az Úr Jézusnak nevéért! (...) Aljoska nem hazudik, hangjáról meg szeméből meg lehet ítélni: boldog itt a foságban." ( Alekszandr Szolzsenyicin, Ivan Gyenyiszovics egy napja, 163 )

 

Pedig a szibériai kényszertábor sem a cári sem a sztálini időkben nem sokban különbözött:

 

„A munka nagyon kemény volt, sokszor -40 fok hideg, a higany megfagyott, az egyik lábam lefagyott, malomköveket hajtottam, téglát hordtam, alabástromot zúztam… Két csupasz deszka volt az ágyunk. Takarónk rövid köpeny, amely a lábunkat meztelenül hagyta; egész éjszaka dideregtünk. A poloskát, a tetvet, a svábbogarat vékával lehetett volna mérni.”  

 

S mégis, mintha Szolzsenyicin Aljoskája beszélne:

Az ilyen pillanatokban fogalmaztam meg magamban hitvallásomat, amelyben minden világos és szent. Ez a hitvallás nagyon egyszerű, íme: hinni, hogy nincs semmi szebb, mélyebb, vonzóbb, értelmesebb, bátrabb, tökéletesebb, mint Krisztus.” ( Dosztojevszkij )

 

Talán most már megválaszolhatjuk a kérdést, hova nézett a J-81-es....?

 

"Ezek a dolgok bármekkorára nőnek is akár a számukat, akár nagyságukat  illetően, ugyanolyan természetűek maradnak, és ha nincsenek rá hatással, amíg kicsik, nincsenek rá hatással akkor sem, ha nagyobbak.." ( Seneca, A bölcs állhatatossága, XV. )

 

"Jegyezd meg tehát,  Severusom, a tökéletes ember, akinek lelkét teljességgel betöltik az isteni és emberi erények, semmit sem veszíthet el. Javait szilárd és legyőzhetetlen erődítmény övezi, (...)" ( Seneca, A bölcs állhatatossága, VI. )

és amelyeket Isten szabott ki a halhatatlan lelkekre.

 A valódi "vir probus", J-81 - a kőszikla

"A táborban azok pusztulnak el, akik kinyalják a tányért, (...)"

" (...) és amelyeket Isten szabott ki a halhatatlan lelkekre." ( Platon, Timaiosz. 41E. ) 

 

 

A sztoikus filozófia, mint minden tan magát jelöli meg egyedüli üdvözítő út gyanánt, ám Seneca érdekes megkülönböztetést tesz.

Kritikus helyzetekben két megközelítés lehet eredményes, ahogy Szokratész mondaná, amit daimónod helyeselhet:

 "(...) : mindkét nem egyaránt fontos ugyan a társas élet szempontjából, csakhogy az egyik engedelmességre, a másik parancsolásra született." ( Seneca: a Bölcs állhatatossága, 33 )"

" (...), akik a betegeket úgy gyógyítják, ahogy a legjobb és a leggyorsabb, hanem ahogy lehet; addig a sztoikusok, akik a férfias utat választották, nem azzal törődnek, hogy ez az út a rajta elindulóknak kellemesnek tűnjék, hanem hogy minél hamarabb kiszabadítson a rabságból, és minél előbb felvigyen bennünket arra a kiugróan magas csúcsra, mely túl van minden ártás hatókörén, hogy fölötte áll a sorsnak is. "Az ám De meredek és göröngyös az út, melyre hívnak." Na és? Síkságon át vezet az út a magasba?" ( Seneca: a Bölcs állhatatossága, 33 )"

 

Lehet mindkettő jó, nem úgy, ahogy Seneca véli? 

Kövesd hajlamodat, csak felfelé íveljen, - állapítottuk már meg korábban. Felfelé valami magasabb szintre, fel a hegyre. Hogy kiszabadítson a fogságból...

"A derék fajta egész életében az erényekkel, a hitvány a hitványságokkal él." ( Sztobaiosz, Zénon és a többi sztoikus tanítása a filozófia etikai részéről, a derék és a hitvány ember, 99 )

Szolzsenyicin bemutatja nekünk J-81-et, akinek neve sincs, de egy sztoikusnak nem is kell, s a betűknek és a számoknak nincsen is súlya. 

                                   ( Dávid Ádám - Németh Gyula: Rabtársak a Gulagon )

 

"Az is feltűnik neki, hogy szemben , a másik asztalnál felszabadult helyre odatelepszik egy J-81-es, magas öreg fogoly, a J-81-es Suhov tudja, hogy a 64-es brigádban van , (...) beszélték, hogy ma a 64-es volt a közszolgáltatási telepen a 104-es helyett, és reggeltől estig, melegedés nélkül húzta a drótsövényt kerítést - építette magának a zónát.

Suhov most megnézte közelebbről. A táborban meggörnyedt hátak közül szinte kiemelkedett az öreg egyenes háta, és mintha a padra még tett volna valamit maga alá, úgy ült kimagasodva." 

( Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja, 141 )

 

" (...) a test feszültségi állapotait feszesnek vagy ernyedtnek nevezzük, alkalmasint az izomzatra vagyunk tekintettel: (...) És feszességnek meg ernyedtségnek nevezzük a lélek feszültségi állapotát is." ( Khrüszipposz: Az emóciókról, 21 )

Egymástól függnek..., Yong Maeng Jong Jin - a tigris ugrás előtt.

 

Szent László király a hagyomány szerint "egy fejjel magasabb mindenkinél", lehet csak kihúzta magát?

 

"Tar fején már régen nem volt mit nyírni - az aranyélettől kihullt a haja. Az öreg szeme nem fürkészte, mi történik az étkezőben. Suhov feje felett valahova messzire, a semmibe nézett." 

( Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja, 141 )

 

Szent László királyunk, védőszentem, hermája..., kapd el a tekintetét, ha tudod! 

 

 Csorba fakanalával tempósan kanalazta az üres zupát, fejét nem dugta bele a tányérba, mint a többiek, kanalát magasra a szájához emeli. Szájában egy foga sem maradt: megkeményedett ínyével rágja a kenyeret. Arca elgyötört, de nem rozoga rokkantak gyöngesége gyötörte, sötét kőből faragott arc ez. Nagy, fekete repedésekkel barázdált keze elárulja, hogy hosszú esztendők alatt nem sokat sikerült neki "lógóskodni". 

De látszik nem törődött bele a nyomorult sorsba, mint sokan: a harminc dekáját nem a piszkos, összefröccsentett asztalra rakja, mint a többiek, hanem tisztára most vászondarabra. ( Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja, 141 )

Hová nézett J-81?

Ez nagyon fontos kérdés...

 

"A táborban azok pusztulnak el, akik kinyalják a tányért, meg akik az ambulatóriumba vetik reményüket, meg akik a komának járnak besúgni." ( Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja, 6 )

Ez egy J-81-nél fel se merülhet.

S hogyan gyógyít, ha nem gyógyíthat? Jó rá nézni, jót tesz a léleknek, hogy van ilyen ember is.

Numquid et Tu I.

Cursillo és Szent Ignáci Lelkigyakorlat 

 

 

A "numquid et tu" a bibliából származik..., Gide foglalkozik vele..., nehezen fordítható latin fordulat:

 

 "Numquid et tu, Galileus..." 

„Csak nem vagy te is galileai? Nézz utána, s megbizonyosodsz, hogy Galileából nem támad próféta.” ( Jn 7,52 )

 "Numquid et vos seductis estis?"

„Csak nem vezetett titeket is félre? ( Jn 7,47 )

 vagy:

"Quare non adduxistis illum? Nunquam sic locutus est homo, sicut est homo.' ( Jn 7,46 ) 

( "Miért nem hoztátok el őt? Soha ember így nem beszélt mint ez az ember." )

 

 Numquam, "sohá"-t jelen, a numquid, ha szétbontjuk "van-e"-t, non quid "mit csinál"-t.

Bonyolultnak tűnik, de annyi kiviláglik, valami időbeliségről és cselekvésről van szó..., s hogy TE érintett vagy benne.

Te vagy érintett benne!

André Gide Numquid et Tu című elmélkedésére egy 1942-es kiadású vigíliában leltem, az előző világháború alatt írta, s egy épp tartó világháború alatt adták ki.

"Az a véleményem, hogy nincs olyan titok, mely érdemtelen lenne a nyilvánosságra; de a bensőséges érzés nem tudja elviselni a napfényt. Azt is bevallom, hogy a lélek rejtélyei titkosabbak és titkosabbnak is kell maradniok, mint a szív és a testtitkainak. 

Ha megtörténnék velem, hogy "megtérjek", nem tudnám elviselni, hogy ez a megtérés  nyilvános legyen. (...) A megtérés kettőnk dolga: Istené és az enyém." ( André Gide, Numquid et tu..., Vigilia, VIII., 1942, február )

"Ha megtérés után lennék..." - folytatja, "valószínűleg nem beszélnék így..." ( André Gide, Numquid et tu..., Vigilia, VIII., 1942, február )

 ( ezek szerint utána van..., ezért is írja, amit ír... )

 

S hogy mennyi intim jellegű így zárja az "Elöljáró szavak" részt... "

De ezek a világháború alatt írt elmélkedések annak az időnek szorongatásából és zűrzavarából megőriztek egy bizonyos visszfényt; és ha - kétségívül - ma is alájuk írnám a nevemet, talán nem írnám meg többé őket. 

Nem állítom, hogy az ezt követő lelkiállapot magasabb rendű; de nekem elég, hogy nem teljesen ugyanaz. Tisztességből figyelmeztetem erre az olvasót." ( André Gide, Numquid et tu..., Vigilia, VIII., 1942, február )

Mindig válság van és mindig háború..., jól jöhetnek számunkra Gide gondolatai.

Bonyolult dolgokat egyszerűnek látni..., ez a művészet.

"Az Evangélium egy teljesen egyszerű kis könyv, amelyet teljesen egyszerűen kell olvasni. nem magyarázni kell, hanem elfogadni." ( André Gide, Numquid et tu..., Vigilia, VIII., 1942, február )

 

A nyári szünet végén "véletlenül" ( ~ Isteni gondviselés ) egyszerre került kezembe és párhuzamosan kezdtem olvasni Alekszandr Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics egy napja  és Bret Easton Ellis Nullánál is kevesebb című könyét.

Elkezdődött a tanítás..., egyik szünetben a Százhalombattai BKK belső udvarán üldögéltem, ezek "firkálgattam2, amikor körém ültek 11.a osztályos fiúk és érdeklődtek, mit csinálok?

Mondtam nekik, töprengek, melyik sorsot választanám?

( Később beugrott..., ez olyan mint Gyuricza kérdése: "Tomoceuszkakatiki legye-e vagy Gyugyu?

 

"– Helyes! Köszönöm szépen… – mondta Gyurica, és visszadőlve a székén a mennyezetre tekintett.

Király értetlenül nézett a többiekre. Aztán felemelte a kezét, és elhúzta a homloka előtt.

– Plam-plam…?

– Ajjaajj! – bólogatott Béla kolléga, és elvigyorogta magát.

– Most mit spekulál ott fent a plafonon? – szólt az órásra Király.

Gyurica összehúzta a szemét:

– Azon – mondta hunyorgatva egyre –, hogy Tomoceuszkakatiti legyek vagy Gyugyu?"

 

( Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét ) 

Aki ugyanígy olvassa majd a két könyvet..., tud majd választani. Ha nem, az még megy, s nem jön..., van még tanulnia az Egyszerűségből.

Tehát nem kell bonyolítani.

Én is "bonyolultan" kezdtem, de volt bátorságom segítséget kérni..., Cursillo nem sokat segített, az beszélgetés volt, de Beöthy Tamás atyával az esti beszélgetések jót tettek a lelkemnek. A Szent Ignáci lelkigyakorlat azonban csodát tett velem...

Isten lerakatta velem a "páncélomat".

 

Hölderlin, ezt így fogalmazza meg:

"Nem testvér-e talán mind aki él, veled?

(...)

Járj fegyvertelenül csak

így az életen át, s ne félj!

Bármi érjen is, azt mind javadul fogadd, tárd örömre szived!" ( Hölderlin, A költő bátorsága, 94 )

( Lágynak kell lenned, hogy érezz, hogy szolgálhass... )

 

                Gyurica ( Őze Lajos ), vagy Jómagam a szünetben..., vagy bárki más..., akár Te is...

 

 

Embert keresek – hol vagy, ember – Ember?! / Nem elég megsemmisülni, érthetetlenné, szinte nevetségessé is kell válni.

 "Ó, a hamu fanyar íze!" ( VI. )

 Vir probus

Vajon a pazarlás nem válik állandó közszükségletté?

 

 

 Remek ember? 

Karaktert már Diogenész korában is nehéz volt találni, s azóta is ritkaság számba megy, (...)

"(...) Igen, ez, ez, vagy lehet: ez sem – én már
Nem is tudom, a hibát hol keressem?
A tanításban, amely egykor úgy szólt,
Hogy embert ember testvérként szeressen?
Értse meg egymást, bölcsen, türelemmel –
Csak így lesz méltó nevéhez, hogy: ember?!

S mennyit bűvöltek több ily szóval is még!
Jellem – tudás – ám ezekről ki szól ma?
Ha el is leng künn egy-egy emberárnyék:
Öntelt sivárság sötétlik le róla,
S a tudat, hogy csak fent fog, fent köröm nyer
Küzdelmet bárhol – Ez-e hát az ember?!

S valami meglök, hogy menjek ki, s utcák
Során, miközben a dél szava kondul,
Lámpával, égő szívemmel bolyongva,
Fürkésszek végig mindenkit bolondul,

S dadogjam egyre, dühös szerelemmel:
Embert keresek – hol vagy, ember – Ember?!" 

( Diogenész lámpájával, Tompa László verse )

 

(...) de ha meg van belőlük a "kritikus tömeg", kifordíthatják sarkából a világot..., vagy épp fordítva "Kossuthtal" szólva, "a poklok kapui sem vesznek majd rajta erőt..." ( Mt 16,18 )

Jules Bastein-Lepage: Diogenes

Ám szisztematikus gyengítése folyik az eljövendő generációknak rövidlátó célok érdekében, gonoszságból, ostobaságból; vagy szimplán tudatlanságból, mert nem ismerik Európa értékeit, így könnyedén lemondanának róla.

A trükk a szabadságban van, ami érték, de mint már megállapítottuk, a szabadság önmagában nem érték, csak az igazság tesz szabaddá. 

Valéry már a múlt század elején megjósolta Európa bukását:

El is bukott..., majd újraépítettük, hogy most újra elbukjon?

 

"XIV. Lajos hatalma tetőpontján századrész annyira sem állíthatta a maga szolgálatába a természet, századrész annyira sem szórakozhatott, művelhette szellemét, vagy gyarapíthatta tapasztalatait, mint amennyire mindezt ma bármelyik közepes helyzetben élő ember megteheti. Igaz, nem számítom az ilyen gyönyörűségeket, mint parancsolni, megtörni, megfélemlíteni, elképeszteni, lesújtani vagy feloldani, - s mindez isteni és hatástkeltő gyönyörűség. Azonban az idő, a távolság, a gyorsaság, a szabadság, az egész földkerekség látványa... Egy mai fiatalember, ha egészséges és elég vagyonos, oda repül, ahová csak akar, vígan utazza körül a földet s közben minden éjjel valamelyik palotában alszik. Százféle életformát is felvehet, itt egy kis szerelem, ott egy kevés meggyőződés, mindenütt valami. Ha nem szellemtelen (azonban ez a szellem nehogy a kelleténél mélyebb legyen), mindennek leszakíthatja a javát s akármelyik pillanatban boldog emberré varázsolhatja magát." ( Paul Valery: Európa nagysága és hanyatlása, 18 )

 "Mindenütt valami"..., de igazából semmi, mert épp az "igazság" sikkad el.

 

 

Jómagam mostanság ismerkedtem meg a német és francia kultúra olyan nagyságaival, akikről csak említés szintjén, olykor "apróbetűkben" olvashattunk csak, velük kellett volna nagyon nagy betűkkel...; s most már talán késő is lesz már, nem les, ki felfedezze őket. 

Mehetnek a süllyesztőbe...

"Feltéve, hogy a szemünk előtt játszódó hatalmas átalakulás, amelyet élünk, amely hajt bennünket, tovább fejlődik és véglegesen megváltoztatja a még fennálló szokásokat, áthangolja az élet szükségleteit és eszközeit. Ha ez megtörténik, úgy nemsokára az egészen új korszak olyan embereket fog szülni, akiket a szellem semmilyen szála nem fűz többé a múlthoz. A történelem számukra különös, alig érthető mese lesz, mivel náluk semminek sem lesz példája, a múltban és mivel az ő jelenükbe a múltból semmi sem fog átszármazni. Mindaz, ami az emberben nem pusztán fiziológiai természetű, megváltozik. Ennek oka, hogy törekvéseink, politikánk háborúink, szokásaink és művészetünk az igen gyors változások alá kerültek. Mindinkább a pozitív tudományoktól függnek majd, tehát mind kevésbé attól, ami volt Az új valóság mindarra a jelentőségre igényt tart, ami eddig a hagyomány és a történelmi valóság sajátja volt.

Már ma is az új világok valamelyik szülötte, ha Versailles-ba látogat, olyan szemmel nézheti és kell néznie a hatalmas parókával megterhelt, hímzésekbe öltözött személyeket, amint parádés tartásban büszkén feszítenek, mint amilyennel mi is nézzük a Néprajzi Múzeumban a toll vagy állatbőr mentékbe bújtatott bábukat, a letűnt népek papjainak, törzsfőinek képviselőit.

A haladás egyik legbiztosabb és legkegyetlenebb hatása, hogy a halálhoz még mellékbüntetést szab ki.A büntetés önmagától súlyosbodik, olyan mértékben, ahogy a szokásoknak, az eszméknek a forradalma gyorsul. Nem elég megsemmisülni, érthetetlenné, szinte nevetségessé is kell válni. S ha az ember akár Racine, vagy Bossuet is volt, be kell vonulnia a furcsa, tarka-barka kicsit elrémítő, tetovált figurák közé. Kitéve magát a nevetségességnek, ott kell sorakoznia a képtárban, ahol észrevétlenül beolvad az állati fajok meghonosodott képviselői közé." ( Paul Valery: Európa nagysága és hanyatlása, 19-20 )

 

Ám s ezt is jól látja..., Európa meg fog bűnhődni politikájáért:

 ( S ezt most szó szerint is lehet érteni... )

"Európa meg fog bűnhődni politikájáért. Megfosztják majd bortól, sörtől, a pálinkától. És még mástól is... Európa arra törekszik, hogy valami amerikai bizottság kormányozza. Egész politikája erre irányul. Ha mi nem tudjuk lerázni magunkról történelmünket, majd azok a szerencsés népek rázzák le rólunk, amelyeknek egyáltalán nem, vagy csak alig volt történelmük. Ezek a szerencsés népek majd ránk kényszerítik az ő boldogságukat." ( Paul Valery: Európa nagysága és hanyatlása, 4 )

 

Pedig minden épp úgy működik, mintha semmi sem változott volna...

"Egy párizsi utca úgy dolgozik, úgy reng, mint valami gyár. Esténként egész tűzpompa,egész fényáradat emlékezteti a káprázó szemet a pazarló hatalomra, a majdnem bűnös bőségre. Vajon a pazarlás nem válik állandó közszükségletté?" ( Paul Valery: Európa nagysága és hanyatlása, 20 )

 

Ám ez a pazarlás sem minket szolgál...

Vajon kit?