Köszöntelek, víg szellem!
Örökkön-örökkön, mint fiatal, vidám, test nélküli öröm.
"Josse ifjabb éveiben jámbor és melegszívű volt, de annyi igazságtalanságot szenvedett, hogy valósággal eszelős lett; vére fekete epévé változott, az embereket meggyűlölte és magányosan élt." ( De Coster, Thyl Ulenspiegel, 30 )
Nem mindenkit edz meg a élet sokféle nyomorúsága. Van aki szembeszegül a világgal és ahelyett, hogy építené..., javítaná, rombolni kezdi.
"Örömét most abban lelte, ha összeveszejtett két-két úgynevezett jó barátot; még három petákot sem sajnált attól, aki a másikat alaposan helyben hagyta." ( De Coster, Thyl Ulenspiegel, 30 )
Nem ezeket keressük, bár igen nehéz megkülönböztetni a kezdő szentet az eretnektől. A szentek útja is tagadással kezdődik..., ellenkezéssel.
Szabadságvággyal..., szabadon szeretni.
"Köszöntelek, víg szellem!
Nem is vagy te madár,
ki fönn a messze mennyen
lágyan dalolva jár
S csorog a szívedből az édes dallam-ár.
Pályádnak íve felnő
a mennyig, égre kelsz,
akár a tűzi felhő;
a mély kéken kerengsz,
dalolva röppensz és röppenve énekelsz,
Az áldozó aranyban,
az alkonyi ködön,
Szállsz a felhőkbe halkan,
örökkön-örökkön, mint fiatal, vidám, test nélküli öröm.
 |
| A כחול |
(...)
Szebb ez, miként a lázadt,
hullámzatos zene,
és mint a könyv, a lázak
tudásával tele,
te földet megvető, poéták mestere!
Tanítsd örömre félholt
Szívem, vidám menád,
adj zengő, égi tébolyt
és részeg citerát,
S rám úgy figyel a föld, mint mostan én reád." ( Shelley, Egy mezei pacsirtához, 120-125 )
Ám nem oda néz a szem...., izgalmas a bordák látszólagos keszekuszasága.
Ez nem dekadencia és deviancia..., ez valódi szenvedély.
Kinek a szenvedélye?
"Julián gyöngéden támogatta a vánszorgót s takaróul még bárkájának vitorláját is ráterítette. A bélpoklos nyöszörgött. Szája sarkából kivillantak a fogai, egyre szaporább hörgések törtek föl melléből s a hasa minden lélekzetvételre egész a gerincéig besüppedt. Azután lehunyta pilláit. - Mintha jég lenne a tagjaimban! Jöjj ide mellém.
És Julián, föltakarva a vitorlát, lefeküdt a száraz levelekre, szorosan mellé. - Vetkőzz le, hogy érezzem tested melegét!
Julián levetette ruháit; azután anyaszült meztelen visszafeküdt az ágyba, és érezte tagjain a bélpoklos testét: kígyónál hidegebb volt és érdes, mint a ráspoly. Bátorító szavakkal próbálta megnyugtatni; a másik lihegve így felelt: - Jaj! meghalok!... Jöjj közelebb, melegíts át! Ne csak a kezeddel! nem!
Julián hosszában végigterült rajta, ajkát ajkára, mellét mellére tapasztván.
Ekkor a bélpoklos magához szorította és a szemei hirtelen
csillagfénnyel ragyogtak föl; hajfürtjei megnőttek, mint a napsugarak;
orrlikai rózsaillatot leheltek, a tűzhely tömjént felhőzött, a hullámok
daloltak. Eközben végtelen gyönyörűség, földöntúli öröm áradt el a
kábult Julián lelkén; és az, aki őt ölelte, nőtt, egyre nőtt, feje és
lába már a kunyhó két faláig ért. A tető eltűnt, az ég boltja kitárult, -
és Julián a kéklő magasságba emelkedett, szemtől-szembe a mi Urunk
Jézus Krisztussal, aki őt mennyországba vitte. Eddig tart Irgalmas Szent
Julián legendája, ilyenformán olvasható szülőfalum templomában egy
színes ablaküvegen. ( Claude Flaubert: Irgalmas Szent Julián
legendájából )
 |
| Ulenspiegel és Soetkin Claes holttesténél |
"Ez a hamu az én jó férjem szíve, piros a vére és fekete a mi gyászunk. Hordd mindig a kebleden, akárcsak belül a bosszú tüzét hóhérai ellen." ( De Coster, Thyl Ulenspiegel, 168 )
De ez az energia megtalálja-e a csúcskövet? Az az ív másik rendkívül fontos eleme. Minden azon múlik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése