O, Crux Benedicta - a Winnerek útja II. ~ hybris / Deus aderit" / kő III.

 Üdvözlégy Kereszt, egyetlen reményünk! I.

Ha nem mégy sehová...

 

 

 

II. A Winner-Loser kérdés már nehézkesebb..., főleg felnőttként.

 

A daimonion-ról már értekeztünk..., én magam bizonyos értelemben Hölderlin "reinkarnáció" vagyok.  

https://boatswain69.blogspot.com/2021/06/a-belso-lenyeget-vettem-at-iii-i.html

https://boatswain69.blogspot.com/2021/05/ez-szomoru-reggel-volt.html

Mintha én írtam volna.

De miért más..., s nem pont olyan?

 

Ez sokkal érdekesebb kérdés, mint a hasonlóság.

Lássuk, mit tudunk eddig:

"A tettek az anyagban élő léleknek voltak a próbakövei, ezeken lépkedett, előre, mert az volt a feladata. hogy bánni tudjon az anyaggal a szellem javára, hogy ne engedje annak szándékaival megláncoltatni a szellemet, hogy kivédje annak szuverenitását, - és erről a szándékáról és képességéről cselekvésekben kellett bizonyságot tennie." ( Dienes Valéria, A másik élet iskolájában )

Nyomjuk tehát a pedál és engedünk sejtéseinknek. 

"Ezeknek a cselekvéseknek a kedvéért tétetett szűkké az eszmélete, és elvégeztetett, hogy a magában hordott múltból csak annyi legyen világos előtte, amennyit a cselekvés megkíván." ( Dienes Valéria, A másik élet iskolájában )

https://boatswain69.blogspot.com/2022/03/mit-tudsz-masik-eletrol-v-nezem.html

 

Hajtani kell a biciklit..., s egyensúlyozni. nem engedni egyetlen szélsőséges kísértésnek sem. S mégis lesznek elágazások..., sok, ahol hol erre hol arra fordulunk.

"Miért váltam most valóban kedvessé az Úr előtt? Mert magamról szóló ítéleteim fájdalma kiégette belőlem a hibás választásokat. Nem azért égettek engem ezek a választások, mert magamat aljasítottam lejjebb, hanem azért, mert megbontottam vele egy öröktől fogva akart harmóniát, egybehangzást, - Azzal, aki megteremtett és aki azt akarta. hogy az övé legyek. És nem voltam mindig az övé. ( Dienes Valéria, A másik élet iskolájában )

https://boatswain69.blogspot.com/2022/03/megbontottam-vele-egy-oroktol-fogva.html

 

Mi legyen a bejáratlan utakkal?

Hát be kell járni őket!

Mikor?

Egy másik létben.

 

Milyen volt az előző..., ismert Hölderlin, talán volt már előttem több is..., talán Hölderlin előtt is; - Stefan Zweig így ír róla:

"De alakja végzetének fellegéből csak egy pillanatra lép ki ilyen világosan, szellemi hajnala napsugarától egyenletesen beragyogva, isteni az isteniből. Férfikorából már nem maradt kép reánk, mintha a sors Hölderlint csak virágzásában akarna nekünk megmutatni, csak az örök ifjú sugárzó alakjával akarna minket megismertetni és sohasem a férfival (ami valójában nem is lett soha) s aztán ismét - a gyermekké vált aggastyán üreges, kiszáradt lárvájával. Ami közben van, az őszülés és alkony: a hátrahagyott Szóból sejtjük csak, hogy a dionysosi ragyogás, sugárzó ifjúságának szent szárnyalása hogyan kezdett lassan kialudni lányosan tiszta alakja körül. Az az "illedelmesség", amelyet Schiller íróként dicsér nála, hamarosan görcsös kényszerré mered, a félszegség az emberekkel szembeni embergyűlölő szorongássá. Kopott házitanítói kabátjában az asztal végén, közel van már a fizetett szolgák libériájához, s így meg kell tanulnia az elnyomottnak szolgai mozdulatait. Tétován, szorongva, megkínzottan és szellemének erejét csak tehetetlen szenvedésben ismerve meg. Hamarosan elveszíti szabadzenéjű léptét, amelyben ritmusa mintha felhők fölött lépkedne és belsejében
is megtörik a lendület, a lélek egyensúlya. Hölderlin korán bizalmatlan lesz és sebezhető. ,,Egy sebtében ejtett szó meg tudta sérteni", helyzetének a kellemetlensége bizonytalanná teszi és megsértett, tehetetlen büszkeségét a dac és a keserűség mély ráncával úzi vissza zárkózott keblébe. Mindinkább megszokja, hogy lelki arculatát elrejtse annak a szellemi csőcseléknek a durvasága elől, amelyet szolgálni kénytelen és ez a szolgai álarc hovatovább húsává és vérévé válik. Csak az őrület, amely mint minden szenvedély, minden eltitkoltat felszínre hoz - teszi iszonyatosan nyilvánvalóvá belső eltorzulását: az a szolgaiság, amely mögé házitanítóként saját világát elrejtette, az önmegalázás beteges rögeszméjévé lett, azzá az irtózatos mozdulattá, amely térdhajtással, túlzott hajlongásokkal számtalanszor üdvözöl minden idegent, és - mindig félve attól, hogy felismerik - hadarva: ,,Szentséged! "Kegyelmességed! Nagyságod!" címekkel halmozza el őket. 

Külseje is fáradtan, feszültség nélkül süllyed vissza önmagába, egyre inkább elborul a szem, amely egykor oly rajongva tekintett fölfelé és olyan lesz, mint a füstölgő fáklya, lobogó és fojtott: néha élesen és veszedelmesen felvillan már tekintetében a démon, amelynek lelke áldozatul esett. Végül magas alakja is elfárad a feledés éveiben, az egyre nyomasztóbb főnek szörnyű jelképeként, utánahajol és amikor aztán ötven évvel később, félévszázaddal az ifjúkori kép után, egy ceruzarajz először ábrázolja megint az "égi fogságba eladottat", megrendülve látjuk a régi Hölderlint szikkadt, fogatlan aggastyánként, aki bottal tapogatódzik előre és ünnepélyesen fölemelt kézzel verseket mond egy érzéketlen világba, az űrbe. 

Csak a vonások természetes arányossága dacol a belső megzavarodottsággal, és a homlok még a szellem zuhanásában is boltozatos marad, szoborszerű tisztasággal tár, a szürke-kuszált haj alatt, változatlanul örök szépséget a látogatók borzongva tekintenek Scardanelli kísérteties lárvájára és hasztalan próbálják benne felismerni a végzet hirdetőjét, aki a Hatalmak szépségét és veszelyes borzongását oly alázatosan hirdeti, mint senki más. Ő azonban "távol van, nincs már jelen". Csak Hölderlin árnyéka botorkál még negyven évig a homályban a földön át: a költőt magát az istenek az örök Ifjú alakjában magukhoz ragadták. Szépsége tisztán megőrzötten és kortalanul árad a másik szférában tovább: énekének széttörhetetlen tükrében. ( Stefan Zweig, Küzdelem a Démonnal, Hölderlin, 29-30 )

Számukra...

 

Én  is "Hölderlin vagyok". Ez most divatos megfogalmazás..., " Je suis...", de ez nem pusztán vállalás kérdése..., inkább a felismerésé...

Az én kerékpárom valamelyik elágazásnál másfelé fordult.

Lássuk, mi vár erre? - tehette fel az Úr teremtésünkkor.

 

Elértünk a Loser-Winner kérdésig..., miért istentagadás nem "tekerni"..., mert a lét lényegét tagadjuk meg vele.

Az élet mozgás.

https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/vocatus-atque-non-vocatus-deus-aderit.html

 

S ebben a két dologban téved Zweig:

 

1. Az élet célja nem a társas lét.

 

"Semmit sem akart tanulni semmit sem akart elfogadni a hétköznap neki visszatetsző
szférájából; hasonlíthatatlan ösztöne a tisztaság iránt megtiltott neki minden keveredést az élet vegyes anyagéval. Ezáltal azonban - a szó legfelsőbb értelmében - bűnt követ el a
világtörvény ellen, és sorsa antik szellemi hybris, hősien szent elbizakodottság kiengesztelése. Mert az élet törvénye elvegyülést jelent, örök körforgásában nem tűr kívülmaradást, aki ellenkezik, hogy e meleg folyamban elmerüljön, az a parton
Szomjan hal; aki nem vesz részt, annak az élete örök kívülmaradás, tragikus magány." ( Stefan Zweig, Küzdelem a Démonnal, Hölderlin, 26 )

A magányos élet nem feltétlen üres lét. Nem csak mert a létezés maga a mozgás, ha nem mozogsz fizikálisan, lélekben még mozgásban lehetsz...., ahogy a zenben mondják:

"Ha elhagyod a világot, a világ jön el hozzád."

Tehát az előző idézet következő mondata is téves:

"Hölderlin igénye, hogy csak a művészetnek szolgáljon és nem a létnek, csak az isteneknek
és nem az embereknek." ( Stefan Zweig, Küzedelem a Démonnal, Hölderlin, 26 )

 

Nem "hybris" ez, csak egy másik Út...

"Vocatus atque non vocatus Deus aderit" ( "Hívva vagy hívatlanul, Isten jelen lesz." )

 A winnerek útja.

 

Azoké akik készek vállalni a döntéseiket és önmagukat és mindkettő terhét és következményeit..., akik valóban élnek és igazából halnak. 

Amiért érdemes meghalni, azért élni is érdemes, - és fordítva, ahogy Novalistól tanultuk. Ez a Winnerek jelmondata. 

 

Milyenek a Winnerek?

"Kedvelem magamat. / Másokkal jól kijövök. /  Bízni lehet bennem. /  Vagyok, amilyen vagyok. / Általában az igazat mondom. / Mások kedvelnek. / Nem félek a jövőtől. / Kihasználom képességeimet. / Jól érzem magam. / Magam gondolkodom saját magamról. / Ismerem érzéseimet. / Szabadnak érzem magam. / A többieket általában rendben lévőknek (OK) találom. / Jól hasznosítom az időmet. / Meg vagyok elégedve a munkámmal. / Van önbizalmam. / Szívesen vagyok együtt másokkal. / Szívesen vagyok férfi/nő. / Örülök az életnek. / Szeretek dolgozni. / Többnyire helyesen cselekszem. / Ha valami nem sikerül, keresem az okát." ( Eric Berne nyomán ) 

 

Vera F. Birkenbihl szerint "minél több pozitív Winner-válaszunk van, annál könnyebben tudunk kommunikálni másokkal"..., ez igaz is lehet, de csak embertársaink jöhetnek szóba? 

 

II. Az élet célja nem a kommunikáció embertársainkkal.

 

S ami a legérdekesebb, én a Hyperiont ugyanilyennek írtam volna meg..., kifogástalannak látom; bár az irodalomtörténet nem tud vele kezdeni semmit. Ahogy Hölderlinnel sem..., ami persze nem Hölderlin hibája...

De akkor kié?

Hölderlin Loser lett volna csak mert nem tudta menedzselni magát, csak mert nem tudta megértetni gondolatait a többiekkel?

Ahogy a Mona Lisa sem "ide" tartozik, a Hyrerion és Hölderlin sem. 

https://boatswain69.blogspot.com/2020/09/ha-majd-gyertyat-gyujtani-mentek-ne.html

Így könnyen belátható..., Zweig regényének címe is csúsztatás, ahogy Gide írta: "Szókratész sem félt a daimonjától!"

Ahogy Szókratészt, úgy Hölderlint is daimónja tette naggyá és nyomorította-pusztította is meg-el.

https://boatswain69.blogspot.com/2020/12/blog-post.html

Ez édes küzdelem, mint Utassy József képverse is írja "INRI" helyett , - "Írni". Ez Utassy keresztje!

https://boatswain69.blogspot.com/2020/09/azert-vagyunk-itt-hogy-tanitsuk-az.html

 

Ahogy korábban már tisztáztuk..., szenvedélyről van szó..., a felismert és elfogadott, sőt szolgált és szolgáló szenvedélyről.

"A gazdagság tehát nem bűn és ártatlanság, sokkal inkább szenvedély és szellemi valóság illetve egyéni és közös leborulás a végtelen előtt."

https://boatswain69.blogspot.com/2021/05/tuo-tibi-judicio-est-utendum-i-elni.html?spref=fb&fbclid=IwAR2Wuq2SaPC3Mo1J2h8eUhkus_xRtx1B0z2pAROtD5HPLak0FPr9ygZrFd4

 

"A dolog addig fog tartani, amíg tart... De végre is mit akarsz? Azért vagyunk itt, hogy tanítsuk az igazságot, nem szabad szégyellenünk." ( Georges Bernanos: Egy falusi plébános naplója )

S talán egyszer a Hölderlin-életmű is megérthetővé válik..., s így a helyére is kerül.