"Tegnap fenn voltam az Aetnán." I. kiegészíti magának a torzót ~ a harmadik lelkiismeret III. ( Valamely isten lakozik bennem nyilván... )

Tőled függne tán szent jogom? ~ félelem nélkül

 

 

 Erős dilemma még az etika harmadik szintjén is, mikor van bevégezve a "mű"? De csak külső megfigyelő számára...

A művész, a próféta..., akinek "kilátása" van, tudja mit kell tennie. Tudja, hogy fogadja el a helyzeteteket, amelyek adódnak.  

 

Hogy írja Hölderlin:

"Tegnap fenn voltam az Aetnán. Eszembe jutott a nagy szicíliai férfi, aki hajdan, betelve órái számlálásával, s meghitt viszonyban lévén a világ lelkével, a kráter nagyszerű
lángjaiba vetette magát mert a hideg költőnek tűzre volt szüksége, hogy fölmelegedjék - mondta később egy gúnyolódó. Ó, mily szívesen vennék magamra ilyen gúnyt! de az embernek nálam többre kell becsülnie magát ahhoz, hogy hívatlanul repüljön a Természet szívére," ( Hölderlin, Hüperion, 244 )

Hívatlanul repüljön..., vagy ez az öntörvényűség a sors része?

"Miért fenyegetsz isten lángjával, melyet ismerek? Néki szivesen játékszere voltam. Te vak! Tőled függne tán szent jogom?" ( Hölderlin, Empedoklész az Etnán, 410 )

 

 A sztoikusok köztudomásúlag vagy nagyon rövid vagy nagyon sokáig élnek.

Mert addig, ameddig...; s több életen át akár - tartson akár "háromszor tízezer" évig, vagy tovább. ( ~ Empedoklész, Tisztulások, 115, 36 )

  "Akiben az a lélek él, annak még virágzó gyümölcsfaként áll Athén. A művész könnyen kiegészíti magának a torzót." ( Hölderlin, Hüperion, 178 )

Félelem nélkül..., "cserélgetvén az élet fáradságos ösvényeit". ( Empedoklész, Tisztulások, 115, 36 )

 

Mire szól "szent jogunk"?

"Áldott az Úr, atyáink Istene, *
    mert meglátogatta és megváltotta az ő népét;
Erős szabadítót támasztott minékünk *
    szolgájának, Dávidnak családjából.

Amint szólott a szentek szájával, *
    ősidők óta a próféták ajka által,
megszabadít az ellenség kezéből, *
    mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket;

atyáinkkal irgalmat gyakorol, *
    hogy szent szövetségére emlékezzék,
az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, *
    hogy nekünk váltja be, amit ígért;

hogy félelem nélkül *
        és megszabadulva az ellenség kezéből, *
    neki szolgálatot teljesítsünk:
szentségben és igazságban járjunk előtte *
    napról napra, amíg élünk.

Téged pedig, gyermek, †
   a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, *
    mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját;
az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, *
    hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük
Istenünk irgalmas szívétől,
    amellyel meglátogat minket
       felkelő Napunk a magasságból,
hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben
       és halálos homályban ülnek, *
   lépteinket pedig a béke útjára vezérelje."( Lk 1,68-79 )

Howard Blake, Benedictus