"A természet hajdani papjai" ( Hölderlin, Hüperion, 225 )
"Még nem megyek." ( Hölderlin, Empedoklész az Etnán, 445 )
Eddig két lelkiismeret típussal ismerkedtünk meg..., a Hellinger által részletesen elemezett csoport lelkiismerettel és az Agapénak, vagy általunk "barátságosságnak" nevezett érzésből származó általános, - mondhatni egyetemeleges lelkiismerettel.
Az első egy szűk csoport, a második minden élő és élettelen őrzője.
"s mi is odajárulunk e tűzhöz, hogy felcsapó lángjába vessük napi munkánkat, lényünk egy részét - nem mondhatod-e el majd: boldogok vagyunk," ( Hölderlin, Hüperion, 225 )
Mindenki táplálja e tüzet, - vagy melegszik nála?
I. "hallgatjuk a bennünk élő, szerető isten szavát" ( Hölderlin, Hüperion, 224 )
A szeretet kényszerítőerő, s Isten a szeretet. Annyira vagy Isten, amennyi benned a szeretet.
"Tudd felismerni a szeretet kényszerét. Aki esküszik rám, és mielőtt megszólalna, azt várja, hogy előbb én beszéljek, nem érdekel engem." ( Antoine de Saint-Exupery, Citadella, 132 )
Ám ahogy Fichtétől már olvastuk, senki sem érheti el a tökéletességet, bár mindenki ezt igyekszik megvalósítani, ez létünk értelme.
"Ember küzdj és bízva bízzál!" ( Madách Imre, Az ember tragédiája )
Mi az amiért küzdünk?
"Azt hinném, igen, ha nem volna bennünk egyvalami - : a roppant törekvés, hogy minden legyünk - amely , mint az Aetna titánja, lényünk mélyéből fel-felháborog." ( Hölderlin, Hüperion, 208 )
Ezt csak mi tudhatjuk, amit daimónjaink tudnak. Ez a harmadik lelkiismeret.
"Akinek van szeme a látásra, s füle a hallásra", - mondja Jézus.
Lehet fordítva kell ezt is értelmezni. Akkor vagy valaki, ha hallgatsz a füledre és követed a szemed?
Amit meglátsz, csak te és a hasonló daimónnal rendelkezők látnak, nektek is kell elvégezni!
Más emberek más végzettel születnek, nekik mást mutat a tudatuk..., ahogy Rilkével kapcsolatos történetben már megbeszéltük: "Téged küldtelek."
Az irgalmas szamaritánus története épp ezért hiányos, de ezek mindig azok..., tanítói történetek, vitára hívnak. A jó tanítvány kérdez, tanul..., vitatkozik.
A többiek lehet észre sem vették a nyomorultat az út szélén, ám a szamaritánus igen.
"Engem szeretni velem való együttműködést jelent!" ( Antoine de Saint-Exupery, Citadella, 163 )
A bajba jutott megmentésére a szamaritánust küldték..., őt biztosan, hisz meglátta és megesett rajta szíve...; - és "együttműködött".
S jól tette, hisz igazából egyetlen igazi halál van számunkra, - teremtettségünknek megtagadása, szembeszállás a "daimónnal", életünk céljával.
"Mennyire gyűlölöm viszont az összes barbárokat, akik azt képzelik, hogy bölcsek, mert nincs már szívük." ( Hölderlin, Hüperion, 103 )
https://boatswain69.blogspot.com/2021/06/szembeszallni-daimonionnal-pokol.html
Mi a nyereség?
Lelki békénk visszaszerzése illetve megtartása, - mert "megcselekedtük amit megkövetelt a haza". Vagy ahogy Pál apostol mondta: "A jó harcot megharcoltam..."
Azok lehetünk, amik mindig is voltunk. A magban bene van a az egész növény vázlata.
Ki kényszerít minket erre? Semmi és senki..., de boldogtalanok lennénk, ha nem tennénk meg.
Egyik munkatársam a következőt mondta: "Én olyan beleállós, felvállalós vagyok." - "Akkor te erre születtél," - feleltem neki.
Saját küldetésünket csak mi ismerjük, és csak mi egyedül teljesíthetjük be. ( Kicsit a Sinn Féin jelmondtatára hasonlít... )
"Így van a templommal is, ahova csupa barát lép be, de a barátok száma megszámlálhatatlan." ( Antoine de Saint-Exupery, Citadella, 163 )
Ki Isten barátai?
"Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát." ( Mt 7,21 )
A "mennyek országa" ez a "templom", ahol csak azoknak a barátoknak van hely, akik megcselekszik ezt az akaratot..., végtelen számú barát, végtelem számú akarathoz..., - egy templomban.
Nem megyünk még el..., mi Isten barátai vagyunk, "mint a természet hajdani papjai" - dolgozunk még a templomon, a nagy tűzbe még bedobjuk munkánkat.
"Még nem megyek. E szép virágzó, jóságos földtől szemem ne búcsúzzék el örömtelenül." ( Hölderlin, Empediklész az Etnán, 445 )
Ez a "vascipő"..., ami visszahúz, leláncol bennünket ide, a kötelességünk; örömünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése