IV. Taníts, Uram! ~ "Csókold meg a homlokomat, Govinda!"

- Mondd el, hogy mit tudsz, és én megtanítom, hogy mi van túl azon." ( Chándógja-Upanisad 7.1 )

J-81 / Aljoska / "irgalom nélküli pallos"

 

 

Jó tanítványnak lenni.

Jó megvigasztaltnak lenni..., hogy vigasztalhassunk. 

( Isten kinyújtott keze a világban... )

 "2. A vigasztalások akkor származnak jó szellemektől és Istentől, ha 

a) buzgóságra és egyre lángolóbb szeretetre gyújtanak; 

b) ha őszinte bűnbánat és istenszeretet könnyeire fakasztanak; 

c) ha növelik a hitet, a reményt és a szeretetet, és lelki békét idéznek elő. " ( Katolikus Lexikon, Loyolai Szent Ignác - a szellemek megkülönböztetése )

 

Életem első nagy pedagógiai élményem, amikor kezdő tanárként a siroki vár tövében álló kis templomban egy elmélkedésem során sírva fakadt egyik diákom..., meghatódott.

Könnyeket fakasztani és könnyeket felitatni küldettünk!

"Sziddhárta lehajolt, felemelt a földről egy követ, s kezével méregette a súlyát.

– Íme – szólt játékosan –, ez egy darab kő, bizonyos idő múlva talán földdé lesz, földből növénnyé vagy állattávagy emberré. 

Régebben azt mondtam volna: „Ez a kő csupán kő, értéktelen valami, Májá világának része; mivel azonban az átalakulások körforgásában emberré, lélekké is válhat, neki is értéket tulajdonítok." Így gondoltam volna régen, talán. 

Most azonban így gondolom: „Ez a kő az, ami, de állat is, Isten is, Buddha is, nem azért tisztelem és szeretem,mert egykor majd ez vagy amaz válik belőle, hanem azért, mert mindez úgyis benne van régtől fogva és örökre. És éppen ez,hogy kő, hogy itt és most kő alakjában van jelen előttem, ez benne a szeretetre méltó, ezért látok értéket, értelmet minden egyes kis erezetében és vájatában, sárga és szürke színében, keménységében, a hangjában is, melyet ad, ha valamihez odaütögetem, a felületének szárazságában vagy nedvességében. Vannak kövek, melyeknek olyan a tapintása,mint az olaj vagy a szappan, másoké, mint a falevél, megint másoké, mint a homok, és mindegyik különbözik az összes többitől s a maga módján imádkozza az ómot. Mindegyik brahman s egyszersmind ugyanannyira kő is, olajos vagy szappan-szerű, és épp ez tetszik nekem, ez tűnik fel csodálatosnak, áhítatos tiszteletre méltónak."

 Több szót azonban ne vesztegessünk erre. A titkos értelemnek nem használnak a szavak, minden egy kicsit megváltozik, mihelyt az ember kimondja, kicsit torzul, kicsit bolondosan cseng – bizony, és még az is nagyon jó, és igen tetszik nekem, azzal is nagyon egyetértek, hogy az, ami az egyik embernek kincs és bölcsesség, a másik fülében mindig bolondságnak hangzik." ( Herman Hesse, Sziddhárta )

 

Ez most komoly beszéd, vagy tréfás?

 

" (...) a bölcsesség át nem adható. Az a bölcsesség pedig, amit a bölcs mégis át akarna adni, mindig bolondságnak hangzik. 

– Tréfálsz? – kérdezte Govinda.

 – Nem tréfálok.  

Csak azt mondom, amit megtapasztaltam. 

A tudás átadható, a bölcsesség azonban nem. A bölcsességet lehet megtalálni, lehet aszerint élni, a sodrásához igazodni, csodákat tenni általa, de kimondani és megtanítani nem lehet. Ez volt az, amit már fiatalember koromban is sejtettem néha, ez a sejtés hajtott tovább, hogy elhagyjam mestereimet. Rátaláltam egy gondolatra, Govinda, amelyet te megint tréfának vagy bolondozásnak tartasz majd, jóllehet ez a legokosabb gondolatom. 

Ez pedig a következő: Minden igazságnak az ellentéte is igaz! Ami így értendő: az igazságot csak úgy lehet kimondani,szavakban megformálni, ha sarkítva van. Sarkítva van minden, amit gondolatokba lehet formálni ás szavakkal kimondani, és minden sarkított féligazság nélkülözi a teljességet, a kerekséget, az egységet. Amikor a fenséges Gótama oktatásában a világról beszélt, kénytelen volt szamszárára és nirvánára osztani, hazugságra és igazságra, szenvedésre és megváltásra. Másként nem lehet, nincs más út annak számára, aki tanítani akar. 

A világ maga azonban, a Létező,bennünk ás körülöttünk, sohasem sarkított. Az ember vagy cselekedete sohasem egészen szanszára, nem is egészen nirvána,az ember sohasem teljesen szent vagy tökéletesen bűnös. 

S mivel megtévesztés áldozatai vagyunk, úgy tűnik bizony, mintha az idő valóban léteznék. Nem, az idő nem valóság, Govinda, ezt tapasztaltam minduntalan. Márpedig ha az idő nem valóság, akkor az az elválasztó időszakasz, mely a világ és az öröklét, a szenvedés és az üdvösség, a gonosz és a jó között látszólag húzódik, szintén megtévesztés."
( Herman Hesse, Sziddhárta )

 

Hogy lehet ebben kacagás nélkül eligazodni..., sehogy; s nem is kell, nem is szabad. 

Ez a derű az élet, ez a "jó szagú áldozat", amelyik tanítvány nem ilyen, nem is tanítvány az...; ugyanez a mesterségre is vonatkozik. 

Ezt a derűt tanulni kell... 

 

 II. "A tanítványság az áldozat (jadnya), mert tanítványság révén értő mesterre (jo dzsnyáta) lel az ember. És a tanítványság az áldozott (ista), mert a tanítványság révén talál a Lélekre az, ki erre vágyik (istvá).

A tanítványság a Nedű ünnepe (szattrájana), mert tanítványság révén lel az ember igaz menedékre (szat trána). A tanítványság a hallgatás (mauna), mert tanítványság révén talál az ember a Lélekre, és gondolkodik (manute) felőle.

A tanítványság a böjtölés (anásakájana), mert tanítványság révén lel az ember nem romló (na nasjati) eleségre. És a tanítványság a remeteség (aranjánaja), mert az Ára és Nja a Brahman világának két tava, ahonnan a lelkesítő (airammadíja) vizek fakadnak, ahol a szómától csepegő fa, az Aparádzsita, s az arany Prabhuvimita paloták állnak.

Ezért aki a Brahman világában az Ára és Nja tavát tanítványként megtalálja, megnyílik annak a Brahman világa, és szabadon él minden világban." ( Chándógja-Upanisad, 8.5 )

 

Ezt a komolyságot nehéz is derű nélkül fogadni, "humorban nem ismerek tréfát", mondta Karinthy Frigyes..., ez ide is illik.

Ám ez mégis "kínhalál", ha derűs is. 

 

Vincent van Gogh-nak remek tanára volt Mauve, maga a festő is elismeri számtalanszor, így beszél tanítványához:

"Nem vagyok mindig jó hangulatban, hogy vezetni tudjalak. Gyakran fáradt vagyok, és akkor bizony, Isten nevében, meg kell várnod a megfelelő pillanatot."
( Van Gogh válogatott levelei, 1882. január 16., 61 )

Mauve adja első és leglényegretörőbb nevét Van Goghnak: "irgalom nélküli pallos"-nak nevezi.

 Ez nem sértés..., ez Van Gogh valódi neve. ( Mint nekem a Jin Hae )

 

"- Taníts, Uram! - e szavakkal lépett a Nárada Szanatkumárához. Az pedig így válaszolt:

- Mondd el, hogy mit tudsz, és én megtanítom, hogy mi van túl azon." ( Chándógja-Upanisad 7.1 )

Ez a technika..., s végül együtt kacagunk. 

 

1. - Hozz egy gyümölcsöt a fügefáról!
- Itt van, Uram.
- Vágd ketté!
- Kettévágtam, Uram.
- Mit látsz benne?
- Apró magvakat, Uram.
- Vágj egyet ketté!
- Kettévágtam, Uram.
- Mit látsz benne?
- Semmit sem, Uram.

2. - Kedvesem, ebből a láthatatlan parányiból lett a hatalmas fügefa.

3. Hidd el, kedvesem, ez a parányi a mindenség lényege, ez a Valóság, ez a Lélek. Ez vagy Te is, Svétakétu.
- Taníts tovább, ó, Uram!
- Legyen hát - felelte ő.

1. - Itt egy darab só, tedd a vízbe, és gyere vissza holnap!
Megtörtént. Másnap így szólt a fiúhoz:
- Vedd elő a sót, amit tegnap a vízbe tettél!
Az kereste, de nem találta, mert feloldódott teljesen.

2. - Kóstold meg innen! Hogy ízlik?
- Sós.
- Kóstold meg középen! Hogy ízlik?
- Sós.
- Kóstold meg onnan! Hogy ízlik?
- Sós.
- Hagyd ott, és ülj ide mellém!
A fiú úgy tett, és azt mondta közben:
- Még mindig érzem.
- Nos hát, kedvesem, éppen így a Létet sem láthatod meg a testben, pedig benne van.

3. Ez a parányi a mindenség lényege, ez a Valóság, ez a Lélek. Ez vagy Te is, Svétakétu.
- Taníts tovább, ó, Uram!
- Legyen hát - felelte ő.
( Chándógja-Upanisad 6.12-13. )

 

Ezek komoly beszélgetések?! 

Azok.

Alapgyakorlatok.

Ám ez után következnek a haladóknak valók.

 

1. - Kedvesem, olyan ez, mint ha egy gandhára-bélit bekötött szemekkel a vadonba vezetnének, és ott eleresztenének. Bolyongana az keletre, nyugatra, délre, mert bekötött szemekkel vezették oda, és engedték szabadon.

2. De ha leveszi a szeméről valaki a kendőt, és azt mondja neki: Erre van Gandhára, erre indulj! - ha tanult és okos ember, akkor faluról falura kérdezősködve hazaér. Hát ilyen az az ember is, aki tanítóra lelt. Tudja jól: Addig tart csak ez, amíg a megváltást el nem érem, azután otthonomba térek!
( Chándógja-Upanisad 6.14. )

 

Ezért nem válaszol Mauve sem Van Gogh búcsúlevelére:

"Theo, amióta Mauve-nak ezt írtam: "Tudod jól, hogy a szóban forgó két hónap már régen lejárt, fogjunk tehát kezet, és aztán menjen mindenki a maga útján inkább, semhogy veszekedés támadjon közted és köztem", amióta ezt megírtam, és még a legcsekélyebb választ sem kaptam rá, ez olyan nekem, mintha valami a torkomat fojtogatná. (...) És félek..." ( Van Gogh válogatott levelei, 1882. április 25., 62 )

Eljött az ideje a "bolyongásnak"..., hogy hazatérjen.

 

3. Ez a parányi a mindenség lényege, ez a Valóság, ez a Lélek. Ez vagy Te is, Svétakétu.

- Taníts tovább, ó, Uram!

- Legyen hát - felelte ő. ( Chándógja-Upanisad 6.14. )

Mindenki haza igyekszik..., legyen végre: 

 

"Béke! Béke! Béke!" ( Taittirija-Upanisad, 1.1 )

"A Brahmant érjem el!

És eléri." ( Taittirija-Upanisad, 1.8 )

S a mester így szól hozzád:

 

"Hajolj le hozzám! – suttogta halkan Govinda fülébe. – Hajolj csak le ide! Úgy, még közelebb! Egészen közel! Csókold meg a homlokomat, Govinda!" (Herman Hesse, Siddhartha )