II-III. ~ Egyedül felőlem, egyedül a magam útja felől kell döntenem, ... / Hiba! Hiba! Hiba!

 Meghalsz, Sziddhárta.

Az én vízilovam... 

 

Nullánál is kevesebb, nem rám néz, ez a problémája a mai embereknek...., de mit is nézzünk, akár magunkban is, ha nincs is semmi? 

Honnan nézzünk magunkra..., ha van vízilovad ( ~ "víziód" ) már nem vagy akárki-bárki..., senki; de nem mindegy ez a "víziló" kit szolgál!

 

 

II. Sanyi 

( A táplálékunkat szeretjük a legőszintébben )

 

Egyik diákom a következő életcélt fogalmazta meg..., s nem tréfált:

 Ez a vízió nem túl izmos, s nem is szolgál senkit a gazdáján kívül.., de több a semminél, Ő legalább tud gyrost csinálni... ( S őszinte, a táplálékunkat szeretjük a legőszintébben ( G. B. Shaw, Tanner John házassága )

Ám akikkel nekünk dolgunk van..., azok a "halni készek". 

 

 

III. Ifjú Siddharta  

( Óvakodjál a túl nagy bölcsességtől! )

 

 

"S az éj utolsó órájában, mielőtt a nap felkelt, visszament a kamrába, belépett, ott látta állni az ifjút, nagynak és idegennek látta.—Sziddhárta — szólalt meg —, mire vársz?

 - Hiszen tudod. 

- Örökké így állsz majd, míg nappal lesz, dél lesz, este lesz? 

- Állok és várok.

- Elálmosodsz majd, Sziddhárta.

- Elálmosodom.

- Elalszol, Sziddhárta. 

- Nem alszom el.

- Meghalsz, Sziddhárta. 

- Meghalok.  

- Inkább meghalsz, semmint hallgatnál atyádra? 

- Sziddhárta mindig hallgatott az atyjára. 

- Elállsz tehát szándékodtól?

 - Sziddhárta azt teszi, amit majd apja mond." ( Herman Hesse, Siddhárta )

 

S apja elengedi..., mert tudja elmenne magától is, mert ismeri, akár maradhatna is. ( A történet végén olyan mestere lesz, Vasudeva, aki olyan mint az apja volt. "Minden visszatér!" )

"Sziddhárta ismert sok tiszteletre méltó bráhmanát, mindenekelőtt édesapját, ezt a tiszta és tudós embert,bárkinél tisztességesebbet. Csak csodálni lehetett az édesapját, magatartása nyugodt volt és nemes, élete tiszta, szava bölcs,homloka mögött finom és nemes gondolatok laktak – de még ő sem, aki oly sokat tud, ő sem biztos, hogy üdvösségesen, hogy békessége van, nem csupán kereső, szomjúhozó ember-e ő is? Nem kell-e neki is újra meg újra szent források vizéből innia, az isteneknek való áldozásból, a szent könyvek olvasásából, a bráhmanák vitatkozó beszédéből merítenie, mint aki újra meg újra megszomjazik? Miért szükséges, hogy ő, a feddhetetlen, mindennap részt vegyen a bűntől tisztító szent mosakodásban, naponta tisztulásért fáradozzék, naponta újra meg újra? Vajon nem lakozik-e benne az átman, vajon nincs-e az ő szívében is az ősi forrás? Azt kell megtalálni, saját énünkben az ősi forrást, azt kell birtokba venni! Minden egyéb csak keresgélés, kerülgetés, tévelygés. ( Herman Hesse, Siddhárta )

"Sziddhárta így folytatta: – Igen, lehet, hogy gondolat. Meg kell vallanom, édes barátom: nem nagyon teszek különbséget gondolatok és szavak között. Őszintén szólva, a gondolatokat sem sokra tartom. Többre tartom a dolgokat. Itt, ezen a csónakon például egy szent ember, aki elődöm és tanítómesterem volt, hosszú évekig csak a folyóban hitt, semmi másban. Rájött, hogy a folyó hangja megszólítja, attól tanult, az nevelte és oktatta, istenség volt szemében a folyó. Sok-sok éven át nem tudta, hogy minden szélfúvás, minden kis felhő, minden madár, minden egyes bogárka épp olyan isteni jellegű, s épp oly sokat tud és tanít, mint az általa tisztelt folyó. Mikor azonban ez a szent ember elindult innen az erdőkbe, akkor már tudott mindent, többet tudott, mint te vagy én – tanítómesterek, könyvek nélkül is, és csupán azért, mert hitt a folyóban." ( Herman Hesse Siddhárta )

Bölcs vagy ifjú samana..., ez akár gúny is lehetne..., ahogy az is. De ez nem a gyrosnak szól..., hanem annak a romantikus, de egoista elképzelésnek hogy lehet bölcsességhez jutni egyedül s csak a saját javunkra.

Mindazonáltal aki erre a szintre eljut, már tud kegyetlen lenni magához..., ez fontos tulajdonság.

A Taittirija-Upanisad így ír erről a képességről, elsősorban az elejére gondolok..., a többi már átvezet a következő szintre:

"Rend és tanulás által, igazság és tanulás által, lemondás és tanulás által, fegyelem és tanulás által, béke és tanulás által, tűz és tanulás által, tűzáldozat és tanulás által, vendégbarátság és tanulás által, emberszeretet és tanulás által, utódok és tanulás által, nemzés és tanulás által, ivadékok és tanulás által.

- Csak igazság az! - mondja Szatjavacsasz Ráthítara.

- Csak lemondás az! - mondja Tapónitja Paurusisti.

- Csak tanulás az! - mondja Náka Maudgalja.

Mert ez a lemondás, ez a lemondás." ( Taittirija-Upanisad, 1.9 )

 

Erről sokat elárul Siddhártha beszéde:

 

"– Ó nem, távol áll tőlem ez a gondolat – szólt Sziddhárta hevesen. – Kívánom, hogy mind maradjanak hívek a tanításhoz, kívánom, mind érjenek célt! Nem dolgom mások élete felől ítéletet mondani! 

Egyedül felőlem, egyedül a magam útja felől kell döntenem, választanom, miatta a tant elutasítanom. Mi, samanák az éntől való megváltást keressük, ó, Fenséges Lélek. Ha tanítványoddá lennék, ó, tiszteletre méltó Mester, attól tartok, megtörténhetnék velem, hogy csak látszólag, önáltatással nyugodna meg és lelne megváltást bennem az Én, valójában azonban tovább élne és nagyra nőne,mert akkor ott volna számomra a Tan, lennének tanítványaim, ott volna hozzád húzó szeretetem s a szerzetesek közössége, amelyeket mind saját Énemmé alakítanék! 

Gótama halvány mosollyal, megingathatatlan derűvel és barátsággal nézett szemébe az idegennek, és alig észlelhető mozdulattal elköszönt tőle. 

– Bölcs vagy, samana – szólt a Tiszteletreméltó. – Bölcsen szól ajkad, barátom. Óvakodjál a túl nagy bölcsességtől! 

A Buddha másfelé vette útját, tekintete és halvány mosolya örökké bevésődött Sziddhárta emlékezetébe. 

– Nem láttam még soha senkit így nézni, így mosolyogni, így ülni és így lépni – gondolta –, ilyen igaz ember módjára akarok én is nézni és mosolyogni, ülni és lépni, ilyen szabadon, ilyen tiszteletre méltón, ilyen rejtőzködőn, ilyen nyíltan, ilyen gyermekien és titokzatosan. Ilyen igaz módon csak az tekint és az jár, aki Énjének legbelsejébe jutott el. Nos, megpróbálok én is bejutni önmagam legbelsejébe." ( Herman Hesse, Siddhártha )

 

Govinda: De mi a baj a buddha tanításával?

 

Hiba! Hiba! Hiba!

( De megbocsátható.., bár ezekért a szavakért a mester lehet, megütne! )