az íj húrja most járta át szívét.

 Hogyan csattan egy tenyér?

"A létezés öröme."Létezni fogok; nem kértem, mi leszek. lenni, élni, ez elég, ez az istenek megtiszteltetése; ... " ( Hölderlin, Hüperion, 240 )

 

Lehet örülni a hallgatásnak,... stb.

Lehet..., mindennek lehet örülni?

Lehet, maga a létezés a boldogság?

 

Lehet...

Egyik diákom így vall erről:

 

"Mi a boldogság? 

 

 Rengeteg dolog jutott eszembe. Talán túl sok is. Megpróbálhatnám kategorizálni, talán úgy könnyebb lenne, de egyszerűen nem tudom. Olyan sokféle, olyan kiszámíthatatlan, olyan különleges. 

 Habár mindenkinek mást jelent boldognak lenni, nekem az első gondolatom egyértelműen a szeretet. Szeretni másokat, szeretve lenni. Jó érzéssel tölt el, ha egy hosszú nap után hazaérkezek, és egy lágy ölelés, kedves mosoly és szavak fogadnak. Ilyenkor boldog vagyok! S ott van a másik oldal is, mikor könnyekkel küszködve hív fel a barátnőm, és nevetve tesszük le a telefont. Tudom, hogy sokat segítettem neki, akár egy 10 perces beszélgetéssel. Ilyenkor boldog vagyok! A szeretet minden egyes formája körülvesz, minden egyes nap. Hálás vagyok ezért. Nekik. Értük. 

 Habár szőke nő révén a memóriám nem az igazi, mégis kulcsfontosságúak számomra az emlékek, élmények szerzése. Nyaralni a családdal a szokásos balatoni üdülőhelyen, hangosan énekelve táncolni a kedvenc zenénkre a buliban, új embereket megismerni a diákcsereprogram által s kiutazni hozzájuk. Jó ezekre az élményekre visszagondolni, újraélni. Ilyenkor boldog vagyok! 

 Nő vagyok. Az a bizonyos fodrász utáni érzés, hajam illata és puhasága. Körmös utáni képek készítése. Új sminkek kipróbálása. Egy-egy új ruhadarab beszerzése. Egy kacsintás a fiú szomszédtól, egy apró bók a barátaidtól. Ilyenkor boldog vagyok! 

 A listám ahogy az elején említettem, végtelen. Belegondolni, hogy mennyi minden tesz boldoggá, mennyi mindenért hálás vagyok... Na ilyenkor vagyok igazán boldog!"

( etika házi dolgozat a boldogságról, részlet )

 

 

"- Az első lövés - szólt - nem volt semmi különös, mint ön mondaná, hiszen a céltáblát évtizedek óta oly jól ismerem, hogy vaksötétben is tudnom kell hol áll. De mi a véleménye a második találatról? Magam csak annyit mondhatok, nem az én művem. „Az” lőtt és „Az” talált: Hajoljunk meg a cél, a Buddha előtt.
Két nyilával a mester alighanem engem is eltalált. Mintha átalakított volna ez az emlékezetes éjszaka. Nem zaklatott többet a kísértés, hogy nyilaim sorsával törődjek. Az is megerősített új beállítottságomban, hogy a mester soha nem a céltáblát figyelte gyakorlás közben, hanem az íjászt tartotta szemmel. Mintha róla olvasná le legbiztosabban a lövés sikerét. Kérdésemre ezt nem is tagadta. Így vitte át, maga is mély koncentrációban, művészete szellemét tanítványaira. Nem átallom legsajátabb, de sokáig kétségbevont tapasztalásom alapján azt is igazolni, hogy a „közvetlen átvitel” nem puszta szóbeszéd, hanem realitás. De a kardvívó mesterektől sem lehet elvitatni ama meggyőződésüket, hogy a végtelen gonddal és fáradsággal készített kard átveszi a kardkovács szellemét, aki szintén kultikus szertartásként űzi hivatását.
Egy napon a mester, amikor lövésem kioldódott, fölkiáltott:
- Ez az! Hajoljon meg.
A céltáblára pillantva, nem tudtam örömében osztozni; nyílvesszőm csak a tábla peremét érintette.
- Valódi lövés volt - döntött mesterem -, így folytassa.
A következő időkben egyre többször találtak célba nyilaim, de még sok volt a sikertelen lövés is. De ha a mester észrevette a
találatok fölötti elégedettségemet , nyomban igyekezett lehűteni.
- Mit képzel? Azt hogy a sikertelen lövések fölött ne bosszankodjék, már megtanulta. De tanulja meg azt is, hogy ne örvendezzék, ha célba talál.
- Érti-e már - kérdezte mesterem egy különösen jól sikerült lövésem után - mit jelent, hogy „Az” lő és „Az” talál?
- Attól tartok - válaszoltam - hogy már semmit nem értek, még a legkézenfekvőbb is zavarba ejt. Én vagyok-e aki megfeszíti az íjat, vagy az íj emel a legnagyobb feszültség állapotába? Én találom-e el a célt, vagy a cél talál el engem? „Az” a test szempontjából szellemi-e, vagy a szellem szempontjából testi? Esetleg mind a kettő? Az íj, nyíl, cél és én annyira egybefonódtunk, hogy már nem tudok semmit különválasztani, de nem is kívánom ezt megtenni. Ha kezembe veszem az íjat és lövök, minden világos, egyértelmű és szinte nevetségesen egyszerű.
- Ne feledkezzék meg e pillanatról - szakított félbe a mester -, az íj húrja most járta át szívét." 

(Eugen Herrigel, Az íj és nyíl ösvénye ) 

Ő akar lőni..., szeretni ; - veled, általad.

 

a helyes tartás...

Nem akárkinek a tanítványai vagytok...

Sokat faggatta, de nem méltatta feleletre.

 

 

"Ennek hallatára Pilátus megkérdezte, hogy Galileába való-e. Amikor megtudta, hogy Heródes uralma alá tartozik, elküldte Heródeshez, aki azokban a napokban épp Jeruzsálemben tartózkodott. Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Régóta szerette volna látni, mert sokat hallott felőle, s remélte, hogy valami csodát tesz a jelenlétében. Sokat faggatta, de nem méltatta feleletre." ( Lk 23,6-9 )

Sokat töprengnek ezen teológusok, miért nem állt szóba Jézus Heródessel.

 

Aquinói Szent Tamás megadja a válasz:

"A legmagasabb rendű filozófiai tudomány pedig, a metafizika, vitatkozik az elveit tagadóval, ha az ellenfél elfogad valamit az elvek közül. Ha azonban az ellenfél egyik elvet sem fogadja el, nem lehet vele vitát folytatni, de meg lehet cáfolni az általa felhozott érveket..." ( Aquinói Szent Tamás, Summa Theologiae, k. 1, sz. 8 )

Nem akárkinek a tanítványai vagytok..., viselkedjetek a Mesterhez és a Tanításhoz illő méltósággal.

 

Aki nem fogadja el (még részben sem) igazságotokat, nincs mit vitatkoznotok vele..., de ha "kiteríti lapjait"..., érvelhettek ellene.

 

 

Kevésbé szeret téged, aki veled együtt valamit szeret, amit nem miattad szeret.

 Már mindenütt ott vagyunk!

A pluralizmus üdvtörténeti szükségessége. ( Mindenütt ott vagyunk, de mindenütt kisebbségben )

 

 

Mint a "diaszpóra"...

A keresztény közösségeke szétestek, szétverték őket, vagy értelmüket vesztették..., mindegy, egy biztos, ahogy Nyíri Tamás írja: "Mindenütt ott vagyunk, de mindenütt kisebbségben!"

Kisebbségben lévő csoportok többségi-elnyomó közösségekkel szemben csak "gerilla harcmodorral" juthatnak valamire.

Mivel kevesen vagyunk egy helyütt, nagy szükségünk van hozzánk hasonlók támogatására.

 

"Testvéreim lelke csak hadd szeresse meg bennem, amit szeretni valónak mutatsz, és sajnálkozzék mindenemen, amit sajnálatosnak ítélsz. 

Testvér-lélek tegye ezt; ne a hozzánk nem tartozó, ne „az idegen fiaké, kiknek szája hiúságot beszél és jobb kezük a gonoszság jobbja” (Zsolt 143,7-8); az a testvér-lélek tegye, amely örül, ha jót talál bennem, s szomorkodik értem, amikor hibámat látja, mert akár dicsér, akár gáncsol,szeret."
( Szent Ágoston, Vallomások, X, IV. )

 

Szent Ágoston feladta nekünk a leckét..., " mert akár dicsér, akár gáncsol,szeret.".

 Hogy van ez? 

Lehet mindenki testvérünk, társunk a küzdelemben?

Vagy mégis van valami ami elválasztja a lehetséges tanítványt a "teljességgel incapax"-tól?

"Kevésbé szeret téged, aki veled együtt valamit szeret, amit nem miattad szeret." ( Szent Ágoston, Vallomások, X, XXIX )

Most ennek nagy jelentősége lesz..., erős ego, gyenge papi hivatal; gyenge pap, erős és szuggesztív munka:

 

Két fokozat van hitványságból-gyengeségből:

1.A könnyebb, menthetőbb:

 

Ezt a boldogságot, ezt az egyedül igazán boldog életet mindenki szeretné, az igazság örömét mindenki akarná. Olyan embert sokat ismertem, akik másokat szívesen félrevezettek, olyant egyet sem, aki szerette volna, hogy őt félrevezessék. A boldogságot az emberek onnan ismerik, ahonnan az igazságot. Szeretik az igazságot, mert senki sem akar becsapódni, s mikor a boldogságot keresik, ami lényegében az igazság megnyugtató öröme, vele az igazságot is szeretik, de nem szerethetnék, ha emlékezetükben nem volna felőle ismeretük.2. Mi oka annak tehát, hogy nem örülnek az igazságon és nem boldogok? Az, hogy igen sokan vesződnek más dolgokkal, s alig-alig emlékeznek meg az igazságról.Ama más dolgok aztán több nyomorúságot döntenek rájuk, mint amennyi boldogságot a gyengén megismert igazság hordozhatna.Az emberekben jaj, kevés még a világosság!Siessenek, iparkodjanak, nehogy rájuk omoljon a sötétség!Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? Miért látott a világ a te követedben ellenséget. Hisz igazságot hirdetett! Hiszen a világ keresi a boldogságot, s a boldogság az igazságon alapuló öröm!?

Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább; - szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik,mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik! Igen, igen, ilyen az emberi lélek! Vak és nehézkes, szennyes és illetlen mivoltát rejtegetni szeretné, de nem akarja tűrni, hogy valami őelőtte rejtekben maradjon! Ennek éppen fordítottja történik vele: ő nem marad ugyanaz igazság előtt rejtekben, az igazság azonban elrejtőzik őelőle. De még ilyen nyomorult állapotában is inkább köti örömét igazsághoz, mint hamissághoz. ( Szent Ágoston, X, XXIII )

 

2. S a súlyosabb, alig kikúrálható:

"Mélyen bennünk rejtekezik a kísértések ugyanezen fajtájából más bajos gyarlóságunk. Azoknak megölő betűje ez, akik önmaguknak szörnyen tetszenek, pedig az emberek vagy nem értékelik, vagy éppen kevésre becsülik őket, ők azonban nem is törik magukat mások tetszése után. 

Az ilyen magabecsülőknek egyáltalán nincs becsülete előtted. Nemcsak azért, mert gyarlóságaikat erénynek tartják, hanem azért is, mert ajándékaidat egészen sajátjuknak tekintik; vagy ha elismerik is tőled származóknak, érdemeikkel hozakodnak elő; végül, ha elismerik is, hogy ingyen kegyelmed adta javaikat, nem tudnak testvéri közös érzéssel örülni, mert sajnálnák, ha más is megkapná ugyanazon kegyelmet."
( Szent Ágoston, X, XXXIX )

 

Az első még ismeri a törvényt....., "emlékezik rá"; a második csak egy törvényt ismer, saját magát, ők a "magabecsülők".

 

 

De ugyan mi haszonért akarnak engem megismerni? ~ "testvér-lélek"

 Három állapot

 

Szent Ágoston elmondja, boldog és szívesen megmutatja az útját Istenhez, mert sokan szurkolnak és imádkoznak érte:

"De ugyan mi haszonért akarnak engem megismerni? 

Talán szerencsét akarnak kívánni, ha hallják, mennyire megtértem hozzád kegyelmed erejében? Vagy imádkozni akarnak értem, ha viszont azt hallják, mennyire megakasztanak gyarlóságaim? 

Az ilyeneknek szívesen megmutatom magamat.Nem kis eredmény ugyanis, ha sokan hálálkodnak neked, Uram Istenem, énmiattam, s ha sokan könyörögnek hozzád érettem. 

Testvéreim lelke csak hadd szeresse meg bennem, amit szeretni valónak mutatsz, és sajnálkozzék mindenemen, amit sajnálatosnak ítélsz. 

Testvér-lélek tegye ezt; ne a hozzánk nem tartozó, ne „az idegen fiaké, kiknek szája hiúságot beszél és jobb kezük a gonoszság jobbja” (Zsolt 143,7-8); az a testvér-lélek tegye, amely örül, ha jót talál bennem, s szomorkodik értem, amikor hibámat látja, mert akár dicsér, akár gáncsol, szeret.

Feltárom magamat nekik, hadd lelkendezzenek javaimon, hadd sóhajtozzanak bűneimen. Ami jó bennem, a te szerzeményed, a te ajándékod; ami rossz, a magam bűne s a te ítéleted.Azokon örüljenek, ezeken szomorkodjanak, s szálljon, szálljon színed elé az ének is, a könny is, mint tömjén illata a testvér-szívek szent templomából. Fogadd Uram, kedvesen az illatot, s könyörülj rajtam - szent Nevedre kérlek - nagy irgalmasságod szerint. Ne, ne hagyd abba, amit kezdettél bennem. Járj végére minden gyarlóságomnak. ( Szent Ágoston, Vallomások, X, IV. )

 

 

De mi van, ha kevés a testvér-lélek:

Előszó

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyre megy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világra jöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a féluton.

Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itt hagyott.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rám nézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloé virág.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.

Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.

- Karinthy Frigyes -

 

S ha nem kapsz "kinyújtott kezet"? S senki sem "testvér-lélek" odakünn a piacon?

Prométheusz

Prométheuszról négy monda ad hírt:

Az első szerint odaláncolták a Kaukázus sziklájához, mert az isteneket elárulta az embereknek, és az istenek sasokat küldtek, melyek tépdesték mindig újrasarjadó máját.

A második szerint Prométheusz a lecsapó csőrök okozta fájdalmában egyre mélyebben nyomult a sziklába, míg eggyé nem lett vele.

A harmadik szerint évezredek során elfelejtették árulását, elfeledték az istenek, a sasok, ő maga.

A negyedik szerint mindenki belefáradt az immár ok nélkülibe. Belefáradtak az istenek, belefáradtak a sasok, fáradtan összezárult a seb.

Maradt a megmagyarázhatatlan sziklahegység. A monda a megmagyarázhatatlant próbálja magyarázni. Mivel a valóságra épül, újra megmagyarázhatatlanságban kell végződnie.

( Franz Kafka ) 

Hiába nézel a távolba Prométheusz..., belőled is legfeljebb csak póló lesz, ...a legjobb esetben. Amit nem hord majd senki sem...

"De jó lenne, ha érezném, hogy túlél engem néhány dal..." ( Fonográf, Útközben )

 

 

Gustave Moreau: Prométheusz kínzatása, T-shirt... 

                               

Nyugodtabban néz a mai világba,

 Incapax Dei

 

 

 A középkori hagyományban két állapotot különböztetnek meg egy emberrel kapcsolatban. 

Vagy Incapax Dei az illető, vagy Capax Dei.

 

Az "incapax" képtelen Isten felismerésére..., egyszerűen nincs rá "kapacitása". 

 

Erre volt egyfajta kísérlet ez a blog..., tényleg olyan tehetetlenek és tehetségtelenek volnánk ebben?

Valószínűleg nem..., hisz minden a Teremtőjéről beszél, tehát az egész világ, s benne mi is, így bármit teszünk Őt ismerjük meg ( s ebben a tevékenységben Ő is önmagát ).

Az ember természeténél fogva elégedetlen, telhetetlen..., tehát Istenre nyitott..., mi másra is lehetne, mi más tölthetné be azt az "űrt" ami kínoz bennünket..

 

Innen vannak a kérdések..., sok-sok kérdés létünk alapjára vonatkozólag. De csak míg olyan "incapax-féle" az ember.

Jól kérdezni..., ez az eszköz ( organon69.blogpost.com ), amit próbáltam kézbe adni, a választ majd mindenki maga adja meg..., kinn itt az "agórán". Az egyéni "üdvtörténet sodrában"..., ott és akkor, amikor kell.

Így azonban  kizártuk annak lehetőségét, hogy valaki "inkapax" volna...; mindenki meg van hívva szentségre..., sőt!

 

Üdv a szentek közösségében!

"Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek mindazokkal együtt, akik bármely helyen segítségül hívják a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, aki az ő Uruk és a miénk is." ( 1Kor 1,2 )

Pál meglepődne..., hogyan változik a világ..., de talán örülne is...; már nem külön oltára van az "ismeretlen istennek" valahol az Areioszpagoszon..., de mindenki szívében van állítva Neki egy...

Ez ha jól meggondoljuk, ez nagy haladás.

"Nyugodtabban néz a mai világba, mert azt látja, hogy az ismeretlen Istent imádják az emberek." ( Nyíri Tamás: A keresztény ember küldetése a világban, 43 ) 

 

Raffaello Santi: Pál szentbeszéde Athénbanlo Santi: Pál beszéde az

Ο ΑΓΝΩΣΤΟΣ ΘΕΟΣ - én azt hirdetem nektek.

 Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek.

 "AZ ISMERETLEN ISTENNEK."

( 10 + 1 tanács Pál apostoltól, kezdő prédikátoroknak )

 

 

Mi a helyzet ezzel a folyóval...?

Ne zavarjon vagy épp kedvetlenítsen el a folyó rejtelmessége, s hogy meg nem ismerhető..., Balogh József egykori tanárom gondolatát e kérdésben már megosztottam veletek.

János evangéliumából idézem a következő sorokat:

"Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van."
( Jn 1,18 )

Az "ismeretlen" istenről kell mesélnetek az agórán olyanoknak akiknek szintén csak sejtéseik, illetve részleges tapasztalataik vannak róla...; de mindenkinek van sejtése és mindenkinek vannak tapasztalatai, mert nem is lehet az másképp..., ezért "capax Dei" itt többé-kevésbé mindenki.  

Menni fog az.

Ahogy Pál apostolnak is sikerült. A hatástalanság már nem pusztán az ő hibája.

"Ki átkozza a fát, ha gyümölcse a mocsárba hull?" ( Hölderlin, Hüperion, 126 )

"Pál ekkor kiállt az Areopágosz közepére, és így szólt: Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket,

mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek." ( ApCsel 17,22-23 )

 

 Módszertanilag három dolgot azonnal megtanulhatunk, Pál apostoltól..., először járj körül; -  láss ne csak nézz!

Majd keress kapcsolatot, először a közönséggel, dicsérd meg őket; majd a hallgatóság életszemlélete és a magadé, - illetve a mondandód között.

Ahogy Gárdonyi regényében van, ne hagyd magad "kizökkenteni"..., az igazság arra való, hogy hirdessék, nem szabad szégyelleni.

"A részeg jókedvét nem zavarta az esés.- Kik vagytok? - kiáltotta vígan Szikárdusznak. - Barátok vagytok? Bolondok vagytok! Nem tudjátok, mi a jó!?

 - Hogyne - felelte nyugodtan Szikárdusz -, hiszen látjuk: sárban heverni a jó! S odább lépett." ( Gárdonyi, Isten rabjai )

 

Innentől olyan, mintha Pál mondaná...

"- Látod - mondta Jancsinak -, ez az ember látszik neked, hogy úr, pedig nem úr. Rab. Testnek rabja. 

Egy csoport fekete köpenyes ember állt az utcán egy olyan ház előtt, amely beljebb épült,mint a többi. Hegyes, hosszú posztósüveget viseltek, feketét, olyat, mint a fordított tölcsér.Többnyire göndör szakállú s hajlott hátú emberek voltak. A köpönyegükön elöl-hátul tenyérnyi piros posztószelet virított. Csaknem mindenkinek a kezében volt valami ruhaféle:selyemszoknya, dali saru, sarkantyús sárga csizma, kard, süveg, rámás kép, a hátukon is kinek zsák, kinek zacskó, kinek nadrág. S valamennyinek hevesen mozgott a szája s a jobb keze. Lármásan fecsegtek, vállukat rángatták, kezüket terjegették. A csoport közepén egy asztalka állott. Az asztalkánál egy agg zsidó ezüst denárokat olvasott három fiatal elé. A negyedik a fejét a jobb vállára hajlítva írt ónnal sebesen. 

- Látod: pénz rabjai. És szótlanul haladt tovább. Lenn a hévizi malomnál három bársonydolmányos, bársonysüveges úr lovagolt el. A szél a lovak sörényét halról-jobbra borzolta. Ragyogott rajtuk a sok aranylánc, süvegükön a boglár, karjukon az ékes kövek. A lovakcsótára is csillogott a kövektől.

 - Látod - mondta Szikárdusz -, pompa rabjai.

 Jancsi utánuk bámult. - Mindenki rab-e? - kérdezte félénken. 

- Mindenki - bólintott Szikárdusz. 

- A király is? 

- Király is. 

- Kinek rabja a király?

 - Nemzet rabja. 

- Mink is rabok vagyunk-e?

 - Mink is. 

- Mink kinek a rabjai vagyunk?

 - Isten rabjai, fraterkám. Szótlanul mentek tovább. A révhez értek. Szikárdusz ottvártukban rámosolygott a fiúra:

 - Vajon mit gondolsz tied feje: kinek jobb rabja lenni? Úrnak-e? földbirtoknak-e? pénznek-e? asszonynak-e? vagy jóságos Istennek? 

A hidas átvitte őket a szigetre." ( Gárdonyi Géza, Isten rabjai (részlet) )

 

Mindenkinek van foglalkozása, munkája révén mindenki dicséri az Isten..., vagy ahogy a politeizmus logikája mondja, - valamelyik istent. 

Mindenki valamelyik isten rabja..., ez közös pont. Innen el lehet indulni.

Eddig amit tanultunk:

1. Légy megnyerő!

2. Ne hagyd magad kizökkenteni!

3. Szerezz előzetes tapasztalatokat!

4. Keress közös pontokat!

 S ha már lehet..., 5. Légy provokatív!

 

"Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, 

nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből, hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent.

Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon az egész föld színén, meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait,

 hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs messzire egyikünktől sem, 

mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: „Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.” ( ApCsel 17,24-28 )

 

Ha Pál nem is ismerhette Gárdonyi regényét, de saját korában nagyon művelt lehetett..., a tudás növeli a szabadságot, ötletesebbé, kreatívabbá, szellemesebbé tesz.

Minimum 4 szerző műveire célozva vezeti fel mondandóját.., jól teszi, a görögök műveltek voltak és büszkék is voltak erre, egy "jöttment" bosszantó zsidó szavára aligha hallgattak volna, ha csak úgy kiáll beszélni.

"A benne élünk, vagyunk és mozgunk" a Kr. e. VI. században élt krétai Epimenidésznél fordul elő. 

"Az ő fiai vagyunk", három költőnél is előfordul, mégpedig Aratosznál (Kr. e. 315-240) és Kleantésznél (Kr. e. 260), valamint Pindarosznál (Kr. e. 480).  

 

"Zeusszal kezdjük, akit soha említetlen az ember 

nem hagyhat, mert minden utat Zeusz tölt be a földön,

és minden teret is, vizeink Zeusszal telítettek

és kikötőink: Zeuszból élünk mindig, akárhol.

Mert Zeusz nemzetsége vagyunk." ( Aratosz, Invokáció ( részlet ) )

 

Pál művelt volt..., s tudta, ezzel hitelt szerezhet......, nem magának, - a tanításnak.

Tudta..., innentől beszélhet, meg fogják hallgatni...

 

6. Légy szerény!

7. Használj fel mindent! 

 

Bosco Szent János pl. már gyermekkorától kezdve gyakran kötötte le társait bűvészmutatványokkal..., kinek mije van.

 

"Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség. 

A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg.

Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.

Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig azt mondták: Majd meghallgatunk erről máskor is." ( ApCsel 17,29-32 )

 

 "Majd meghallgatunk erről máskor is." Ez komoly sértés..., olyan, mintha nem vennének komolyan, minta gyenge játékosnak ítélnének, pedig Pál nem beszél hülyeséget.

 

Talán túlzásba vitte a dolgot és túl korán nevezte őket tudatlannak? 

Taktikai hibát vétett?

Nem vezette fel elég ügyesen a megtestesülésre illetve a feltámadásra vonatkozó tant? 

 

Lehet épp fordítva:

"A farkasok eloldalognak, ha valaki tüzet gyújt. Ha ezek az emberek egy szikrányi értelmet vettek észre, úgy fordítottak hátat, mint a tolvajok." ( Hölderlin, Hüperion, 113 )

 

Egy mindegy, valami olyasmire gondolhatott, mint Jézus:

"Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van." ( Jn 1,18 )

 Mert nem a mondat eleje a lényeg..., a vége..., ott a módszer!

Aki olyan lesz, mint Krisztus..., aki az Atya ölén van. 

Ez azonban innentől misztika, az meg nem is való rögtön mindenkinek, de fel kell villantani ama már említett gyertya fényét a sötétségben, még ha sokan legszívesebben tudomást sem vennének róla, vagy eloltanák azt; s inkább élnének tovább részben téves hitük "reflektorfényénél". 

"Mennyire gyűlölöm viszont az összes barbárokat, akik azt képzelik, hogy bölcsek, mert nincsen már szívük." ( Hölderlin, Hüperion, 103 )

8. Tartsd be a fokozatosság elvét!

"Pál ezután eltávozott közülük." ( ApCsel 17,33 )

( Mindig úgy adják ezt elő..., hogy szomorúan..., nem gondolnám.) 

 

9. Dolgozz, a növekedést az Úr adja! 

10. Légy bizakodó!

"a rothadásnak áldozol - és napi munkám mégis bevégeztem." ( Hölderlin, Hüperion, 126 )

"Néhány férfi azonban csatlakozott hozzá, és hívővé lett: közöttük az areopágita Dionísziosz is, egy Damarisz nevű asszony és velük együtt mások." ( Ap Csel 17,34 )

Elég az... 

+1 Légy elégedett és hálás!

 

"Fölfelé akartunk nőni, hogy odafönn kiterjeszthessük ágainkat s lombunkat, s mégis a talaj és az időjárás alakít minket - s ha koronádba vág a villám, és gyökeredig széthasít, szegény fa! mi közöd hozzá?" ( Höldrlin, Hüperion, 130 )