"Nagy setét kerék Forgatja küllőit..." / "Mért sírhat?... miattam?"

 "Végiglátom egy ájult pillanatban
Az életem... s érzem..."

 

 

Boldog isten! hát mindig így lesz már most?
Magamat én, szegény, elengedem,
S mint züllött küllők rívó tengelyen,
Átfordulnak a régi és a sáros
Búbánatok szédülő lelkemen
Monoton körforgással, újra, újra...
 

S ülök és bámulok a lenti útra,
A kövek alól felszakad az este,
A tikkadt tenger... enyhe, renyhe teste
Mélyülve nő, s már ablakom bezúzza,
Vak tócsákat loccsant a szegletekbe,
S lomhán lapulva árad fellebb-fellebb...
 

S már körülfojtogat és lassan ellep,
S a süllyedt házak lenti ablakából,
Mint halk sellők alanti hablakából,
Dal szól... tán csak egy cseléd énekelget
Pihenő órán, egykedvűn, szokásból,
De nékem most, szegény, halált izen...
 

S mint fulladó az örvénylő vizen,
Végiglátom egy ájult pillanatban
Az életem... s érzem: most, messze, halkan
Valaki sír... anyus sír, azt hiszem,
S tompán tünődöm: mért sírhat?... miattam?
S oly furcsa, hogy az én szemem is nedves...
 

És szólanék: ne sírj, anyuska kedves.
De míg csak egy szót is kimondanék,
Már úgy rémlik: igen, valaha, rég,
Akartam szólni... s elnézek a csendes
Homályba, s ott egy nagy setét kerék
Forgatja küllőit... oly furcsa, furcsa...
 

Monoton körforgással... újra, újra..." ( Tóth Árpád, Esti vízió )

 

https://boatswain69.blogspot.com/2021/07/hova-vagy-csak-elerhet-e-ii-van-es_93.html

https://boatswain69.blogspot.com/2021/03/hozzaillo-kivankozas.html

https://boatswain69.blogspot.com/2021/07/hova-vagy-csak-elerhet-e-ii-van-es_59.html

https://boatswain69.blogspot.com/2021/07/hova-vagy-csak-elerhet-e-ii-van-es.html

https://boatswain69.blogspot.com/2021/08/ha-nem-volnek-javithatatlan-mar-reges.html

"Tehát az, ami bennünket az égnek visszaad, nem az ismeret, hanem a szerelem. Mármost az ültetés rendje az égi asztalnál is a szerelem különféle fokozatai szerint igazodik." ( Marsilio Ficino, A szerelemről, avagy magyarázat Platón A lakoma című művéhez, 205 )

 

"Nincsen nékem más bánatom. csupán egyetlen egy..."

"Eme lelkek baljós végzetéért áldozták föl magukat, hogy e lelkeket megmenthessék a második haláltól."

 

 

"Üdvözlegyetek, szomorú társak,
Szomorú társak, halvány ajkuak,
Bús bajtársak, horpadt szivüek,
Üdvözlegyetek, szótalanok,
Üljünk ki este a szürke víz mellé,
Nézzük este a hideg folyamot,
Hallgassuk a csapkodó, mély árt,
Üljünk ki a kőgarádicsokra.
Benn a bárkában, a sötét bárkában
Öleli a halász kacagó párját,
Pirosló ablakú, aranyos függönyű
Csendes, szentképes, pici szobában...
Üljünk ki a kőgarádicsokra,
Horpadt szivüek, szótalanok,
S gondoljunk a gondolatunkra,
A csendesre, a szomorúra,
S mosolyogjunk a piros örömön,
Az eleven örömön, mi, halottak,
Szomorú társak, csendes halottak,
Üljünk a partra mosolyogni..." ( Tóth Árpád, Ave morituri ) 

https://boatswain2.blogspot.com/2023/12/a-filozofia-korusa-88-mert-testvereim.html

https://boatswain69.blogspot.com/2022/12/gnosztikus-irodalom-lxxvi-xxxii-mert.html

https://boatswain69.blogspot.com/2023/01/gnosztikus-irodalom-cxiv-tamasnak.html 

https://boatswain2.blogspot.com/2023/12/manicheusok-5-eme-lelkek-baljos.html

"Üdvözlegyetek, szomorú társak..."

"Csillag!"

 "Csillag!"

 "Pontosabban, ez a képmás fog vezetni utadon. Hiszen ebben a látványban van valami sajátos. Megragadja azokat, akik meglátták, és felemeli őket, ahogyan azt mondják, hogy a mágnes magához vonzza a vasat." ( Hermész Triszmegisztosz, Corpus Hermeticum IV, 66 )

 

 

"Csillag! e csüggedt órán, míg bánatok zilálnak
A fogcsikorgatások bolygóján, s reszketek,
Engedd feléd feszítnem, szédülőn, reszketeg
Lajtorjáját szegény emberfantáziámnak.
Örök fényed figyelve, fenséges ős planéta,
Oly jó most eltörpülnöm s nagy búm alázva mérnem:
Mily halk s kis mozgolódás a roppant, régi térben
Szívem fájó verése s e lomha éji séta...
 
Lásd, szörnyű óra volt ez, forró könnyem kigördült,
S zord vízióként láttam: sok fáradt, furcsa útam
Iszonyú tömkeleggé mint bogozódik rútan,
S csüggedt csavarodással mily bús hurokba görbült,
Hold édes ifjuságom ájuldoz szűnő szívvel
S elhal... s már drága célig torz utak kusza bogja
Nem oldozódhat többé lendülőn és ragyogva,
Mint víg ösvényszalag, mely dús ormokhoz ível...
 
Ragyogj, nyugalmas, hűs fény, reménytelen s hazárd
Utamra, ős tüzednél e sok, bús borzalom ma
Szelíddé félszegül, s úgy nézem torz halomba
Torlódott bánatim, mint ó, bizarr bazárt,
Hol, nyűtt dobozok mélyén: sok-sok bús gondolatban
- Ó, lelkem régi lomja! - lappang a halk halálvágy,
Az ócska, furcsa krampusz, s felszegné ferde vállát,
De fáradt már szegény, s oly untan s késve pattan...
 
Most, csillag, megszerettem, lásd, árva és sötét
Éltem, s komoly korongod a régi, égi csendben
Úgy nézem már tünődőn és békén s elpihenten,
Mint nyugtató örök rend szép égi hirnökét;
Most érzem: bús kis útam vezet még valamerre,
És lágyan s édesen emeli elcsitult,
Fáradt lelkem a lét, mint álmos kis fiút
Halk, ringató anyák szelíd és puha melle...
 
Csönd... csönd... Isten követje, nemes arany jelenség,
Setét áhitatom most meghódol neked,
S úgy emeli feléd, remegőn, szívemet,
Ez élő és meleg és fájdalmas szelencét,
Mely könnyek balzsamával s vágyak kincsével áldott,
Mint bizarr drágaságuk és furcsa füstölőik
A mély, setét uton, mely Betlehem felé vitt,
A szent csillag fényében a szerecsen királyok..." ( Tóth Árpád, Evokáció egy csillaghoz ) 

https://boatswain2.blogspot.com/2023/11/50-ha-tokeletes-szam-eleretett-es.html

 

Most, csillag, megszerettem, lásd, árva és sötét
Éltem."

 

"Köszönöm" ~ "Ó, egy régi, fiatal kert Képét kéne festenem..." / "széparány" / "örök modell"

 "Ó, egy régi, fiatal kert képét kéne festenem..."

 

 

 

"Mit írjak a Kardos Albert
Szép könyvébe? - istenem -
Ó, egy régi, fiatal kert
Képét kéne festenem...
 

Messzi kertét, drága kertét,
Melynek zsúfolt díszeit
Súlyos őszök elseperték -
S amely mégis itt virít
 

Bennem, bár gyérebb virággal
S tán fakóbban, a levert
Lomb helyén meghajlóbb ággal -
S amely mégis az a kert,
 

Mert a tarlott ágak kérgén,
Mint egy szívós és makacs
Beoltott szem, fényre törvén,
Régi kincs nő, drága kacs,
 

Amely, míg a földön élek,
S omlok bús telem elé,
Megőrzi a fáradt lélek
Vágyát szép és jó felé.
 

Az a kertész, aki régen
Ily szemet oltott belém,
Mindörökre drága nékem,
Soha nem felejtem én.
 

Él és zenél még a halk kert,
Győzve súlyos őszökön -
Hadd írom a Kardos Albert
Szép könyvébe: Köszönöm!" ( Tóth Árpád, "Köszönöm" )

 

"... széparány
valóban sohse múltak el,
csak mi változtunk, nem a Kert.

A Szépség, Szerelem s a Kéj
nem hal, nem változik, csak él,
távol érzékünktől, amely
sötét s a fényt nem bírja el." ( Shelley, Az érzékeny plánta, Befejezés, 102 )

 

https://boatswain69.blogspot.com/2022/04/erzekeny-planta-kert-i-szeparany.html 

https://boatswain69.blogspot.com/2023/08/orok-modell-i.html

Hieronymus Bosch, A világ teremtése

 

A Géniusz ~ "Bordáim közt próbáid éles kését Megáldom, s mosolygom..."

""Egy hang keresi a füled, Kié, kié is? Oly süket..............."

 

 

 

"Miért van az, hogy nékem az öröm
Örök, kemény harc és keserves próba?
Belészakad a szív, fog és köröm,
S ha győzök, azt is fél-elájulóba'
Érzem csupán, visszalankadva már,
Hol süppedő ölébe vár
Fekete, tág
Szomoruság!
 

És sírva érzem:
Csak akkor élek, ha vérzem:(...)" ( Tóth Árpád, Szomorúság Anteusa )

 

"Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.

Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.

Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényü arcom." ( Tóth Árpád, Isten oltó-kése )

 

"Ó, én nem a halált átkozom!
Szent a Halál!
Én nem felejtem el soha egy halott drága arcát!
Mosolygott. 

(...)

Begyógyulnak a sebek,
S a lélek vígan kél tova, túl a roppant tereken,
Hol az Orion aranysörénye mellett
Nézi egymást a Sziriusz-szemű Eb
S az Alderán-foltos homlokú Bika." ( Tóth Árpád, Ó, én nem a halált...) 

 

"Laktam már a magány monostorát,
Viseltem már a bús lemondás szürke
Kámzsáját, s homlokom megadva tűrte
A gondok ráncrepesztő ostorát.
 

Istenem! lesz-e sorsom mostohább?
Szívem mélyén, mint odvából az ürge,
Könnyem vizétől milyen új és fürge
Bánat riad fel? hogy lesz most tovább?
 

Bús az élet, de balga, aki gyászol;
Bozótok közt, csendes és árva pásztor,
Vágyaim csengős nyáját vigyázva terelem.  

 

Olyan jó hinni, hinni: túl sötét tereken

Üdvöm rejti egy óra, mint Megváltót a jászol;

Mutasd az utat, csillag! ó, messzi Szerelem!" ( Tóth Árpád, Csillag, ó, messzi szerelem! )

 

"És ez a Rejtély tudja, hogy miért keletkezett a halál, és miért keletkezett az élet."