A Géniusz ~ "Bordáim közt próbáid éles kését Megáldom, s mosolygom..."

""Egy hang keresi a füled, Kié, kié is? Oly süket..............."

 

 

 

"Miért van az, hogy nékem az öröm
Örök, kemény harc és keserves próba?
Belészakad a szív, fog és köröm,
S ha győzök, azt is fél-elájulóba'
Érzem csupán, visszalankadva már,
Hol süppedő ölébe vár
Fekete, tág
Szomoruság!
 

És sírva érzem:
Csak akkor élek, ha vérzem:(...)" ( Tóth Árpád, Szomorúság Anteusa )

 

"Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.

Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.

Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényü arcom." ( Tóth Árpád, Isten oltó-kése )

 

"Ó, én nem a halált átkozom!
Szent a Halál!
Én nem felejtem el soha egy halott drága arcát!
Mosolygott. 

(...)

Begyógyulnak a sebek,
S a lélek vígan kél tova, túl a roppant tereken,
Hol az Orion aranysörénye mellett
Nézi egymást a Sziriusz-szemű Eb
S az Alderán-foltos homlokú Bika." ( Tóth Árpád, Ó, én nem a halált...) 

 

"Laktam már a magány monostorát,
Viseltem már a bús lemondás szürke
Kámzsáját, s homlokom megadva tűrte
A gondok ráncrepesztő ostorát.
 

Istenem! lesz-e sorsom mostohább?
Szívem mélyén, mint odvából az ürge,
Könnyem vizétől milyen új és fürge
Bánat riad fel? hogy lesz most tovább?
 

Bús az élet, de balga, aki gyászol;
Bozótok közt, csendes és árva pásztor,
Vágyaim csengős nyáját vigyázva terelem.  

 

Olyan jó hinni, hinni: túl sötét tereken

Üdvöm rejti egy óra, mint Megváltót a jászol;

Mutasd az utat, csillag! ó, messzi Szerelem!" ( Tóth Árpád, Csillag, ó, messzi szerelem! )

 

"És ez a Rejtély tudja, hogy miért keletkezett a halál, és miért keletkezett az élet."