Αγορά / Capax Dei ~ a ( leg- )belső lényeget vettem át..." X. ~ "εν διαϕερον εαυτω (the One differentiated in itself)"

"Szellemük - kérdenéd? - csak a dalban ég, ( Hölderlin, Minthogyha ünnep hajnala nyílna föl...

"Amíg ez az egy dallam zeng bennem, (...) számomra nincsen éjszaka." ( Hölderlin, Hüperion, 160 )  

 

 

A tudattalan képek formájában kommunikál velünk..., így mind az egyéni mind a kollektív tudattalan is.

Ezek közé a megjelenési formák közé tartoznak a totemek is.

Az enyém a sas.

S hallgassuk egy kicsit Hölderlint:

"Ilyenkor a legmagasabb hegyeket kerestem fel, és ott, a szabad levegőn, mint a sas, amelynek begyógyult vérző szárnya, úgy mozdult meg, úgy tárult ki lelkem a látható világ felett, mintha az az övé lenne. Csodálatos volt!" ( Hölderlin, Hüperion, 157 )

Lehet, komolyabb az egyezés, mint eddig felszínesen el is fogadtuk.

"Ó, boldog Természet! Én nem tudom, mi történik velem, ha szépségedre nyílik szemem, (...)" ( Hölderlin, Hüperion, 99 )

 

A "sasok" feladata az égi átjárók őrzése..., nem léphetnek át, de itt sem érzik igazán jól magukat.

"Nem akartam panaszkodni, de vigasztalódni sem." ( Hölderlin, Hüperion, 157 )

Inkább meghallgatni mások panaszát, majd megvigasztalni őket..., el és átvezetni az átjárókon.

„Vigasztaljátok meg népemet, vigasztaljátok meg!” ( Izajás 40,1 )

 

Nem könnyű élet a Stalkereké..., kell egy biztos ismeret, amiből kiszakítjuk magunkat, hogy "Isten legyen ( lehessen ) minden mindenben." ( 1Kor 15,28 ) S kételkedünk..., hibákat keresünk. ( Nem is szeretnek bennünket. )

"Az az ember - kezdtem ismét aki életében egyetlenegyszer sem érezte, mint tölti el a teljes Szépség áradása míg lénye erői játszva váltakoznak, szivárvány színeikén - aki sohasem tapasztalta, milyen bensőséges összhangot zendít minden a lelkesedés óráiban - az ilyen ember sose lesz kétkedő filozófussá, szelleme nem alkalmas a rombolásra, még kevésbé az építésre. Mert higgyétek el nekem, a kétkedő csak azért talál ellentmondást és hiányt mindenben, ami elgondolható, mivelhogy ismeri a hiánytalan Szépség soha el nem gondolható harmóniáját. Csak azért mellőzi a száraz kenyeret, amit az emberi ész jóakarata
nyújt neki, mert titokban az istenek asztalánál dúskál.

Rajongó! - szólalt meg Diotima. - ezért voltál te is kétkedő." ( Hölderlin, Hüperion, 174 )

S hogy minél hamarabb véget érhessen a játék, mely végtelennek látszik... 

"Varázshatalmat szerettem volna, hogy a félénk szarvasokat s az erdő minden vadmadarát adakozó kezem körül háziállatokként gyűjthessem össze - oly boldog-balgán szerettem mindent." ( Hölderlin, Hüperion, 157 )

S aki szeret, osztozik a szeretett lény sorsában..., egyet kell értenünk Dosztojevszkijjel.

"Nem érted? - üvöltötte a mester. - Hogy az én tudatom és az őzike tudata ugyanaz? Nagyon éhes volt. Tejet akart. Tejet akarok. Most halott. Az ő tudata az én tudatom. Ezért sírok. Tejet akarok." ( Szung Szán Zen Mester, Hamut a Buddhára, Von Hjo története, 74-77 )

  A szeretet nem mindig öröm..., gyakrabban szenvedés, míg az élet a földön fájdalommal terhes.

"Elfordulhat-e szíved a szűkölködőtől?" ( Hölderlin, Hüperion, 181 )

Nyilván, nem.

 

Van azonban egy pont ahonnan könnyű volna elítélni társainkat, még a mi helyzetünkből is. 

", miért taszítottad el magadtól, csak mert nem lehetett isten?" ( Hölderlin, Hüperion, 159 )

Fichte szerint a lét dinamikáját az a sejtés adja, hogy végtelenek lehetnénk..., ez istenképiségünk emléknyoma bennünk. 

"Azt hinném, igen, ha nem volna bennünk egyvalami -: a roppant törekvés, hogy minden legyünk." ( Hölderlin, Hüperion, 108 )

S mivel ez nagyjából mindenkit jelent az emberiség körén belül, nagy a kísértés hogy mi is kimondjuk:

"(...) nem tudok semmi másról, csak az én boldog szigetemről." ( Hölderlin, Hüperion, 181 )

 De ha kissé elhallgatunk és magunkba vagy fel az égbe nézünk, látjuk:

"Semmim sincs, amiről azt mondhatnám, hogy sajátom." ( Hölderlin, Hüperion, 99 )

 

„Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok” (Mt 10,8)

Vagy megfordítva..., mekkora is ez a sziget? 

"Szent Természet! te ugyanaz vagy bennem és kívülem. Nem lehet oly nehéz a rajtam kívül levőt egyesíteni  a bennem lévő isteni résszel." ( Hölderlin, Hüperion, 181-182 )

Ami kint, tehát benn, ami fenn az lenn.

"Add nékik azt, ami benned van - adj..." ( Hölderlin, Hüperion, 181 )

Mert az övék, mielőtt odaadtad volna, hisz ahogy Herakleitosz mondja: Ez a világ maga az "Az önmagában megkülönböztetett..."

A szeretet tartja össze, - a kiérdemeletlen és kiérdemelhetetlen jóindulat..., a "barátságosság".

Az ember tud ilyet.

"Igen! Az ember mindent látó, mindent megvilágító nap, ha szeret, és hanem szeret: sötét lakás, amelyben füstös lámpás ég." ( Hölderlin, Hüperion, 167 )  

 

 "Mindegyre többet akarok mesélni néked üdvösségemről. Edzeni akarom szívemet a múlt örömeivel, mígnem olyanná lesz, miként az acél, próbára akarom tenni magamat, mígnem legyőzhetetlen leszek. (...) játszom a karddal, amíg meg nem szokom, kezem a
tűzbe tartom, míg vízként el nem viselem." ( Hölderlin, Hüperion, 161 )  

"Azért mert minden tiéd és semmid sincs, mert tiéd az aranynapok lázálma, amelyeknek el kell jönniük és még sincsenek itt." ( Hölderlin, Hüperion, 159 )  

A mi üdvösségünk az a panaszkodásterhes és vigasztalan lázálom az aranynapokról, amik talán nem is voltak, s lehet nem is lesznek soha.

", s ami után búsulsz minden bánatodban? Az nemcsak évekkel ezelőtt tűnt tova, nem lehet olyan pontosan megmondani, mikor volt itt, mikor múlt el, de volt és van és benned van. Egy jobb kor az, amit te keresel, egy Szebb világ."  ( Hölderlin, Hüperion, 159 )

Nem baj..., ahogy az ember általában képes a szeretetre, a barátságosságra, - mi szentelhetünk egy-két életet a rengetegből egy gyönyörű lázálom megvalósulásáért.

"Akiben az a lélek él- (...) A művész könnyen kiegészíti magának a torzót." ( Hölderlin, Hüperion, 178 ) 

Mi az álom?

"Csak egyetlenegy szépség lesz; az emberiség és a Természet egyetlen, mindent átölelő istenségben egyesül." ( Hölderlin, Hüperion, 183 )

S nincs kegyelem, erről is, mint a szeretetről, erről is mindenki tud:

"A szépség pillanata immár tudtul adatott az embereknek, jelen volt az életben s a szellemben, maga volt a véghetetlen egység."  ( Hölderlin, Hüperion, 174 )

 

 

 S mint minden nagyszerű, ez is mérhetetlenül egyszerű dolog. Ahogy a "Zarándok" is meséli: 

"Nappal pedig, ha valakivel találkoztam, mindenki kivétel nélkül olyan kedvesnek tűnt, mintha rokonom lett volna. Még akkor is, ha semmi dolgom sem volt velük. Mindenféle idegen gondolat magától eltűnt." ( A zarándok, 22 )

"Olykor boldogító remegést éreztem a szívemben, – annyira tele volt könnyedséggel, szabadsággal és vigasztalással, hogy mintegy megváltoztam és azt hittem, belehalok a gyönyörűségbe" ( A zarándok, 49 )

Hölderlin még egyszerűbben fogalmaz, mondhatni lakonikusan: 

"Szép jónapot!" ( Hölderlin, Hüperion, 157 ) 

"A hős nyugalma ez - (...) parancs és beteljesülés egyszerre, s ilyen a tiéd." ( Hölderlin, Hüperion, 182 )

Mikor köszönünk embertársunknak így? 

"ma győznie kell az isteni szépségnek!" ( Hölderlin, Hüperion, 160 ) 

 

Hogy ez milyen nehéz sors, Hölderlin mesélhetne róla:

"Ó bár sohase cselekedtem volna! hány reménységgel lennék gazdagabb! ( Hölderlin, Hüperion, 99 )  

De sebaj, Savonarolával válaszolhatjuk erre: 

"Ha azt mondanátok nekem: - Mi ölünk meg téged -, erre azt felelem, hogy Isten helyettem jobbakat küld majd, mert ez Isten akarata, qui est benedictus in saecula saeculorum. Amen." (  Savonarola, Prédikációk Aggeus prófétáról, XX. prédikáció, 217 )

Ezt Hölderlin is tudja:

"Ne panaszkodjál - cselekedj!" ( Hölderlin, Hüperion, 98 ) 

 

"A mi testvéreink vidáman halnak meg, mintha ünnepre mennének." ( Ralph Roeder, Savonarola, 224 ) 

Ha nem elég egy "Hölderlin" hát lesz még sok, hátha egyszer megtanulja a Világ a daimónok során keresztül a leckét. 

a belső lényeget vettem át..." IX. ~ "So dacht ich. Nächstens mehr..." / Így elmélkedtem. Legközelebb bővebben írok."

 "So dacht ich. Nächstens mehr..."

"És még egyszer visszanéztem a hideg emberi éjbe, megborzongtam, és sírtam örömömben, hogy oly boldog vagyok, talán dadogtam is valamit,"

 

 

S zárásul hallgassuk daimónom szavait, fő művének végső mondatait:

 

"Megfordultam azért, hogy lássam a hangot, amely velem beszélt, (...)" ( Jel 1,12 ) ~ a kép "saját kezűleg" festett ikonomról készült.

.

 

" - Ó, szent szájból zengő kedve szó - mondtam, amikor ismét magamhoz tértem -, kedves talány, jól értelek-e? 

És még egyszer visszanéztem a hideg emberi éjbe, megborzongtam, és sírtam örömömben, hogy oly boldog vagyok, talán dadogtam is valamit, de szavam olyan volt, mint a tűz sustorgása, ha fellángol és elválik a hamutól...

 
- Ó, Természet! merengtem el - de szépek isteneid! Végigálmodtam az emberi élet álmát, s most azt mondom: csupán te élsz, s a békétlenek minden erőszakolt, kiagyalt műve viaszgyöngyként olvad el lángjaidban!
Mily réges-régen nélkülöznek téged? Ó, mily régóta ócsárol már tömegük, alantasnak nevezve téged, s boldogcsendű, élő isteneidet!
Lehullnak rólad, rothadt gyümölcsként, az emberek - ó, hadd pusztuljanak, legalább visszatérnek gyökeredhez; és én, ó élet fája, lehullok én is, hogy újra kizöldüljek véled, s rügybontó ágaiddal békén s meghitten lengjek ma sudarad körül, mert arany magodból mindannyian felnövünk!

 
Ti föld forrásai! ti virágok, erdők, sasok, és te, testvéri fény! mily ősi és új ez a mi szerelmünk! - Szabadok vagyunk, külsőleg nincs közöttünk aggályos hasonlóság; hisz hogy is ne változnék az élet formája? de mindnyájan szeretjük a levegőt, s lényünk legmélyén mélységesen hasonlítunk egymásra.

 
Mi sem, mi sem váltunk el, Diotima, s aki könnyet sír érted, nem érti ezt. Eleven hangok vagyunk mi, harmóniádban, Természet, összecsendülünk - s ez széttéphetetlen! ki választhatná el a szerelmeseket? Ó lélek, lélek, világ szépsége! te romolhatatlan, te elragadó, te örökifjú! te létezel; mi hát a halál, mit számít minden emberi baj? - Ah, az emberek sok üres szót találtak ki, a csodálatosak. 

Pedig ami történik, mind gyönyörből ered s mind békességben végződik. Mint szerelmesek civódása, olyanok a világban levő disszonanciák. Megbékélést rejt a viszály, s egymásra talál mind, ami szétvált. Elágaznak és összefutnak a szívben az erek, S egyetlen, örök, lángoló élet. 

Így elmélkedtem. Legközelebb bővebben írok" ( Friedrich Hölderlin, Hüperion, 251-252 )

 

"Így elmélkedtem. Legközelebb bővebben írok" ( Friedrich Hölderlin, Hüperion )

Miért nem halnak ki a hősök? III. ~ "földönjáró hű őrzői az emberi nemnek" / Μαργαριτάρι / Pecsétgyűrű VII.

  A kakas és a gyöngy...  

"mint saját házukban idegenek, (...) mi szél hozta ide ezt a világcsavargót?" ( Hölderlin, Hüperion, 248 )

 

 

A Vatikáni Zsinat  kinyilvánította:

„Az összes népek egyetlen közösséget alkotnak; egy az eredetük is, hiszen Isten telepítette be az emberi fajjal az egész földet. Egy a végső céljuk is! Az Isten.” ( II. Vatikáni Zsinat tanítása. „Nostra Aetate” )

Babits is erről beszél:

"Nem magad nyomát veted: csupa nyom vagy magad is, kit a holtak lépte vet." ( Babits Mihály, Csak posta voltál ) 

De minek ez a sok össze-vissza lépések tömkelege? S van-e ki segíthet nem lépni félre...

 

Az "abszolút valóság" ami Egy ( ~ Permenidész ) és végtelen, ezt matematikusok nem érthetik...., biztosítja mindannyiunk sokféleségét és egységét; de egyenlőek vagyunk-e "Istenismeretben" is.

Hisz ahogy a biológiában mindent ATP-ben "fizetnek", a mi világunkban "Istenismeret" a "valuta".

 

Boenhoffer már elmondta, a "részesedés ~ participatio" a lényeg, vagy ahogy Kempis szól: - az "imitatio":

( https://boatswain69.blogspot.com/2020/10/ez-lelki-szegenyek-az-egyszeru-szivuek.html?spref=fb&fbclid=IwAR0u82giKvoIHU-ejKUz0v5YCDnhGtSdpKCS37qZ80cTeOEUXFqFREWegtM 

https://boatswain69.blogspot.com/2021/09/de-profundis-hanem-az-isten-ismerete.html )

Minél magasabb fokú az ismeret, annál "aranyabb"..., annál élőbb a személy, illetve a személyt éltető gondolat annál áthatóbb és világosabb.

"Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre." ( 1Kor13,12 )

Heltai Gáspár meséje erről beszél, a zavaros tudatúakról:

 

"Egy kakas a szeméten vakargatván keres valamit enni. És talála egy szép gyöngyet. Látván kedig azt monda: Bezzeg szép fényes állatot találtam. De meccek vele? Nem adnék egy árpaszömet rajta etc.

ÉRTELME

A bölcs Ezópus e fabulával megcsúfolja a tudatlan és goromba népeket, kik semmi írást, avagy egyéb szép mester és bölcs dolgokat nem tanultanak, és miért hogy ítélet nélkül valók, nem tudják azokat megböcsülleni: avval kedig megelégösznek, hogy valami foldozással ételt, italt és a mindennapi életre valót találhatnak, mint a szebeni szűcs mondja volt, midőn a szép török lovat dícsírik volt előtte: Bizony szép és kellemes marha volna, ha ködment tudna csinálni; de nem tud: mire való ez okáért?" ( Heltai Gáspár, Fabulák, 1. fabula, A kakasról és a gyönygről )

 

 

Minden vallás ezért küzd..., ha valódi, a tiszta tudatért, mert ezen múlik minden. Ha nem ismered fel.., meg sem ismerheted.

( https://boatswain69.blogspot.com/2020/10/jojj-jojj-jojj-es-fogadj-el-igy.html )

Tiszta tudat - tökéletes kép a világról s az abszolút valóság ránk eső részéről...

  

S amint annak látod a dolgokat amik, s aminek neked látnod kell ( a daimónod segít ), azonnal tudni fogod mit kell tenned:

"Vagy ha kivánod, más magyarázatot adhatok erre,
jól tudom én azt is, csak jól vésnéd a szivedbe.
Egy törzsből származnak az istenek és a halandók.
Emberi nemzetséget először fényes aranyból

készítettek az istenek, ők, az Olümposzon élők.
Akkor még mindenki fölött Kronosz égi király volt,

s könnyű szívvel, akárcsak az istenek, élt a halandó,
távol a bajtól, távol a jajtól, még az öregség
sem járt köztük, mindvégig duzzadt az erőtől

karjuk s lábuk, a kórság még nem törte meg őket;
mint lágy álom jött a halál rájuk, s amig éltek,
csak jóban volt részük; a föld meghozta magától

bő termését és dolgozni merő gyönyörűség

volt, sok jó közepette, a dús legelőn legelészett

nyájuk, s kedvelték az olümposzi boldogok őket.

Majd aztán, hogy a föld befogadta magába e fajtát,
jótét lelkek lettek, a nagy Zeusz rendeletére,
földönjáró hű őrzői az emberi nemnek,

minden gaztettet meglátnak, s őrzik a törvényt,
míg magukat köd leplezi, úgy járják be a földet,
gazdagság-gyarapítók, mert az övék ez a rang is." ( Hésziodosz, Munkák és napok, 107-126, 46-47 )

Vagy folyamatában, ami mindegy, hisz Istenben nincs idő.

 

"Ugyanígy a fölöttünk álló lények közülük egyesekre, mint a ménesből kiválasztott legjobbakra, rásütnek egy pecsétet, és különösen gondos nevelésben részesítik, nem zablával és gyeplővel irányítják, hanem az értelem révén, bizonyos jelek közvetítésével." ( Plutarkhosz, Szókratész daimónja, 101 ) 

S ahogy korábban idéztük..., nem csak mi leszünk pecsét Isten művén, de rajtunk is lesz Isten pecsétje..., hisz ez is ugyanaz.

Egy igazgyöngyöt adtam kezetekbe, az én igazgyöngyömet..., életem értelmét. Ha ez egyáltalán elmesélhető..., idegennek megérthető.

"Ami legjobb bennünk, az úgyis mindig kimondatlan marad, önnön mélyében pihen, mint gyöngy a tenger fenekén." ( Hölderlin, Hüperion, 210 )

a belső lényeget vettem át..." VIII. / "daimonion" ~ "daimon" / bódhiszattva / őrzőangyal ~ εἰ δὲ μήγε,⸃ ἐκκόψεις αὐτήν.

"Akik az emberekről gondoskodnak."

 

 

 "Mint az atléta, aki bár öregkora miatt felhagyott az edzéssel, de a hírnév és a testedzés szeretetét nem hagyja abba, hanem élvezi, ha látja, amint mások  gyakorlatoznak, biztatja őket, s velük együtt fut; így azok is, akik már megvívták az élet harcait, s lelkük kiválósága révén daimónokká váltak, nem vetik meg teljesen az itteni eseményeket, kimondott szavakat, a törekvéseket, hanem jóindulatot tanúsítanak az azonos cél eléréséért törekvők iránt, velük együtt versengve buzdítják és ösztönzik őket az erény elérésére, ha látják, hogy már az óhajtott célhoz közel küzdenek, sőt már majdnem el is érték. De a daimón sem segít válogatás nélkül mindenkinek. Mint ahogy a tengerben úszók közül azokat, akik mélyen bent vannak, messze a szárazföldtől, partonállók csupán szótlanul nézik, azokért viszont akik közel jutottak a parthoz, a vízbe futnak, kezükkel és biztató szavukkal segítségükre sietnek, s megmentik őket." ( Plutarkhosz, Szókratész daimónja, 102 )

"Ugyanígy az istenség is csak kevesekkel és ritkán létesít közvetlen kapcsolatot, az emberek többségének viszont jeleket ad, ezekke1 jön létre az úgynevezett jóslás. Az istenek ugyanis csupán kevés embert tüntetnek ki életükben, csak azokat, akiket egészen különösen boldoggá és igazán istenáldottá akarnak tenni. Azok a lelkek pedig, akik már mentesültek újraszületés kényszerétől, és többé már nincs mit tenniük testük maradékával, tehát teljesen szabadok, Hésziodosz szerint ők a daimónok, akik az emberekről gondoskodnak." ( Plutarkhosz, Szókratész daimónja, 101-102 )

Ha találkoznál vele, olyan, mint te..., a te formádat veszi fel minden ilyen alakalommal.

"Ezzel szemben, akik helyesen gondolkoznak, azok azt vallják, hogy ez a valami, a kívül levő dolog a daimón." ( Plutarkhosz, Szókratész daimónja, 98 )

 A program ( "forma" ) tehát külső. ( Ha nem "külső" bajban vagy... )

"Isten akarata lehetővé teszi, hogy saját daimónja a lélek segítségére siessen."

 "Nos, barátom, ugyanilyen a daimónt természete is. Mind váltogatjuk a testeket egymás után, mint a fogatokat, kénytelenek vagyunk mi magunk küzdeni és bátran kitartani, hogy saját erényünket próbára téve meneküljünk meg, hogy elérhessük a kikötőt. 

 Az olyan léleknek viszont, amelyik már esetleg akár ezer újjászületésen át jól és bátran küzdött, s épp most ért körpályája végéhez, mindenre elszántan és teljes egészében a földi világból való kilépésre összpontosít, sok verejtékezés árán már közelít a fennlevőkhöz, isten akarata lehetővé teszi, hogy saját daimónja a lélek segítségére siessen, sőt maga az isten azt is megengedi, hogy belátása szerint cselekedjék." ( Plutarkhosz, Szókratész daimónja, 102 )

Szabadon válhattunk azzá amik vagyunk, s amivé csak vágyunk válni, - segítséggel.

 

"ezt buzdítja, és hívó szavával meg akarja menteni; ha a lélek hallgat rá, a közelébe kerül és megmenekül"

 

"Mindegyik daimónhoz tartozik egy lélek, ezt buzdítja, és hívó szavával meg akarja menteni; ha a lélek hallgat rá, a közelébe kerül és megmenekül, ha viszont nem, akkor
a daimón elhagyja, és boldogtalan véget ér." ( Plutarkhosz, Szókratész daimónja, 102 )

Önmagunk mesterévé kell válnunk. Erős fa erős és értékes részévé.

 

"Ha mégsem, akkor majd kivágod.”

 "Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek a szőlejében volt egy fügefa. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Három év óta mindig jövök, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd még egy évig! Körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre? Ha mégsem, akkor majd kivágod.” ( Lk 13,6-9 )

( κἂν μὲν ποιήσῃ καρπὸν εἰς τὸ μέλλον — εἰ δὲ μήγε,⸃ ἐκκόψεις αὐτήν. )

S mindannyiunknak "daimónná" kell válnunk, hogy "belső lényegként" itt maradhassunk, hasznos mintául szolgálhassunk más hozzánk hasonló sorsú emberi lényeknek.

Hogy magukra találhassanak, - ránk találhassanak.

Minden más hiábavalóság.