"Egy nehezen szóba foglalható üdvösségnek ideje volt." ( Báthori Csaba, Hölderlin a a toronyban, Előszó, 7 )
"Biztos szerénységben lakozom..."
"Szerencsés az, ki büszke hazában él
s nyugodt tűzhelynél hű szivü nőt szeret;
szilárd talaj fölött a biztos
férfit az ég örömestebb nézi." ( Hölderlin, Az én birtokom, 46 )
Ezt a portrét Rudolf Lohbauer a Hölderlin-toronyban készítette a költőről.
Úgy vélem kivételesen Hölderlin téved..., a hősiesség is nagyobb ha elérhetetlen a cél vagy reménytelen a küzdelem.
Vagy ahogy Szolzsenyicin mondja:
"Nem az a bátorság, ha kiállsz az igazságért, hanem ha börtönbe mégy érte."
De ki választ önként nyomorúságos életet?
Még Jézus is így panaszkodik:
"Jézus így válaszolt: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” ( Mt 8,20 )
Nyilván bolond az ilyen.
Minket most a prófétaság foglalkoztat..., milyen egy bolond próféta?
Létezhet-e nem bolond egy próféta, s ha bolond, miért az, illetve tűnhet annak?
Ozeást és Hölderlint hívjuk segítségül.
Hölderlint kitaszította még a családja is..., egy idegen, ám amúgy őt mélységesen tisztelő, bár nem értő asztalosmester tübingeni toronyszobájában húzta meg magát haláláig. ( "Ernst Zimmer olvasta Hölderlin Hüperion című levélregényét, mely “felettébb tetszett” neki." )
"biztos szerénységben lakozom, (...)" ( Hölderlin, Az én birtokom, 47 )
Szenvedett-e itt Hölderlin?
"A végtelenség vonz, (...)" ( Hölderlin, A nép szava , 91 )
Ez Hölderlin válasza, a végtelenség, de nem csak térben...
"Mert mint növény, ha nem televény helyén
nő, a halandó lelke is elfakul:
Szegény, csupán a napsütésben
képes a földi világon élni." ( Hölderlin, Az én birtokom, 47 )
S a fény, nem csak fizikálisan... ( Szentviktori Richárdddal már tisztáztuk, a fény a Szépség, a Szeretet világi megjelenési formája. ) , s mindenki a helyén.
S a buddhisták is tudják, amire vágyunk azt létrehozzuk..., vagy inkább előhívjuk.
Ha Istenre vágysz..., Istenné ugyan nem, de jelévé válhatsz. ( "A kisebb válaszol." )
S elkezdődik egy "játék" közted és isten között, majd közted és a világ között, hogy fogadják a "bolond prófétát".
"Ó, túl keményen vonnak az istenek
magasba; orkán dúl vagy a nap ragyog:
emésztőn ott érzem szivemben
váltakozástokat, ég erői.
De hagyjatok ma csöndes utamra a
liget felé, amelyet aranyba von
halódó lombja, mig nekem te
fonj koszorút a fejemre, emlék!" ( Hölderlin, Az én birtokom, 47 )
Hölderlin is lett volna inkább "szóba temetve" mint Parmenidész..., de nem lehet. Bolondságunk kötelez.
Ozeás ugyanígy szenved ebben a kapcsolatban.
"De minél jobban hívtam őket, annál inkább eltávolodtak tőlem: (...), a karomon hordoztam; mégsem ismerték el, hogy a gondjukat viseltem. Puha kötelékekkel vonzottam őket, a szeretet kötelékeivel. Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; lehajoltam hozzá, enni adtam neki." ( Oz 11,2-3 )
Igazi kodependens szerelem, szenvedélyes..., tele fenyegetésekkel, ajánlatokkal, ígérgetésekkel.
"Nem hagyom, hogy fellobbanjon haragom." ( Oz 11,9 ) / Adtam neked (...) haragomban, de elveszem indulatomban." ( Oz 13,11 )
Nagy és hirtelen robbanásszerű eltávolodásokkal majd ugyanilyen összeborulásokkal. Mert a "remény hal meg utoljára".
"Te pedig térj vissza Istenedhez, (...)" ( Oz 12, 7 )
"Végy el minden gonoszságot, hogy elnyerjük a jót, (...)" ( Oz 14, 3 )
Hány szerelmes érezte már ezt egy kapcsolat végén..., hátha még menthető. S hát tudjuk..., ilyenkor már nem. De nem hisszük el..., a könyv a fogság előtt készült. Isten tudta Ozeással, nem lesz ennek semmi jó vége...
Nem csoda ha elfárad a próféta..., "kiáltó hang a pusztában"..., "pusztába kiáltott szó".
"Vágyva vágyom ama jobb hazába, Anakreon, Alkaiosz felé. Bár alhatnám oly szűk házba zárva, mint a maratoni hősöké." ( Hölderlin, Görögország, 15 )
De addig is "szólni fogok a prófétákhoz, bőven adom a látomásokat, és a próféták által osztom a halált." ( Oz 12,11 )
Barbárul hangzik, de ez is a feladat része, a jel nem saját magát fejezi ki, hanem akit jelez.
Hölderlin nem véletlenül csodálkozik:
"Hogyan? hát erre születtem?
magasztos békédre - én?
fényre és örömre lettem,
mint te, boldog égi lény?" ( Hölderlin, Diotima, 23 )
Hát ebbe tényleg meg lehet bolondulni.
"(...) vágyam a lelkesség egébe von; holtjaitokat holtak, temessétek, s a szorgalmat dicsérve szidjatok! A gyönyörű, az eleven Természet mégis bennem él, szivemben ragyog." ( Hölderlin, Az ifjú a bölcs tanácsadókhoz, 26 )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése